A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Egy hónapnyi fizetés..

Miután sikerült anélkül végig állnom az aligha 10 perces buszutat hogy összeesve bealudtam volna, kissé kómásan szálltam ki a már korán reggel tömött bűzölgő roncshalmazból. Az agyam akárcsak egy szétmállott vatta, aligha tudott volna újabb információkat befogadni, amiből kiindulva már csak attól átjárt a kínzó fájdalom hogy belegondoltam, a nap még előttem áll..

Odabattyogva a bejárathoz egy gyorsnak annyira nem mondható, ámde meglehetősen gépiessé vált mozdulattal felmutattam a dolgozói kártyámat, melyet ellenőrizve a portásként dolgozó, kissé molett kinézetű női démon hozzám hasonlóan unott ábrázattal nyújtott nekem vissza. Majd már nyomta is meg a gombot mellyel a nekem derékmagasságig érő keskeny fémkapu egy hangos kattanással ki is nyílt. Elhaladva az irodája mellett nem lepett meg az apró kis helyiségből kiszivárgó kaja illat. Jellemzően ennyiből állt a napja. Átvette majd visszaadta az ott dolgozóknak a kártyáját. Ennyi és nem több. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem lettem volna vele hajlandó ha csak egy fél napra is, de cserélni.. Látszólag sem ártott volna neki egy kis testmozgás.. Ő szépen leslattyogott volna a raktárrészre dobozokat cühölni, én meg addig beültem volna addig a helyére sorozatokat bámulni.. 

Alighogy az ajtó bezáródott, már hallottam is a minden héten ismétlődő szappanoperájának a borzasztóan fülbemászó, és egyben halálian idegtépő főcímdalát.. 

Hát persze.. Miért is ne.. Én meg baktathattam fel egészen a harmadik emeletig, hogy aztán 10 percig hallgathassam a húgyagyú főnököm zabolázatlan szófosását arról hogy én milyen egy borzalmasan szar munkaerő is vagyok, és hogy mások élnének halnának egy olyan munkáért mint ami nekem van, és bla bla bla..  

Én csak ültem ott a dohos kis irodájában, és vártam hogy befejezze végre a semmitmondó károgását. Nem kell nagyon nagy szabású dologra gondolni, a pasas oda és vissza volt a minimalista stílussal ellátott szobákért, tárgyakért, így hát nem túlzottan meglepő hogy az irodáját is ennek megfelelően alakította, bocsánat, alakíttatta ki.. 

- Megáll az eszem.. Hetek óta mást sem hallok csak a kifogásokat.. Hol ezért lép le fél órával hamarabb, hol pedig amazért.. Én a maga helyében kurvára és kibaszottul elgondolkodnék a dolgokon Amy.. - a mondat utolsó felénél már szinte teljes testével hajolt át az asztala fölött csak hogy még biztosabban megteremthesse a szemkontaktust kettőnk között. Lehellete bűzölgött a borzasztó sok cigarettától. Undorodtam tőle, mégsem adtam jelét annak hogy az imént felvázolt szituáció bármennyire is zavarna engem abban hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni.. 

Mivel nem dobtam a faszoskodására semmilyen feltűnő reakciót, fél kézzel az asztalára csapva húzódott vissza a helyére.

- Figyeljen ha magához beszélek! 

- Én aztán figyelek.. - vontam vállat halkan, mire ő csak még inkább begőzölt. 

- Szóval a pofámba röhög..

- Mondja, úgy nézek én ki mint aki majd szétesik a nevetéstől ?-vontam fel kérdően, ám továbbra is teljesen lelki nyugalommal a szemöldökömet. 

- Hát rendben. Maga kényszerített rá..

Majd ezzel fogta, és az asztala fiókjából kitépve teljes erejéből elém vágott kemény 25 dollárt.

- És most takarodjon kifelé! 

- Mondja, ez mégis mi frász akar lenni ? - böktem fél kézzel a gyűrött papírok felé, miközben éreztem hogy a lent maradt kezem akaratom ellenére is ökölbe szorul..

- A fizetése - vágta rá olyan mértékű természetességgel, amit hallva bennem abban a másodpercben felment a pumpa.  

- Na ne szórakozzon már..! -csattantam föl egyszeriben - Nem mondja komolyan hogy azok után hogy én heti 6 és fél napban a lelkemet kidolgozom a leprás cégének, azok után idebasz nekem 25 kicseszett dollárt..!

- Na most vegyél vissza de nagyon gyorsan! - emelkedett fel ő is a székéből - hát mi a francot képzelsz te magadról? Az hiszed, hogy csak mert felkerültél néhány napra a rakodórészlegből neked máris mindent szabad? 

- Ha nem lenne a főnököm most lekevernék magának egy istenverte nagy pofont - néztem mélyen a méregtől kiguvvadó szemeibe - Mit gondol? Hogy nekem olyan hú de kibaszottul könnyű? Egyedül viszek egy egész lakást, a fizetésem kétharmada rámegy csak a lakás rezsijére! Az alapvető ételeken spórolok azért hogy legyen fedél a fejem felett! Fel tudja azt fogni, maga tohonya senkiházi, hogy mit is jelent pontosan az hogy nélkülözni? Tudja milyen az? Hát honnan a faszból is tudná mikor egész nap mást se csinál csak zaklatja a szerencsétlen alkalmazottjait, délután meg hazamegy a melósai pénzével a zsebében mondván hogy hű de fasza csávó, egy újabb sikeres napot hagyhatott a háta mögött! De tudja mit? Nem kell velem tovább szenvednie. Ha ennyire kibaszottul nem bírja elviselni a képemet, akkor legyen így! Felmondok!

A fickó hirtelenjében azt se tudta mit is mondjon. Úgy kapkodta a levegőt mint egy szó szerinti idegbajos.. 

- Maga..

- Nem kell ez a nyafizás és a cirkusz.. Bontsa fel a szerződésemet és végeztünk - tártam szét a karjaimat, mire ő kitágult pupillákkal meredt egyenesen rám.

- Hogy merészeled..? 

- Meddig akar még itt szenvedni..? - forgattam meg unottan a szemeimet, mire ő először a magasba lendítette a kezét, ám végül mégiscsak visszahúzta azt. A pofája az kurva nagy, azt viszont hogy valójában kezet emeljen egy nőre.. Na azt már nem merte megtenni a gyáva féregje..:) 

- Te ócska kis ribanc.. - mormogta miközben rákvörös fejjel kihalászott a fiókjából egy papírt. A szerződésem megbontása innentől fogva már gyerekjátéknak bizonyult, nem volt más egyébre szükség csak az aláírásomra. A végkielégítésem pedig.. Hát.. Maradjunk annyiban hogy egy kisebb bevásárlás talán kijött volna belőle.. 

Habár halvány lila gőzöm sem volt róla, mit is fogok magammal a továbbiakban kezdeni, mégis..

Az utcára kilépve elfogott egyfajta szabadságérzet.. Átszőtte az agyamat, a testemet.. Mindenemet.. Boldog voltam hogy végtére is otthagyhattam azt a rohadt porfészket, és hogy belekezdhetek valami teljesen újba.. Már csak azt lett volna jó tudni hogy mi is lesz pontosan az a bizonyos 'új'..