A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

He knows..(?)

- Nem vagytok már gyerekek, gondolom magatokra hagyhatlak titeket néhány percre..
- Ha mered felőlem egész nyugodtan.. - vonta meg a vállait nemtörődöm jellegével a mozdulatot teljességgel átitatva Blitz, mire Mat kényszeredett mosolyra húzva száját egy feltűnően gépies mozdulattal ki is szállt a járműből.
Az ajtó rekedtes nyikorgását követő néhány hangzatosabb reccsenés jelezte számunkra Matthew pontos ereszkedését a talaj felé. Tudtuk hogy ezáltal már nem menekülhetünk a problémák elől. És habár magamban gyönyörűen megalkottam az elhatározásomat, arról dunsztom sem volt hogy mindezt miképpen is lehetne átültetni a miáltalunk érzékelt fizikailag is valóságos világba.
Eleinte nem is történt nagyon semmi. Bámultuk hol a műszerfalat, hol pedig a nem mellesleg iszonyatosan mázgás és bogármaradványos szélvédő üveget. Igen, mindezt ekkor volt már csak lehetőségem jobban is szemeim ügyére venni, az addigiakban a feszült légkört voltam inkább hivatott úgy ahogy de szertefoszlatni. A nők egyébként is híresek a mindig és minden helyzetben előhozakodó gyógyítói énjükről, mi ugyanis valahogy képesek lehetünk a beszédpartnereink lelkére hatni vagy tudom is én pontosan hogy mi is történik azokban az esetekben amikor mondjuk pont hogy egy nőn múlik az hogy két hímestojás egymás pofájának ne essen egy néppel telt utcának a kellős közepén..
Van ráhatásunk a bennünket körülvevőkre. Ez tény, kár is volna tagadni. Na de mi van akkor ha olyan átlagosat bőségesen fölülmúló szituációkban táljuk magunkat hirtelen amikor még maga a hölgy sem tudja feltétlenül eldönteni hogy mi is lehetne pontosan a legmegfelelőbb az ővele szemközt álló másik féllel szemben? Példának okáért tökéletes jelenet lehetett volna a mi elbaszott kis helyzetünk is. Ott kushadtunk ketten együtt a sátán se tudja pontosan hogy hol egy szanaszéjjel cincált garnitúrájú kamionfülkében, egy gyászosan pénztelennek tűnő anyavállalatnak az egyik kitelepített területén. A hellyel hogy nem stimmelt valami még el is mehetne, ez itt a pokol, az érdekkapcsolatok és a társadalmi romlandóság ékes példája, itt nem létezik olyan fogalom hogy racionalitás vagy ésszerűség.
A szótlanságunk mögött üresedő kráter azonban már annál is inkább kezdett aggasztani. Azt még el is fogadtam volna a magam részéről hogy mondjuk én nem tudok az egészre nagyon mit mondani. Sohasem tudtam túlzottan jól bánni a szavakkal, főleg nem egy ilyen kaliberű élethelyzetben. Na de hogy Blitz se nagyon volt hajlandó szavakba önteni az érzéseit.. Na ez volt az aminek igazán sikerült bennem összekuszálnia a dolgokat.
A néhány perccel azelőtti művelete, a dorombolás és a hozzám bújás megerősítették azt hogy ez a férfi ténylegesen engem akarhat és bizony kész lehet magán a tőle telhető legnagyobb változásokat is véghez vinni, a ködként alászálló némaság azonban már közel sem hordozott magában annyi fajta pozitív érzelmi kivetülést.
Legelső gondolataim között szerepelt talán nem is annyira meglepő módon a túlgondolás eshetősége is. Talán csak az agyam női része játszhatta a teljes mértékben kontraproduktív játszmáit a szokásos aggodalmaskodásait bevetve, de egyáltalán nem lett kellemesebb a dolog amikoris ajkait végre széjjelebb nyitotta.
- Egész baró ez a hely, nem gondolod?
Baró? Az a pusztulat amely ott tárult a szemeink elé? Szegénykémre nem igazán hathatott túlságosan jól az a mérhetetlen mennyiségű adrenalin melyet a szokatlanul új környezet idézhetett elő az ő testében.
- Hát nem egy Haldokló körút az már egyszer bizonyos..
- Haldokló körút..?
Mire észbe kaptam basszus már nem egészen késő lett? Úgy tudom azt gyűlölni amikor maga a tudatalattim kezdi el átvenni a gondolataim feletti irányítást, ezzel eredményezve az olyasfajta kínosabb szitukat mint amilyenre végeredményképpen ez is összesikeredett.
- Hát igen.. Tudod.. Pentagramban van, ez egy..
- Tudom hol van és hogy mi az megnyugodhatsz cicám.. - paskolta meg viszonylag gyengéden, de azért érezhető vehemensséggel a combjaim közét, mire akaratlanul is kiszaladt belőlem az alapból is feltörni készülő röpke sóhaj. Kezdett rajtam újból erőt venni a korábban már megismert fáradtság érzése és ennek jeleként kezdtek aztán el szépen lassan nehezülni a szemhéjaim is.
- Az ide való kapcsolhatóságával nem vagyok csak teljes mértékben tisztában tudod, nem teljesen értettem hogy miért pont ezt mondod.
- Hát mert ez egy.. Fontos helyszín volt az.. Vagyis na. Tehát fontos helyszínnek számít az életemben..
Vártam volna hogy egy ennyikével megelégedve ismételten az ajkaimba találjon, ez az egész azonban egy egészen érdekes, általam semmiféleképpen sem betervezett fordulathoz vezetett.
- Mi az, tán ott találkoztál először életed legnagyobb szerelmével és mindjárt ki is derül hogy engem egészen idáig csak ámítottál?
A gyomrom az életben soha nem változott még olyan gyorsasággal kősziklává mint akkor abban a kibaszott minutumban. Összezsugorodott egészen öklömnyi méretűre, és csak remélhettem hogy az arcomra kiülő pillanatnyi döbbenet nem szúrt szemet az engem egyébként bohókásan pásztázó narancssárgás szempárnak.
- Örülnél neki, mi?
Valamit mondanom kellett. A testembe maró kényes hideg a másodperc töredéke alatt oszlott széjjel egyenletesen testemnek minden apró szegletébe, Fizz gondolata pedig legelőszőr megrémisztett, és csak eztán kezdett el ez a riadalom bennem átalakulni egy szépen lassan haragszerű valamivé fokozódó góccá. Hogy miért pont harag? Kérdezzétek a naptól mert én ha egy hatlövetűt tartanának a fejemhez se igen tudnám most hirtelen röpstartból megmondani..
- Hogy örülnék-e? A hulláján térdepelve egészen biztosan ha máshol nem is..
A gombóc fájdalmas göbként dugaszolta el félig-meddig az aggodalomtól egyébként is összébb szűkűlt nyelőcsövemet, én pedig mindjárt az "éhhalál küszöbén" kezdtem is el érezni magamat, csak hogy a számomra nem kifejezetten kellemes témát azon nyomban jegelhessük.
A Blitzre általánosságban is jellemző kitartásról ellenben kurvamód sikerült megfeledkeznem. Hogyha őt valami érdekli akkor nem adja csak úgy tapsra föl.. Ó de nem ám..
- Na de most komolyan. Babe.
- Éhen pusztulok, mostmár hagyjál a hülyeségeiddel nagyon kérlek..
- Nálam éhesebb úgysem lehetsz - hagyta félbe kérdezősködését egy rövidke pillanat erejéig, csak azért hogy bevethesse a Blitzø féle 'most aztán igazán megvetlek' nézését - Órák óta koptatom már itt a pofámat róla de te még csak le se szarod.
- Agh..
- Na szóval ?
Nem feleltem.
- Szerelem, mi?
Keze már a combomnak a közvetlen tövénél foglalatoskodott (természetesen mindvégig a ruhám alatt kajtatva), amikoris nagy nehezen belevágtam.
- Ott találkoztam elsőnek az.. egyik haverommal. Nem olyan nagyon régen.
- Haverod..?
- Igen tudod aki miatt alapvetően nem voltam még éhes amikor már te rákezdted a hisztidet.
- Állj állj.. Ezt azért igen erősen kikérem magamnak kishölgy! Mi az hogy hiszti? Ki hisztizett itt és utoljára mikor?
- Te, nem egészen egy órával ezelőtt.
- Sürgettelek hogy haladhassunk. Ebben kérem mi a hiszti?
- Az ahogyan előadtad!
- Tudja ki fog itt mindjárt hisztijében fetrengeni? Maga, drága hölgyem!
- Na és te bezzeg magázódhatsz?
- Az alkalmazottam vagy. Azt tehetek meg gyakorlatilag amit csak akarok - vigyorodott el alpárian aljas módon, miközben átmászva az én térfelemre térdeivel azonnal közre is fogta az én kis suta csülköcskéimet - Amit csak te akarsz..
- Dehát én ezt most.. Nem igazán akarom..
- Miket beszél, hisz.. - itt egy pillanatra megállt a beszédben. Tekintetéből seperc alatt ki is veszett az a fajta természetes ragyogás melyek oly csodaszép fényt kölcsönöztek mindaddig a szeme világának, és érkezett is helyére a komor aggodalom. Mármint komorság és aggodalom is egyszerre, de már maga csak az aggodalom is járhat némi elkomorodással.
- Várj.. Mi az hogy nem akarod ? Hogyhogy nem akarod..?
- Blitz én.. Figyelj. Úgy érzem hogy ránk férne most egy nagyon kevés beszélgetés.
- Ó.. Értem.. - huppant is vissza azonnal le a maga helyére kissé értetlenül - Miért?
- Tisztáznunk kellene egy-két apróság..nak nem igazán nevezhető dolgot.
- Rajta baba, ki vele!
Igyekeztem egyre nagyobb és nagyobb lélegzetekhez hozzájutni csak a mihez tartás végett. Tenyereim okvetlenül izzadni kezdtek míg a homlokomat kiverte a hideg verejték. Blitz pillantása azonnal a kezeimre tévedt, amint azokról megkíséreltem az izzadtságot a ruhám deréktájékon hozzám simuló részébe beletörölni. Ajkait először beharapta, majd aztán felnézve ismételten ellazította azokat.
- Tudod.. Számomra ez az egész bunyó a halálokig elv több sebből is vérzik..
- Drágám nemár..! Még mindig ott tartasz..? - nyújtotta volna felém a karjait egy ölelésre ám én ezt viszonzatlanul hagytam.
- Igen, mert ez az egész nekem valahol nagyon.. drasztikusnak hat. Úgy értem.. Mi a szar? Miért kellett nektek egymásnak esnetek ha most meg megy a jópofi?
Hogy én ezen miért pattogtam még akkor is ennyire? Zavarodottságomban. Persze a pozitív változás is változás, sőt, még csak az aztán az igazi klafaság. Mindettől eltekintve azonban én szerettem volna ha Blitz a saját szájával mondaná ki hogy képes lesz értem akár még önmagán is változtatni. Persze meglehet hogy ezzel meg már én magam lőttem túl a célomon, na de fogjuk rá akkor most ezt az akkori összefüggéstelenségre mely az elmémet pillanatnyilag jellemezte. Fizz név nélkül történő megemlítése kihozta belőlem a frászok frászát, kurvára ehittem hogy baszhatom is le a rolót mert lebukok a fenébe. Blitz tudatalattija tudhatott már valamit melyet a tudata még aligha, sejthette talán az én mesterkedésemet vagy esetleg Fizznek az őfelé irányuló gúnyos utálatát. Ezen gondolatra ismételten el is kezdtem már érezni a kicsapódó verejtékcseppeket az arcom egyéb részein is.
És bár szerettem volna magamban végleg berekeszteni a gondolatot, Blitzemnek az ezt követő mondata úgy reszelte kettébe az én ezzel kapcsolatos terveimet mint felhevített késfok a szobabőmérsékletű teavajat.
- Miért érdekel ez annyira téged? Tán titkolsz valamit édesszívem hogy eféle körkérdésekre kezded adni a fejedet ?