A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Fedetlen sebek, trükkös álarcok

- Nem is lehet itt mindenki ilyen szinten macsó legény..
- Na csak hátrébb az agarakkal, Mr. Egómen! - tartottam föl kezeimet azzal az abszolúte jogosnak mondható szándékkal hogy még idejében megfékezhessem a minden bizonnyal kitörni készülő "lávaáradatot" - A kettő nem függ feltétlenül össze egymással! 
- Már miért ne függene? - nevette el magát éppen olyan hitetlenül mint amikor valakinek valami egyértelműen hamis állítást próbálnak bemagyarázni az illető bizonyos mértékű háttértudását a témáról teljes mértékben figyelmen kívül hagyva - Aki belül penge a legyen kívűlről is fejsze..!
- Milyen fejsze, te? - csatlakoztam be aztán már jómagam is a mellkasbeli fájdalmak ősi kiváltójaként is ismeretes nevetésbe - Az vagy te baszki, egy baszott nagy fejsze aminek ráadásul még csorbult is az éle..
- Na! Azért ezt mégse kéne.. - komolyodott el, de csak amolyan látszatra - Ezt azért még én is megjegyeztem most édes..
- Felőlem - vontam vállat nemtörődöm stílusomat elővéve - Akkor se fogok tudni ezzel a marhaságoddal egyet érteni.
- Faszér' kell így kiforgatnod a szavaimat..!
- A belső tulajdonság nem feltétlenül áll egységben a külső megjelenéssel ember, gondolkodjál már!
Ajkaimat összeszorítva vártam, mikor tör majd ki végül belőlem visszafordíthatatlanul a nevetés.
Még bírom.. Még talán egy kicsit.. Nem jó baszki nagyon nem jó..
- Nem vagyok ember..
- Jól van akkor imp! Gondolkodjál már Imp! - lehunyt szemmel vettem egy viszonylagosan nagyobb lélegzetet - Meg se érdemled hogy ennél szebben mondjam ezt neked..
- Hát.. Te se azt hogy hozzád szóljak..!
- Jó hát akkor hisztizzél - tártam szét karjaimat magam előtt tehetetlenül - Ha neked ez olyan jól esik..
- Én nem hisztizek!
- De igen, hisztizel.
- A faszt!
Karjait szorosan összefonva maga előtt torpant meg ott ahol éppen volt, két nagyobb fűcsomó közvetlen közepében. Csípőmagasságon alul nem is igen látszott a testéből ott nagyon semmi.
- Nem tudom eldönteni mi a rosszabb. A gondolkodásmódod, vagy maga az hogy itt veszekedek a kietlen pusztának franc se tudja melyik részén egy nagyranőtt csecsemővel aki bár korban jóval meghaladja azt amin én soha a büdös életben nem fogok már tudni túllépni, mégiscsak olyan mint egy vergődő kisgyerek az anyjának kegyeiben..
- Ó hát.. te meg akkor egy.. izé.. egy borzasztó nőszemély aki abban leli örömét hogy a másikat egrecírozhatja. Ha kell, ha nem..! Igazságtalan vagy velem szemben.
Majd még az orra alatt hozzátette:
- És ez most fáj..
Még a szám is tátva maradt egy pillanat erejéig a még igencsak látványosra sikeredett produkció láttán. Nem nézett rám. Sem az égre, sem a földre.
A messziséget leste, mely mint óriások paplana nyelt el magába egyenként minden útjábaakadó dolgot, fát vagy állatot. Szemeiben ekkor nem sikerült a dacoskodáson kívül semmit mást sem kiismernem. Akárcsan egy színházi függöny, tökéletes precizitással sikerült neki minden olyan belsős érzelmét elrejtenie ami alapján én már esetleg rájöhettem volna, mit is érez valójában.
Volt egyfajta baljós kép a fejemben hogy ő ezt az egészet nagyon mélyen valamilyen szinten komolyan is gondolhatta, ebben azonban korántsem lehettem teljesen biztos. Mindezzel párhuzamosan sikerült ismételten jól rádöbbentenem magamat a csúfos igazságra.
Blitz nem volt egy könnyű eset, ezt azért meg kell hagyni. Megkockáztatom hogy mindazon hatásoknak melyek őt a múltján keresztül próbálták volna őt időről időre újra és újra visszarántani, hatásuk még valamilyen szinten ma is benne él. És egy részük bizony - akár tetszik akár nem - de meg is fog valszeg' maradni míg ő él és lélegzik.
Minden amit ő valaha is kapott az élettől - a megpróbáltatások és a szembesítések is egyaránt - sok kis millió tüske formájában maradtak meg lelkéne halovány foszlányaiba ragadva. Tüskék melyeknek végleges eltávolítására aligha létezhet bármiféle épkézláb megoldás, ezekkel aztán tényleg nincs mit nagyon kezdeni.
Ha valaki hasonló csónakban evezik mint amilyenben Blitz is tette annak idején, annak sokszor nincs is nagyon más választása, meg kell tanulnia együttélni ezekkel a gusztustalan kis szarságokkal ha csak nem akar még idő előtt a pallók alá kerülni..
Az ilyen típusú sérülések ugyanis ha nincsenek kellően lekezelve bármikor felnyílhatnak. Akár még sorozatosan is - mit tudom én, hetente 1x vagy 2x. És az ilyen emberek kerülhetnek aztán sokszor olyan végeláthatatlan lelki spirálokba, melyekből kiutat sokak esetében már csak maga a halál jelenthet.
Szóval nem. Nem éri meg kuka módra ülni a saját problémáink felett, nem szégyen az ha az ember néha mer segítséget kérni.
A legnagyobbakkal is előfordulhat az hogy x időközönként valaminek köszönhetően elgyengülnek.
Számomra ugyan egyértelmű volt az hogy mindazt melyet kimondtam csak ugratásnak szántam, Blitz részéről ellenben a tények és a helyzet állását is megvizsgálva már annál kevésbé lehetett volna mindezt elmondani. Hibát követtem el azzal hogy méghogyha egyfajta humoros köntösbe ágyazva is, de a szemébe mondtam azokat a valóságon alapuló tényeket. Ez az ő szemszögéből - részben pont emiatt a múltjából fakadó látásmódbeli zavar miatt - felérhetett akár egy komplett támadási szándéknak is az én részemről, az ő agya pedig mindezt érzékelve át is váltott rögtön egy igencsak gyenge lábakon álló védekezési metódusra. Türelem kellett hozzá és kitartás. Mert egyébként meg igényli a szeretet, ha tudod hogy mikre kell nála jobban odafigyelni, fenemód szerethető tud lenni.
Méghogyha valahol tudat alatt tisztában is lehetett személyének ezen típusú hiányosságaival, szinte borítékolható volt hogy beismerni ezt bárkinek is segítség nélkül nem igazán fogja tudni. Hazudott magának és hazudott másoknak is. És ha neadjisten valaki vette mondjuk a bátorságot és hozzám hasonlóan kiállt elé mindenféle ismerettség nélkül azzal hogy most ezt márpedig tudatni fogja vele, az mindamellett hogy akár örökre is elvághatta a kapcsolatot önmaga és Blitz drágám között, még jól a lelkébe is taposhatott csórinak tovább mélyítve ezzel az egykoron kialakult csak ímmel-ámmal összeforrt, majd a későbbiekben ismételten felszakadt sebeket.
Mocskosul szégyellem már magam utólag én is hogy ezt akkor így elkövettem, előbb járt a pofám sajnos mint a józan paraszti eszem.
Saját belső démonjaimmal mit sem törődve lassítottam hát le én magam is, miközben hátrafordulva megpróbálkoztam az általam okozott kár nagyjáboli felmérésével.
Vártam hogy majd egyszercsak úgyis felém pillant, ám ez nem történt meg. Jellegtelen arckifejezéséből kiindulva egy külsős feltételezhetően lerendezte volna az egészet egy 'öntelt fasszopó' jelzővel, valójában viszont jóvalta mélyebb volt az a gödör, melybe éppen fejest készültem ugrani. Mélyebb mint amilyet egy sima sértett önérzet képes lehetne egymagában okozni.
- Na mi az big baby, nem jössz..?
Azaz Amy, cseszd csak el mégjobban, úgy van..
Falnak beszélek effektus.
- Hé, ugye.. Ugye nem vetted komolyan amiket az imént mondtam ?
Szája szélének minimális kis megremegésén kívül ismét semmi.
Ekkor értettem meg csak igazán hogy mi is lesz majd a mi fő feladatunk ha esetleg ténylegesen sikerülne egymás mellett kitartanunk ebben a bizonyos legelső fázisban. Megküzdeni a múlttal, a fájdalommal. Erre nem volt akkor még ő képes és emiatt is érezhette magát esetlegesen újra veszély zónában.
- Ugyan kérlek..
Mellé lépve kezemet a felkarjára helyeztem de egy rövid pillantáson kívül más egyebet ekkor sem kaptam.
Gondolkodnom kellett.

- Sajnálom, nem szerettelek volna téged megbán..
Hirtelen lekellett hogy pillantsak. Meglepettségemet színlelni sem tudtam volna jobban, az oldalamhoz odasimuló farka teljesen kizökkentett a nagy nehezen összeszedett gondolatmenetemből.
Ez lenni mi a tosz ?
-..tani.. - minden addigi próbálkozásom kudarcot vallott, elmém úgy hullott szét ezerfelé ahogy annak bizonyos részeit még a mai napig sem sikerült teljesen hiánytalanul megtalálnom. Tessék, felfedtem előttetek az okát szellemi visszamaradottságomnak.. :p
Csak hogy örüljetek.
- É-és igenis szeretlek.. - motyogtam el a végét már szinte teljesen érthetetlenné téve, neki ellenben nem kellett különösebb képesség ahhoz hogy a nem e világi makogásomat különösebb problémák nélkül dekódolni tudja.
- Hát tudod..
Fejemet felemelve láttam csak meg hogy az iméntiekben függönyként demonstrált védelmi fal ezúttal minthogyha veszíteni kezdett volna hatásosságából. Tekintete megtörtnek, arckifejezése és testtartása leharcoltnak látszott.
A szája ellenben mosolyra húzódott. Egy kissé erőtlen, de annál őszintébb mosolyra.
- Bár valóban nem vagy valami következetes és.. Igenis aljas voltál velem.. - felszívva magát sóhajtott - De valakivel már ma csak le kellene feküdjek..
Döbbenetemből felocsúdva vontam fel a szemöldökeimet.
- Most komolyan ? Ez minden??
- Naná baby, mit vártál? - vigyorodott el feledve hirtelen minden búját baját - majd leállok vesződni a romantikus szövegekkel, nem?
- Na jó engem hagyjál békén..
Messzire azonban nem juthattam, a törzsem köré fonódó "5. keze" ezt ugyanis ügyesen megakadályozta.
- Nehogy azt hidd hogy ezeket valaha is feledni fogom majd neked..
- Nem hiszem azt.
- Helyes..
Vegigsimított a pofimon. Vigyora méregető vizslatássá alakult át, olybát tűnt valami igencsak mozgolódhat kicsiny kis agytekervényeiben..
- Csak ne lennél ily megközelíthetetlen, hercegnőm..
- Ha az lennék most nemigen állnánk itt nyakig ebben a híg székletben..
- Jó hogy emlékeztetsz.. - húzta el a száját kedvetlenül miközben kezeit a zsebeihez emelte, mint kiderült mimdhiába.
Először csak annyira lettem figyelmes hogy valamit nagyon kajtat. Vagyis..
Csak kajtatott volna ha lett volna mit ugye. Telefonján kívül mást ugyanis aligha talált ott..😌
- Ó hogy az a rühes kurva élet baszná meg..
Időközben én kihasználva elfoglaltságát ismételten elindultam a feltételezhető visszaút irányába.
- Hova mégy? - szólt utánam aztán nagy hévvel, mire én értetlenkedve álltam meg.
- Hát nem is tudom. Mondjuk vissza a lovardába..? Tegyük fel..?
- Na és merre cica?
Kínos csend..
- Csak kérdezem..
- Várj egy percet..
Zsebrevágva mobilját nézett rám.
- Blitz te.. Te nem tudod az utat hazafelé..?
- Azt nem mondtam. Viszont nem tudom te hogy vagy vele, de nekem rohadtul nincsen sem kedvem sem pedig energiám most kilómétereket egyhuzamban lesétálni.. - nyújtóztatta ki a teljes felsőtestét - És merem remélni hogy te sem vagy ekkora mazohista..
- Oké főnök akkor mégis mit tanácsol, huh? Kezdjünk új életet itt kint a mezőségen vagy mi ?
- Édesem ha csak egy kicsit is gondolkodnál időnként.. - ciccegett szórakozottan miközben tempósan mögém sétálva finoman elforgatta a fejemet a megfelelő irányba.
- Nézd csak..! Látod azt ott?
Szent Jézus a Menyben, a hangja.. <3  Az a félig suttogó, félig pedig normál hangszínű félmorgós hangja..!
Megállt bennem az élet az egyszer bizonyos.