A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Nem kérdés

- Szívás..
Meghökkenve fordítottam el fejemet az ő irányába, nem igazán tudtam hova tenni ugyanis a Blitztől alapjáraton oly de nagyon távol álló pesszimizmust.
- Hogyan..?
- Szívás.. Ennyir mondtam - pillantásomat a másodperc töredékéig volt csak hajlandó viszonozni, alighogy rám emelte a nem mellesleg teljes tanácstalanságot sugalló tekinteteit, szinte azonnal el is kapta rólam azokat egy teljesen másik véletlenszerűen kiválasztott irányba.
- Miért mondod ezt..?
Feltűnt hogy a kezemet továbbra sem nagyon akaródzott neki valamiért megfogni holott egészen odáig ponthogy az volt a kínja hogy bepróbálkoztam a fizikai kontakt mellőzésével. A csókot követően bár odébb már nem lépett tőlem, kezeit összekulcsolva kezdte el tartani közvetlenül maga előtt. (Nem kerülhette el figyelmemet természetesen a kezek mögött rejtőző ágyéki rész sem..)
Szemeit lehunyva hallgatott. Nem szerettem volna hogyha újból fölkorbácsolódnak az indulatok, ezért aztán inkább kivártam hogy önmaga jusson el odáig hogy meg is akarjon ismét szólalni.
- Mert elbasztam. El szerettelek volna hozni téged arra a helyre mely kiskoromban a mindent is jelentette a számomra. Ami.. Hogy is mondhatnám..
Némán bámultam fel a továbbra is rózsaszínesen pomázó égboltra.
- Szóval ami a megnyugvást volt hivatott elhozni az élettelen idiótákkal telitömött életembe. Mi.. Mi ide jártunk ki ha úgy éreztük hogy ki kell engedjük a gőzt. Érted, ugye..?
- Persze!
Arcáról megkönnyebbülést tudtam ekkor csak leolvasni. Nekem azonban már ez is bőségesen elég volt..
- És.. Ezúttal is szeretnék elnézést kérni az utóbbi miatt. Nem állt szándékomban az hogy téged bosszantsalak vagy akármi. Ez csak.. Nem is tudom..
Némán figyelt engem.
- Ez nem volt több a részemről mint egy kibaszottul együgyű kis szerepjáték. Nem gondoltam én ezt semennyire sem komolyan.
Szavak formájában továbbra sem reagált, így hát jobbnak gondoltam rövidre fogni a mondandómat.
- És tudom hogy ez most téged a legkevésbé tud vigasztalni a történtek után viszont én igenis jól éreztem magam.
Arca semleges maradt, mire a bizonytalanság újabb kis parazitaszerűségeket kezdett el körbeküldeni az agyam teljes felületén, aggodalmat ültetve ezzel a teljes tudatalattimba. Aztán.. Egyszercsak felderült.
Az a néhány másodperc amíg ő csak állt ott mellettem a kifejezéstelen tekintével kivételesen hosszúnak érződött, és a végére már konkrétan azt is sikerült ámblokk megbánnom hogy egyáltalán a számat szólásra nyitottam.
Ezért is éreztem én azonnali kényszert arra a bizonyos ölelésre, amikoris szája egyöntetű mosolyra húzódva mutatta meg mindazt melyet az addigiakban a sok helyen már alapvetően is kilyuggatott színpadi függöny még képes volt eltakarni a nyilvánosságnak színe elől.
- Engem ne vigasztalna?
-..
- Baby.. Te vagy az életemben az egyetlen olyan személy akinek a véleménye bármennyire is tud engem érdekelni. Loonie-n kívül persze.
- Aha..
- Abban viszont egyszerűen nem vagyok hajlandó engedni hogy mindketten belássuk, ez az este egy nagy rakás lószar most eddig.
Meg sem próbáltam félbeszakítani tudtam hogy ha egyszer belelendül akkor a szólás jogot el
nem lehet képes tőle venni senki  mindaddig míg ő saját maga úgy nem gondolja.
- Sok szempontból nézve vétettem ma el hibákat, én is tudom. És őszintén remélem hogy.. Attól még ugyanúgy.. Tudsz most engem szeretni. Jó hát való igaz nem vagyok egy nagy valaki, az otthoni gönceimet addig örülj míg nem látod és igen, az a büdös nagy helyzet hogy moslékszerű konzerveken vagyok hajlandó élni amióta csak önállósítani kezdtem magamat.
Még az állandóan zúgolódó motorzajok sem tudtak engem kizökkenteni abból az állapotomból. Agyam vadul kattogott bennem odafent míg a füleim igyekeztek szavainak utolsó apró kis részleteit is magukba szittyózni a későbbi feldolgozásnak reményében.
- Viszont szeretlek és.. Azt hiszem itt ez a lényeg. Nem?
Mindez persze merőben eltért attól amit eleinte képzeltem el hogy vajon mit is fog majd nekem mondani az apró kis kilengését követően, mindenesetre örültem annak hogy végre valahára véltem megfigyelni a viselkedésén némi kis fejlődést.
- Abszolút - mosolyodtam el végül biztatásképpen - És ne fáradj ezzel a sok szarsággal. Fölösleges mentegetőznöd.
- Dehát te magad is küzdesz a pénztelenséggel. Tartok tőle hogy majd csak a terhedre leszek a későbbiekben.
- Bazdmeg! Most mondtad hogy szeretsz!
- Igen az úgy is van! Tudom hogy ez az egész most kurvára olyan mintha egyetlen éjszakára akarnálak de ez nem igaz. Viszont ezen túlmenően meg csak visszahúználak hosszútávon a picsába..
- Ne mondjad már..
- Nézd Amy. A cégem tudod jól hogy romokban hever. Moxéknak is ki van már a pöcsük a rengeteg sok papírral és bár.. - sóhajtott - próbálom magamat meggyőzni hogy van még remény de az a helyzet hogy ez csak.. Egy kibaszott átbaszás..
Ejha. Mindenre gondoltam volna csak éppen arra nem hogy valami ilyesfélével fog majd nekem előrukkolni.
- Az a helyzet hogy baszottul fogalmam sincs hogy mi legyen. És.. Ah na jó nem fárasztalak tovább gyere menjünk.. Keressük meg azt a szart..
A lábaim ellenben korántsem voltak hajlandóak elmozdulni. Vártam hogy észbe kapjon egyszer végre véglegesen.
- Szívem..?
- Nagyon kérlek ne beszélj így!
- Tessék ?
- Blitzo. Nem azzal fogsz te tudni engem mélységesen kiborítani ha elmondod mindazt mely a lelkedet nyomja.
- Nem egészen értelek édesem..
- Hanem azzal ha magadban tartod őket!
Csönd.
- Tudom hogy mit érzel. Tudom hogy milyen az amikor úgy érzed hogy.. Nem vagy elég. Amikor azt gondolod hogy tehetsz te akármit is, a világ akkor is a végletekig ellened lesz.
Meglepődött, le sem tagadhatta volna. Az előredöntött gerinc, a tartás nélkül lengedező végtagok.. Mind-mind olyasmiről árulkodnak melyről nem is szívesen szokott errefelé senki sem beszélni.
Lenyűgöztem. De totálisan.
- Tudom hogy mennyire fontos neked ez a cég. Tudom mert nekem is volt olyan az emberi életemben amiért fűt-fát képes lettem volna feláldozni. És tudom azt is hogy milyen amikor elveszíted ezt a bizonyos dolgot..
Semmi reakció.
- És éppen ezért nem fogom azt hagyni hogy mindez idelemt is bekövetkezhessen..
..
- Tudom hogy baromi nehéz lehet ezt pont most így
tőlem hallani de.. Fontos lenne az nekem hogy ti megúszhassátok most ezt a dolgot. Hogy közösen megúszhassuk. Tudod mit mondtam én erre korábban..
- Pontosan tudom hogy mit mondtál. De nem vagyok hajlandó tőled pénzt elfogadni. Semmi esetre sem.
- Szavamat adtam. Megbeszéltük. Ehhez pedig tartani is fogom magam, ha akarod önszántadból, ha nem. Arról pedig ne is álmodj hogy engem valaha is lerázhatsz majd bármivel is magadról..!
- Meg sem érdemellek téged.
- Blitz! Elég legyen mostmár a hisztiből!
- Ki hisztizik itt..?
- Te, édes kisszívem.
Kezeit csípőre téve húzta ki magát gerincoszlopának legnagyobb örömére.
- Tudod mikor!
- Pontosan most.
- Felidegelsz mostmár csaje..
- Nemár! Nem volt elég ez az előbbi?
- Épp ez az hogy de! Az a rongyos szuka is megmondta hogy azzal teszek magamnak a legjobbat ha kímélem az idegeimet!
- Az meg ki? - röhögtem föl teli torokból mire szemforgatva válaszolt.
- A terapeutám..
- Vagy úgy..!
Dühödten mért végig ami azonban aligha tarthatott tovább 5-6 másodpercnél. 
- De miért pont rongyos??
- Mer' miért ne?
- De..
- Úgy állnak rajta a ruhái mint tehénen a gatya. Mutogatja nekem ott a kis kivágott felsőcskéjében a szottyadt csöcseit..
- Elég! Szeretnék a későbbiekben azért majd még enni is..
- Lesz majd mit, édes.. - vigyorodott el ekkor sokatmondóan - Előétek, főfogás, desszert.. Minden amit szemed és szád csak kívánni képes..
- Gondolod hogy készen áll fogadásomra a tisztelt szakács úr..?
- Oh az nem kifejezés.. - egyik kezével a farmerjának gombját szorongatta míg a másikkal vadul gesztikulált.
- A létező legjobb fogásokkal készül ön elé lépni, hölgyem..
- Akkor hát fogadja a szakács úr ezt éntőlem őszinte szeretettel..
És átöleltem.