A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Egy határon túl lenni már

Nem hangzott el szó. Sem azon a parton, sem pedig a mi frontvonalunkon. Csak néztünk egymásra mint borjú az új kapura, anélkül hogy bármelyikünk - akárcsak egy minimálisan is - tisztában lett volna az addigra már válltig kiforrott szituációra esetlegesen adható megoldások bármelyikével. Én ugyan tudtam azt hogy a galiba sajnos igen nagy mértékű is lehet, és hogy bizony az ebből kivezető út sem kecsegtethet nagy valószínűség szerint a számunkra sokkalta több pozitívummal mint ami összességében nézve ért mindaddig bennünket. Ámblokk értem egyébként mind a hármunkra, a mostanra már legendásan sokadszorra felemlegetett stoppolós baromságunk ugyanis éppen elég hátszelet tudott ahhoz generálni hogy minket aztán onnastól fogva egy jó darabig még a Harag belsőbb területeit gyakran gyarmataikba borító orkán típúsú szelek se tudjanak egykönnyen különválasztani. Matthew-unknak szívmelengetően nagy örömére.
(Ámen nem mellesleg csórimnak a fejére, azt az estét ugyanis egészen biztosan nem lehetett egy egyszerű folyamat agyi vonalon is teljes ízében elfeledni. Megjelentünk azért hogy aztán egy talán teljes életre szóló traumát okozhassunk egy, a mi szempontunkból nézve teljességgel ártatlannak számító fiatal társunknak. Ó szegény lelke.. Tippjeim révén mondom csak hogy több stoppost ebben az idényben felvenni már egészen biztosan nem fog. De még lehet hogy az eztán soron következő egy-néhányban sem nagyon..)
Na szóval a helyzet cidriségét okozó tanácstalanság szemmel kivehetően is ott lebegett hármunk között. Tisztábban már nem is láthattam volna. Mat szemeiben pontosan és ugyanúgy voltak jelen a megfáradt kérdőjelek mint - gondolataim szerint - az enyémekben is lehettek. Kettőnkkel szemben azonban még mindig ott volt jelen Blitz, akinek meg már érezhetően is nőtt akkorára a pucája hogy lehessen bátorsága épp elég ahhoz hogy valamiféle megoldást próbálhasson meg már végre bedobni a nagy közösbe. Nem mondom, örültem is volna már ha az állandó "pisztolyforgatások" helyett lepihenve roskadhattam volna - ezúttal már véglegesen is - bele a magam jellegzetes lelki nyugalmába. Szerettem volna olyanformán kettesben maradni önmagammal hogy Blitz lehetőleg aközben is ott lehessen tovább velem. De csak mint egy néma kísérő. Se szó, se beszéd. Bár tőle ilyet kérni örökös ábrándra adhatna okot..
..fejben azért valljuk be hogy időnként mindnyájan kívánunk ilyesfélét.
- Mo..Most akkor mi van ? - nehéz lett volna azt elsőre megállapítani hogy csak simán irritálta-e a drágámat a szitu által hirtelenjében rápöffeszkedő nyomás és ennek folytán váltott át mindenféle átmenet nélkül a hangja abba a tipikus 'csak tudjuk le ezt a szart és többet sem vállalok magamra semmi hasonlót' hangszínre, vagy ténylegesen is maga alá tojt-e a felismeréstől hogy akkor ő most mint a fő igazságszolgáltató szerepét betöltő faszarc valójában is küldetéséül fogadta a triónkat gyökereiben megbénító belső viszályoknak a felszámolását. Azt hiszem talán némileg keveredhetett benne a kettő, láttam ugyanis ahogy nyel egyet mielőtt tovább haladna a talán soha rendes formájában nem is létező mondandójával.
- Mi a faszért lett ilyen csend, mi az ?
- Azt várnánk hogy végre kinyögd hogy végülis mi a bánatot is akarnál te tőlem - "segítette ki" nem is kicsit elnagyolva a lényeget Mat - Már hogyha miattad kell a muszájnál is még tovább itt vesztegelnem. Hajrá, mondjad! Add csak elő magad nyugodt lélekkel..!
- Mat, Blitz csak arra lenne kíváncsi amire igazából én magam is..
- Csendet, baby! Értékelem a próbálkozásodat, ez viszont itt most éppen az én "párbajom", ahogy látod. Nekem is fog kelleni lejátszanom.
Az a félbeszakítás.. Esküszöm hogy mindent vitt. Olyan cukker volt.. Majd megzabáltam a kis szívének a csücskét..:)
- Hagyd a fölös kanyarokat, senki nem kíváncsi itt erre a talpig erőltetett nyáladzásra. Azt mondjad már ki hogy mi a faszt akarsz!
Mat parancsoló hangneme egy szempillantás alatt változtatta meg eztán a tények teljes állását. Kezeit a csípőjére pakolva meredt Blitzre, és nem, ez már korántsem tartozott azok közé a szemkontaktusok közé melyeket Blitz szíves örömest vállalt volna fel bármikor is bárkivel magára. Ő talán hihette azt hogy amit abban az akkor rá, és csakis őrá meredő szempárban láthatott az nem lehetett egyéb mint gyilkoló harag. De tudjátok mit? A haraggal a lelki fáradtságot összekeverni talán még nem is számíthat akkora eredendő bűnnek. Ez lehetne talán a sztori egyetlen kézzel fogható pozitívuma.
Düh mögé rejteni a gyengeséget nem egy újkeletű business, mindenki csinálta már ezt élete során legalább egyszer, ha nem is kismilliárdszor. A módszer számlájára legyen írva hogy az átlagos utcabelieket még talán át is lehet vele valamennyire ejteni. Azonban aki már csak egy kicsit is, de szakavatottabb a témában szögegyenest ki tudja már azt egy idő után szúrni ha valaki a valódi harag érzése helyett legbelül mégis inkább fájdalommal küzd.
- Tiszta vizet. Márminthogy tiszta vizet önteni a pohárba - karjait továbbra is csak ugyanabban az önsanyargatóan szoros pozícióban volt hajlandó tartani a mellkasa alatt összefonva, kézfejeit erőteljes ökölbe szorítva - Szóval érted.
- Értem bazdmeg, hogy is ne érteném..
- Az a lényeg hogy te nem mondtad végig amit ha jól sejtem eredetileg akarhattál volna, erre tehát itt van most a kínálkozó alkalom. Csak tessék!
Ami a leginkább aggasztani kezdett az talán a felkarjába mélyesztett ujjperceinek a látványa lehetett valahol. Hisz mindez tagadhatatlanul jelenthette a belső feszültségnek egy már olyan előrehaladott verzióját melynek levezetésére ő maga már talán képtelen lehetett csak úgy testen belül. Ennek tökéletes kiindulópontjaként szolgálhatott akár már maga a Mat-tel való konfrontáció is, hisz ezáltal Blitz egy olyan döntésbe kényszerült homlokegyenest belegázolni melyet önmagától valószínűleg soha nem vállalt volna be.
Zavarhatta aztán még továbbá az elveiről való belső kényszerítőerők révén történő lemondás is, melyhez  a leginkább köze talán éppen annak a bizonyos mindentől is elszigetelt belső énnek lehetett. Annak lehetett volna csak annyira fontos a "hitelesség" megtartása a sajátos szemével nézve. A tudatalatti teljes sebezhetetlenségre való vágyakozása végett érezhette talán pont azt a szerencsétlen minden egyes vita helyzetben hogyha bármilyen értelemben véve is veszít, lenyomják vagy csak mondjuk fény derül a valós személyére akkor ő egyértelműsíthetőleg is egy lúzer senkivé válik. Ezért kellett lódítania egyszerűen mindig és minden szituban. Nagyzolnia kellett ahhoz hogy számára totálisan idegen személyek szemében elismerés szinten feljebb emelhesse magát. Védenie kellett azt ami az övé, és csakis az övé. Az igazát. A kamu mivoltát. Ha szükségeltetett hát foggal - körömmel. Badarságok összehalmozásával.
És ezesetben éppen erről kellett lemondania. Olyan szintekre lett muszáj "lesüllyednie" ahol az egója már konkrétan üvölthetett a fejében hogy 'öreg te most téves úton jársz, semmifélképpen se hagyd magad puha pöccsé fokozódni'. Ezáltal válhatott annyira nagyon frusztrálttá. Egyik feléről sipákolt a nárcizmusa, másik félről viszont látta azt is hogy mik zajlódnak le valójában körülöttünk. És a kettő között kellett volna neki ugye azzal a minimális kis rálátásával döntenie. Ezáltal jöhetett tehát létre az a szemetszúróan is felemás érzéseket okozó produkciója melyet én konkrétan mint jellegtelen mellékszereplője a jelenetnek emelt páholyból bámulhattam végig míg eközben azok ketten odalent vívták egymással azt a leginkább gladiátor harcra emlékeztető végjátékukat. Melynek a végén rendszerint is veszítenie kell mint tudjuk valakinek..

   Szerintem egy részről amúgy miattam is csinálhatta  mindezt végig, mert mint ahogy mondtam is én szúrtam bele az utolsó tűt a léggömbbe mielőtt még az visszafordíthatatlanul kipukkant volna. És hát végülis emiatt szólt közbe, hogy engem a langyos szarból alaposan kimoshasson. Okozva ezzel magának még az addig meglévőnél is nagyobb szart. Éljen hát a jóhiszem az öncsonkítás oltalmában..

- Amit akartam már elmondtam. Ebben nincs mit tovább ragozni.
- Ja persze. Azért ráztad akkor le magadról végül az egészet egy 'mindegy'-el..
Hát a tapintatosság az mondjuk pont nem tartozik Blitzemnek a legnagyobb erősségei közé. Ez tény. Viszont soha nem ez volt az ami bármikor is meghatározta volna az őhozzá köthető érzelmeimet. Néha bunkó, néha alpári. Na de ki nincsen még ezzel hasonlóképpen? Nem lehet mindenki szent jézus kutyafasza keresztre feszgetve..
- Az már nem tartozott volna feltétlenül a témához - legyintett hanyagul - Mit érdekel az téged?
- Hát csak mert.. Úgy tűnt hogy..
- Ne tűnjön neked semmi sehogy. Nem érdekelsz.
- Jól van na, azért le ne szedd már a fejünket öcskös!
- Mondd, neked tényleg nincs ki amúgy a négy kereked? Nem fogod föl hogy gyakorlatilag mást sem csinálsz egész idő alatt csak járatod lefele saját magadat? Fogd be a pofádat és annyi! Ne engem próbálgassál megfúrni hogy háthogyha sikerülne kiszedned belőlem mégis valamit! Elárulom hogy esélyed sincsen!
- Ó valóban?
- Valóban.
- Akkor meg.. Ne játszad a sértődöttet..!
És kész. Addig tartott a jólét.
Nincs is annál szarságosabb érzés mint amikor valakit életközelből láthatsz menthetetlenül összezuhanni. Láttam a szemében. Ahogy legbelül mélyen elveszíti a harcot és a térdeire kényszerül. Őt még csak annyira sem volt eddig alkalmam kiismerni mint ezt a másik zizzentet, nyilván nem volt róla dunsztom sem hogy mi is lehetett a valódi problémája. Valószínű hogy az életelőzményei is közrejátszhattak, de isten bizony ugassak ha nem idelent történt már vele valami, ami aztán - saját példáimból szerzett tapasztalatok alapján - egy örökkévalóra kifordította őt saját magából, ezáltal elveszítve a teljes önkontrollt és nem utolsó sorban önmagát is.
- Hát ha te mondod..
- Én mondom hát! Baszki lemész még a végén itt teljesen gyerekbe.. Szedjed össze magad mostmár aztán húzzunk innen a gecibe.
Ellenkezni.. Hol maradt volna nekem olyasmire időm? Mire észhez tértem már réges rég a csuklómat szorítva húzott el Mat mellett maga után. Vakon. Mert persze honnan a ráspolyból is tudhatta volna hogy Matthew kocsija éppenséggel milyen szélességi fokon is parkolhat ott..
Éreztem ahogy egyszeriben összecsuklik a tüdőm. Megérzéseim szerint ezzel akkor Blitz valami igazán régi és mély sebet téphetett fel Mat-ben, ő ugyanis ezúttal már bizonyíthatóan hoppon maradt az eldobálható szavak tekintetében. Még a kezei is elernyedtek az ajtót váratlanul berugó döbbenettől.
És én megintcsak nem tettem semmit. Nem voltam képes tenni semmit..
Egy utolsó csődtömegnek kellett hogy érezzem magamat de még akkor se. Semmi.
Valamiért nem voltam képes a megfelelő szavakra rábukkanni. A szar persze mindeközben elérte a nyakunkat is, és már csak centinyi híja ha maradhatott hátra hogy teljesen maga alá ne temessen egy örökkévalóságra.

:p