A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Orion

- Tessék ? - kellett egy kis idő hogy a toxikus elegyet alkotó gondolataimból feleszmélve megérthessem, miről is kérdezett pontosan - Ja, nem.. Nem erről van szó csak..
- Nem nézted volna ki belőlük. Teljesen meg tudom érteni, ritkán esik meg az hogy legjobb barátokból váljon kettő életimádó fiatal egymás szeretőivé. Én sem akartam hinni elsőként a szememnek, talán ezért is történhetett az meg hogy olyan szigorúan bántam el akkor mind a kettővel..
Nagy dübbenés a tőlünk néhány méternyire elhelyezkedő kis fészerből, majd egy jó istenes "szopd ki a faszom" megszólalás. Hárman kaptuk oda egyszerre a tekintetünket, mire a már korábban látott nyurga csávesz lépett ki a rozoga kis ajtó takarásából.
- Mi a fenét művelsz te ott Louis? - érdeklődte meg a helyzethez képest még meglehetősen nyugodt hangnemben Travis, mire a pali az csak legyintve felelt.
- Leesett az az átokverte fogas a falról. Hiába mondtam el többször is hogy szar az illesztése, ezek szartak rá..
- Ki volt ma a váltós ?
- Jack - szólt még hátra mielőtt egy vödröt felkapva megindult volna legelső karám mellett lévő fúrott kútnak az irányába. (Legalsó gyűrű révén az ottaniak kapják a legkiválóbb minőségű vizet egész pokolszerte, a fentebbiek már csak ahhoz juthatnak hozzá amely valahol már keresztülment az alatta lévőn/lévőkön. A bűnösök járkálnak tehát a legnagyobb koncentrátumú foslében odafent a Büszkeség területén. Nem is fogyasztok én szívesen csapvizet, nehogy azt hidd..)
- Áh.. - legyintett ekkor már maga Travis, majd visszafordult felém. Csontjai hangos roppanásokkal nyugtázták ezen akrobatikai skilleket meghazudtoló mozdulatát, melyet hallva kiújult a hidegrázásom.
- Értetlen zöldfülűek.. Időbe telik míg rendesen betanulják a dolgokat. Ehj azt viszont én már nem gondolom hogy megélném..
Sóhajtva hunytam be egy pillanatra a szemeimet.
- Tudod ez már csak ilyen.. Mikor még az elején állunk az életnek, fiatalon tizenévesen még olyan egyszerűen elérhetőnek látunk magunk körül mindent. Egyszerűnek a pénzkeresést, egyszerűnek az anyagi javak megtartását. Aligha látunk még valamennyit mindabból amit valójában jelent az élet. Elhiszünk minden amit csak a filmekben hallunk, a halálra pedig még csak távlatokba merülve se merünk gondolni, és nem is tesszük. De mondok én neked valamit.
Blitzre pillantottam. Éppen elkaptam ahogyan szemeit énrám szegezve áll az egyik paci nyakát dörgölve. Fogadni mertem volna hogy Travisen jár az agya. A miérteken és a hiányzó válaszokon. Mindenen ami éppen nem a múlt. Mi ellenben pont hogy a múltat vetettük a látcsövünk alá míg ő a jelenjét maga mögé dobva igyekeztt túljutni elméje sötét színjátékán. A múltat, melyről ő magától aligha lett volna hajlandó nekem bármikor is részletekbe menően mesélni. A múltat, mely olyan dolgokat tárt ki a színem elé amiket soha meg sem gondoltam volna.
- Mire megidősödünk azonban már túljutunk eszünknek ezen félelmén. Megszűnik létezni a számunkra. A halálra ekkor már csak szimpla tényként hagyatkozunk, nem pedig egy kimondhatatlan sötét jelentéssel bíró szóként.. Amíg kölykök vagyunk, bele sem gondolunk abba hogy mindaz amiket megteszünk kötelességtudatunknál fogva, hogy mindaz valamelyest értelmetlen és egyszer majd a semmibe vész. Az elmúlásba nem tudjuk ugyanis magunkkal cühölni a felépített életünket. El kell hagynunk mindent hogy csak a legfontosabb maradhasson a végső percekre nálunk.
Lassan, megfontoltan kérdeztem rá.
- És.. Mi lenne az..?
Travis némán az égre tekintett, majd végül a levegőt zörejesen kongó tüdején keresztül kifújva felelt.
- A hitünk. A hitünk abban hogy feladatunkat igenis jól végeztük. Mert ha még értelme nagyon nem is marad akkor már a számunkra, másoknak ha mindent jól cselekedtünk igenis adhattunk át értékeket. Szemléletet, és nem utolsósorban tenni és tudni akarást. Olyasmiket amelyektől a másik csak több lehet, amit aztán később a saját javára is fordíthat majd, ha úgy kívánja tenni.
Blitz a telefonját előkapva indult meg vissza mifelénk, Travis így hát rövidre is fogta.
- Én már nem félek ettől. Ha jönni akar, tudja hol talál..
Elmosolyodva vártam be a kedvesemet aki közepes tempót diktálva magának hamar oda is ért mihozzánk. Már szinte reflexessé vált az nála hogy a derekamnál fogva ölel engem magához, akkor sem tett hát nagyon másként. A hátam mögé lépdelve kulcsolta karjait a csípőm feletti vékonyka sáv köré, úgy támasztotta ki állát ezúttal a jobb vállamon.
- Voltál már lovagolni bármikor is korábban szívem?
A füleimbe mormogott amitől izmaim aztán rögtön össze is ugrottak. Beugrott a kép ahogyan a libabőr hatására ledobja bőröm magáról a festéket a kiágaskodó kis szőrszálak hatására.
Lehetne hogy legközelebb esetleg kevésbé hangozzon ez ennyire hülyén ? Köszi anyanyelv^^
- Tényleg ezt akartam magam is kérdezni - helyeselt már ekkor Travis is - Van - e bármiféle tapasztalatod vagy..
- Van. 7-8 évesen jártam utoljára de nagyjából még emlékszem a dolgokra.
Ekkor ugrott csak be hogy Travisnak vajon elmondhatnám-e a Földről való származásomat, rögtön ezután rájöttem azonban hogy ezzel még csak a közelében sem jártam annak hogy 'lebuktassam saját magamat. Hisz lovagolni - ahogyan azt láthatjuk - idelent is van lehetőség tanulni, miért is ne tehetné hát ezt meg egy szegényebb sorsú imp kislány is? Blitzék is megtették méghozzá igen sokáig..
- Az egyszeri alap is lehet jó alap. Olyan ez kicsit mint amikor kerékpározni tanulsz meg. Feledni soha semmilyen körülmények között sem fogod a tudásodat, maximum egy kicsit tud csak halványodni, köddé válni azonban sohasem.
Amennyire csak bírtam ekkor hátrapillantottam, Blitz azonban fél kézzel előrenyúlva lassan visszafordította a fejemet barátjának az irányába.
- Rá figyeljél most..
Mondtam volna neki szívesen hogy a seggemhez préselődő ágyéka az mindent is tud csinálni csak megnyugtatni nem, a pillanat azonban aligha lett volna alkalmas minderre. Érezni a lehelletét a nyakamon.. Hát a Jezsuiták nem tudtak volna engem annyira megtéríteni mint amennyire akkor neki sikerült.. (Csak és kizárólag szexuális értelemben nézve)
- Ebben az esetben Orion egy tökéletes választás lesz a számodra, jól gondoltam én!
- Orion?
- Egy tünemény az a ló majd meglátod! Igazán különleges példány, anyai részről fríz, apai részről quarter, lovardánk egyik legnagyobbra becsült egyede. Kimagasló teljesítményeit mi sem igazolhatná jobban mint hogy az ide eljáró fiatalok többsége ha csak teheti őt választja. Terepgyakorlatokhoz, edzésekhez és még napestig sorolhatnám.. - kissé megköszörülte berekedni készülő torkát - Az idén még egy díjat is nyert a Dreamsville vezetősége által megrendezésre került Ügyességi versenyen a 'lovak és lovasaik' kategórián belül.
Egészen lenyűgözött a paci így első elmondásra, éreztem a testemben megnövekedő adrenalinnak a mennyiségét is. Megannyi éve volt már hogy én utoljára lóhátra ültem, ám ez akkor mit sem számított. Meg akartam tenni újra. És újra, és újra..
Ezt pedig csak fokozta a tudat, hogy mindezt a kissé makacs, de amúgy meg borzasztóan szerethető Blitzemnek a társaságában tehetem meg.
- Valóban?
- Ahogy mondom. Harmadik lett a kicsike, az első két helyezett lefizetés nyomán kerülhetett csak a dobogóra, a mi Orionunk volt az ellenben aki mindenfajta segítség nélkül vívta ki magának azt a nyavalyás bronzérmet. Szart se ér alapvetően, mi azonban vele és az általa nyújtott fantasztikus teljesítménnyel azonosítjuk, így hát végül megtartottuk.
Ámulatomban még arról is megfeledkeztem hogy az én öltözködésem aligha lesz alkalmas egy ilyen típusú elfoglaltságra, egyetlen egy dolog lebegett csak akkor a szemem előtt: Megismerni a csajszibarackot.
Mert igen, a név az talán annyira még nem is árulkodó az ő esetében, de Orion egy kanca. Ó és még milyen jólnevelt..
Utunk Blitzel egy bizonyos ponton kettévált egy időre, neki ugyanis egy teljesen másik irányba kellett a karámok között elindulnia ha Cambridge-hez szeretett volna eljutni (aki nem mellesleg egy életerős arab telivér paripa).
Bevallom egy nagyon kicsit azért izgultam a találkozás miatt, új lovakkal történő ismerkedéskor már kiskoromban is eszembejutott hogy mi van ha a ló egyébként tökre hülyének néz amikor megpróbálok neki cukiskodni. Sokszor biztosra vettem hogy röhögnek rajtam.
De nem. Ez nem.
Ez a paci.. Ez szerelem volt első látásra.
A tökéletesség netovábbja. Első hallásra furcsának hatott a Fríz és a Quarter fajta mixelése, ám amikor megláttam őt.. Azonnal elszállt belőlem minden addig létező kétség.
Csak hogy szemléltetni tudjam, nagyjából egy olyan középmagas állatot kell elképzelni, csodaszépen fénylő szőrzettel. Külsőleg inkább a fríz dominált jobban, már ami a sörényt és a farkat illeti. Szőrének feketesége sem volt aztán egy utolsó szempont, a fejformája ellenben az egy az egyben quarter. Már messziről sikerült kiszúrjam a hölgyeményt, a többiekhez hasonlóan járt el, a frissen megkapott szénáját ropogtatva figyelte az őt körbeölelő természetet.
Egészen addig míg oda nem értünk ugye Travissal.
- Nem kell aggódni, nem válik agresszívvá ha esetlegesen étkezés közben van megzavarva. Már fiatal csikó koruktól elkezdve szoktatjuk őket a gondozóikhoz és a látogatókhoz, így ez nekik már egy természetes jelenség. Habár igyekszünk azért figyelni rá hogy a lehető legkevesebb alkalommal kerüljön ilyesmire sor.
Úgy éreztem magam mintha hirtelenjében kétszeres sebességbe kapcsoltam volna. A környezetem maradt a maga lassú tempójában, én pedig csak pörögtem, pörögtem és pörögtem. Mint az elemekből a Duracell (no promó).
Akárcsak egy izgatott kisdiák élete legelső táncfellépésén vagy éppen harcbemutatóján. Vizsgáján, nyelvvizsgáján és még sorolhatnám tovább napestig.
Travis bár nem érte őt föl korlátozott mozgási lehetőségeinek okán, bátran bíztatott arra hogy igenis lépjek oda és próbálkozzak megtenni én a legelső megtehető lépést.
Izgalmam habár a tetőfokára hágott (Blitz egy rövid szájarpuszival engedett el utamra, arra a 10-15 percre amit külön szándékoztunk lovainkkal tölteni) de végsősoron engedtem a csábításnak és kinyújtottam a kezemet.
Orion először csak érdeklődve nézegetett engem, az első néhány simit követően azonban már ő is bátrabban kezdte el bontogatni a kis szárnyait.
Travisnak egy ponton magamra kellett hagynia, az egyik betanítás alatt álló fiatal ifjú ugyanis elmondása alapján kisebb problémákba ütközött az éppen üresen álló karámoknak a kitakarítását illetően, így hát az öreg azzal a határozattal indult meg a lovarda felé magasodó hatalmas istállóknak az irányába, hogy segítőkezet nyújthasson gyakorlatlan kis beosztottjának. (Ne is kérdezd hogy mi is ugrott be nekem hirtelen az istálló szó említésének a pillanatában..:))
Ez problémát azonban aligha tudott nekem akkor hirtelenjében okozni, az ismerkedés Orionnal ugyanis gyorsléptekben kezdett el folyamatosan fejlődni. Úgy tűnt kölcsönösen kedvelhettük mi meg ennyire így egymást, annál is inkább, hisz nekünk már az első nyergelés is egy közös élménynek számított, egyáltalán nem stresszelt be semmilyen mértékben sem amikor nekikezdtem a felszerelkezésnek. A nyeregalátéttel kapcsolatban habár voltak nekem mindig is ellenvetéseim, Orion esetében szerettem volna ténylegesen úgy csinálni a dolgokat hogy az pontról pontra mindenütt szakszerű lehessen.
És ekkor érkeztem el ahhoz a ponthoz amikor is megejtettem azt a bizonyos szelfit amit a korábbiakban egyszer már megemlítettem nektek..