A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Egy-két pofon túlélhető

Lehettem én a libikókánknak bármennyire is a közvetlen túlfelén - mondjuk ezúttal éppen a mindent is beborító mocsári szarból leginkább kiemelkedő magasabbik pontjára kell sajnos vagy éppen kurvára de nem sajnos gondolni -, hihetetlen de mi Blitzel még ebben az ellentmondásos állapotunkban is képesek voltunk az olyan mértékű tudat alatt történő együttműködésre hogy még a bennünket kissé kétkedően megszólító Mat felé is egyetlen személyként fordultunk oda mind a ketten.
- Mint a mélyből lezülött alkeszek basszátok meg..
Alapvetően nem igazán lettem volna képes olyan nagyon örömömet lelni abban hogy a viszonylagos kezdeti előnyszerzésem ellenére ismételten csak arra lettünk kényszerítve hogy a már eredendően is Blitznek szánt mondandóm közvetlen közepén kelljen kettébe szakajtanunk a felszíneknél már jóval mélyebbi rétegekbe átevező csevelyünket, a kezében megcsillanó ezüstös tárgy láttán azonban már menten oldódni is kezdett az elmém halálosabb szegleteiben addig oly nagy mértékekben összegyűlő csalódottságom is.
- És a hős megmentő ezennel meg is érkezett..! - emelte fel véleményem szerint talán a szabad szemmel is jól megfigyelhető megkönnyebbüléséből adódóan egy nagyon enyhén a hangját Blitz -  A hálám fog üldözni téged haver, nem az agybaj.
- Mondtad volna ezt hamarabb, pöcs.. - vetette oda erre neki csak amolyan heccelés jelleggel Mat, ahogyan a szívünket nagy melegséggel eltöltő kulcsot szorongatva megindult mifelénk ugyanannak a kókadozó épületsornak az oldalán mint ami mellett nem is olyan sokkal őt megelőzően Blitz maga is végigsprintelt hatalmas nagy izgalmában - Azok után hogy kis híján szétmartad a képemet én a helyedben nagyon mélyen hallgatnék öregem..
- Jaj ugyan már..! Köztünk legyen mondva hogy az ilyenek bizonyos helyzetekben simán előfordulhatnak.. - vont vállat egy meglepően laza stílust felvéve Blitz - Nemde?
- Talán ha nem lennél egy ekkora nagy arrogáns seggfej akkor lehet nem szereznél magadnak rögtön minden második sarkon újabb és újabb ellenségjelölteket.
Én ugyan látni véltem Mat semleges képén a gondosan elrejtett szórakozott mosolyfélét, Blitznek azonban sohasem volt túlzottan jó szeme az ilyesfajta dolgoknak a hibátlan felméréséhez. Ez tudvalevő, ezt egyszer még ő maga is bevallani kényszerült..
- Ez.. nem volt valami kedves - öltötte gondosan karba Blitz a két kezét, arcára egy 'mégis ki a fasz vagy te hogy csak úgy nekikezdesz itten nekem személyeskedni' nézést erőltetve - Egyébként pedig baszki éppen rendes akartam volna veled lenni.. De tudod mit? Kapd be, meggondoltam magam.
- Hogy a frászba tudod te ezt 5 percnél tovább elviselni..? - fordult ezúttal már inkább mégiscsak felém Mat, mire a kezemet gyorsban Blitz szájára tapasztottam.
- Mh! Mi a..
- Őszintén? Fogalmam sincs. Talán fél bolond lehetek amiért az alkalmazottjává merészelek a holnapi naptól elkezdve válni..
- Mmy..!
Na hát igen, a beszéd sem számít éppen a könnyebben kivitelezhető kommunikációs formák közé ha az ember arcában éppenséggel pont egy akkora lóbaszó tenyér van teljes erőből odatolva mint amilyet az én Szerény kis kacsóim is nagyrészt birtokolnak. Blitz minden létező erejét beleadva igyekezett, a kezeivel rácsimpaszkodni kényszerült, a szájához préselt jobb kezem pedig nem is olyan sokkal később még egy harapási kísérleten is át kellett hogy essen ahhoz hogy a kelepcébe ejtett királyfinak végül aztán sikerülhessen felettem győzelmet aratnia.
- Talán egyszer saját magam válhatok majd saját magam sírásójává.. Tudhatjuk hogy mikor éppen mit hoz a jövő? Még jó hogy nem..
- Mmy!!
A hang ezúttal már erélyesebben csengett. Éreztem ugyan a kézfejembe mélyedő körmök erélyes szúrkálódását, Mat előtt azonban nem szívesen kezdtem volna el úgy sivalkodni mint akkor mikor még csak ketten voltunk a pimasz módon sokszor még önmagáva szemben is hősködésbe kezdő szerelmes impemmel.
- Hát te baszki tényleg mem vagy normális.. Szarok rá hogy lányból vagy.. Ilyet csak egy vérbeli pszichopata lehetne képes tenni önmagával.
- Ó, ugyan miért mondod ezt? - vigyorodtam el miközben már a lábaimat is el kellett hogy kezdjem bevetegetni a Gentlemen Blitz elleni, minimum egy összeesküvésből megszülető felségárulás bűnével azonos fajsúlyú küzdelembe - Ilyen dilis főnököt az ég maga sem adhatna sehol mégegyet. Meglehet hogy elmeroggyant vagyok, amit biztosra tudok azonban hogyha ez az oltári nagy marha nem jelent volna meg hirtelen a nagy eszességével az életemben már csak ez az egy nap sem telhetett volna el ilyen mértékű..
És ekkor merültek Blitz fogai először alá úgy bőrömnek a kicsivel beljebb eső rétegeinek hogy az erre megválasztott terület rohadtul nem a nyakamon volt megtalálható. A fájdalomtól könnyek szöktek a szemeimbe, a torkomból feltörő fájdalommal átszőtt kiáltás pedig a jelenlévők közül nagyjából mindenkit meghathatott, csak éppenséggel pont azt az egyetlen jómadarat nem aki miatt ebbe az egész tortúrásdiba belekényszerülni köteleződtem.
- A.. kibaszott istenit..!
Ami legelsőként volt képes a fájdalomtól hirtelenjében még nagyon kicsit talán el is ködösödő elmémbe emlék formájában behatolni, az Matnek a tágra nyíló szemei voltak. Úgy meredt az előtte hajbókoló szomorodott gerlepárra minthogyha legalábbis egy egész estés gruppent kellett volna teljes testközelségből végigtapasztalnia úgy mint normál életbeli szexuális élmény.
- Húzzál te a jó büdös picsába.. - húztam föl az orromat aztán néhány jól hallható fújtatást követően mondhatni azonnal - Azért jó hogy nem már szájkosarat kelljen rád felhelyezni..
- Így jár az cicám aki bármi nemű akaratomban bármikor is hátráltatni próbál engem - vágta csípőre minden látszat szerint maximális elégedettséggel a teljes ép kezeit(!) - Sajnálom, de megérdemelted.
Hiába lett meg volna a kellő akaratom ökölbe szorítani a kezeimet, a kettő közül egyetlen egy volt csak fizikális értelemben véve is olyan állapotban hogy erre a mindent eldöntő mozdulatsorra egyáltalán képes lehessen. A lábbal való taposást és térdközpontú rugdosást az irányába pedig már akkortájt megbántan amikor az egyik elvétett próbálkozásomat követően a drága cicafiú teljes erejéből talált el telibe a sípcsontomon. Kezeimhez hasonlóan lábaim közül is a jobbik járt természetesen szarabbul. A nyakamat rá mertem volna tenni hogy Mat azokban a pillanatokra másra sem lehetett képes egyértelműsíthetőleg gondolni csak hogy miféle közveszélyes duót is akaszthatott ő a belső énjét feszítő jóhiszeműségéből fakadóan a saját maga nyakába. Mint két agyhalott kiskölyök. Viccen kívül.
A kézfejemet magamhoz szorítva egyszerűen csak nevetni támadt kedvem. A nyomoromon. A nyomorunkon. Azon hogy miféle balszerencse is lehetett szükséges ahhoz hogy a mindenütt is uralkodó szeleknek egyike minket kettőnket ilyen szinten egy csomóba össze tudjon fújni.
Hogy miért is akarhatta ez megtenni saját magával az univerzum? Hogy miért akarhatott a világaival ilyen szinten jól kibaszni? Ezek kérem a Valódi rejtélyek.  Nem az ufók és az ilyen-olyan hírverők.
- Na jól van geci mostmár álljatok le! Kezdek kicsit torkig lenni ezekkel az aberrált húzásokkal! Miféle pár vagytok ti csesszétek meg?? - kelt ki magából immáron teljesen Mat - Egyik is meg a másik is..
- Mi kérlek szépen.. - legszívesebben bemostam volna Blitznek egyet, a tockosa mellé már csak az hiányozhatott volna neki a fizikai erőnlétemnek akkori szintjéhez mérhető repertoárból - Egy pokolian fantasztikus pár lehetnénk ha azt Amy drágám is úgy gondolná és a tőle telhető módon végre már mostmár bedobná magát. Igaz kisszívem?
Úgy rántott oda maga mellé a karomnál fogva minthogyhacsak a takonypóc kölke lettem volna. Már éppen készítettem volna az épen maradt öklömet, amikoris a semmiből aztán hirtelen átölelt. Kicsivel feljebb a derekam vonalától megéreztem kezének gyengéd érintését. Ahogyan lassan átnyúlt mögöttem, és testét az én testemmel "összekötötte. Úgy simultunk egymáshoz mint a tonhalak szokták a mindentől is bűzlő konzerves dobozokban.
- Az életemnek értelme éppen itt áll mellettem. Centik választanának csak el attól hogy lesmároljam a gecibe de.. - keze ezúttal már rendesen lejjebb bandukolt, immáron ténylegesen a derekam tájékára - ..megadom neki azt a szabadon hozható döntésjogot hogy maga döntsön a további sorsomról.
Értetlenül néztem rá felváltva mindkettőre. Matnek már csak arra sem maradt energiája hogy képes legyen a testtartását egy nagyjáboli szinten rendszabályozni. Kissé görnyedtnek ható hátában fogadni mertem volna hogy halomban sorakozhatnak a Blitz hátában meglévőknél 4-5x nagyobb méretű izomdudorok, a lénye, az egész kiléte nem árulkodott más egyébről minthogy az egésznapos autókázását követően a magunkfajta "romcsi" szerelmespárok lehettek az utolsók melyekre szíve mélyén valóban vágyhatott a hajnali órák kellős közepén. Főleg ha az alanyok rátesznek a "szercsi" szálra még egy plusz lapáttal is a maguk kis sajátos hajcihőivel.
- Nem akarok beleszólni szívem, csak egy tipp de.. Légyszi ne hagyj engem meghalni.
Cukiskodni próbáló szemeivel nagy átlagban le tudott még eleinte egyszer-kétszer venni a lábaimról, és mivelhogy addigra már alapvetően is le volt szívva a teljes agyállományom energiaszintje nem is igen maradt bennem arra hajlandóság hogy akárcsak próbálkozás szintjén is fenttartsam az egyébként akkorra már teljes egészükben kámforrá is váló ellenvetéseimet. Belenézten azokba a bársonyosan simogató tekintetekbe és úgy éreztem bármi jöhet, csak eshessek már végérvényesen is a nap végén a karjaiba.
- Baby! Az életem függ tőle! Ne legyél már ilyen kegyetlen hát mennyi mindent megadok én neked..!
- Jó lesz az a megadás ígérgetésnek is. Egyébként pedig szóltam már hogy ne hisztizz.
- Már a szép szó sem kedvez kegyednek ?
- Ezt pedig légy oly szíves el se kezd.
- De most mi.. Most nem értem. Az se jó ha szépen beszélek de az sem hogyha nem..
- Hát ja ha mondjuk telibe mellbevágsz vagy éppen úgy döntesz hogy átmész random kannibálba talán megeshet hogy nem fog ez nekem annyira hú de nagyon bejönni. Vagy tán szerinted ez így rendben lenne ?
- Basszameg.. ! - nagyot nyelve szorította először ökölbe, majd engedte kis ismételten kezeit a teste mellett szabadon lógatva - Cicám, mostmár ténylegesen kivagyok! Légyszíves csak egyetlen csóko..
Nem engedhettem meg neki hogy lezárhassa mondatát. Túlzottan is költői lehetett volna az összkép az pedig minden csak nem az én stílusom. Csak semmi cicoma.
Türelmemet vesztettem felette, ahogyan ő is énfelettem. Rövidke csók, mégis, ennek ellenére is sikerült megtaláljuk egymásban azt a bizonyos kapcsolódási pontot. Olyasfajta érzés ez mint amikor zsákbamacskát vásárol az ember és a csomagolást taperolva sikerült tegyük föl nagyjából megállapítania hogy az általa megvett cuccli nagy valószínűséggel valami egy darabból álló műanyag kis vacak lehet. Ilyesformán igyekeztük volna ezen alkalmakkor mi magunk is "kitapogatni" a másik felet, megismerni mindazt melyre alapesetben még akkor sem teljesen biztos hogy nyílna teljesen rálátásunk ha csak simán úgymond leülünk egymással beszélgetni, cseverészni. Tapogatni kell a másik lelkében ha tetszik ha nem. És hogyha sikerül megtartanod a szükséges középutat - azaz semmiféle tapintatlanság és vagy a másik által megszabott határoknak a tudatos figyelmen kívül hagyása -, akkor nagy eséllyel láthatsz valami olyat is az esetek túlnyomó többségében melyre azelőtt az adott illetőt nézegetve lehet hogy soha nem is számítottál, vagy gondoltál volna.
Így jár ezzel mindenki higyj nekem. Nincsen ebben semmi rossz.
Engedni kell hogy a másik nézelődni kezdhessen. Hisz mi már tudjuk, mindennek az alapja az egymásba vetett kölcsönös, feltételek nélküli bizalom.
És ez volt az amit bizony nekünk még meg is kellett tanuljuk külön hogy miként is lehet Helyesen, a rendjén kezelni. Múltjainkból kifolyólag egyikünk sem volt rá 100%-osan képes, a 'lehetetlennek' mint negatív érzésnek erőt adni azonba soha egyetlen helyzetben sem szabad. Tudtam hogy megfogja próbálni. Láttam rajta hogy ugyan a hogyanról még egyenlőre dunsztja sem volt, az elkötelezettség lángfürtjei azonban már az első napokban is magara csaptak. És ez volt minden amit szükséges volt már végre látnom. Már csak azért is hogy ne feltétlenül akarjam én a fejét kompletten a kezeibe adni. Fájt a lábamtól elkezdve a tőgyeimig mindenem, a mindezekért kijáró bosszút illetően azonabn végsősoron mégiscsak úgy döntöttem hogy ráérek én azt még igazából késleltetni. Sohasem az idő játszik lényeges szerepet az ilyen döntések meghozatalában. Nem annak van ilyenkor jelentőssége hogy mikor is fog majd pontosan kapni az én drága kicsi szerelmem a szeretnivaló kis sejhajára. A lényeg mindig a következetességben rejlik.

Érzelmi kilengések ellen nem igen hiszem hogy léteznének gyógykészítmények. A francba is, ezek ketten szétszedik egymást még mielőtt egybekelhetnének.. xdd