A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Emlékek útján

Hogy miképpen is zajlik egy normál tereplovaglás?
..
Úgy ahogyan mi feltehetőleg soha nem is fogjuk tudni űzni ezt a fajta sportágat🙃 Ez az állat mellettem ugyanis nemcsakhogy kurvára kalandvágyó, hanem még mellette baszottul hülye is sok esetben (ismét bocsi szívem ha ez valamiféleképpen eljutna tehozzád..)
Szóval Blitz, az én egyetlen és hőn szeretett Blitzem..
..Egy komplett vadbarom. :)
És hogy mindezen megállapításomat mégis mire alapozom? Elmondom.

A sztori ugyebár anélkül fejeződött be hogy bármiféle pozitív végkimenetelű megoldással tudott volna bármelyikőnk is előrukkolni, így ennek hiányában igencsak el voltunk keseredve ahogyan a távolodó Travist figyelve elmerengtünk tyúkszaros kis életünk apróbb részletein, mint pl. hogy miért is nem lehetnek a nők és a férfiak a világunkban egyenlőek vagy hogy a pasik nagytöbbsége miért is lehet teljes mértékben képtelen azt figyelembe venni ha a párjuk szépen (hangsúlyozom szépen!) megkéri őket hogy Ugyan legyenek már olyan szívmelengetően kedvesek hogy ne a kagyló mellé hugyáljanak reggelente a félkómás fejükkel. Ugyanis hiába a szép szavak ha a reggelek egytől egyig mind úgy indulnak hogy a csajnak már rögtön ébredés után azt kell hallgatnia hogy milyen szinten úszik már megint a fürdőszoba a redvában.. 
Na szóval igen. Ilyen és ehhez hasonló életbevágóan fontos gondolatok közepette fordultam vissza ismételten Orion pacim irányába, (nyilván csak viccelek) aki eddigre már kezdett igencsak hisztissé válni a céltalanág érzésének hála. Ezt aztán igyekezett is minél inkább a tudtomra adni, hangos prüszkölésére felfigyelve sikerült ugyanis ismételten visszatérnem a jelenbe, és minthacsak kéz a kézben jártunk volna együtt, így tett szívem mélybeli kedvese is mellettem. Szinte majdnemhogy egy időben vettük be a hátra arcot, lovaink pedig ennek fényében rögvest el is kezdtek toporogni, "mondván": Húzzatok már bele seggarcok! Haladjunk..!
- Na jó, azt hiszem eleget húztuk már a drága időt! - csapta össze jó hirtelenjében a kezeit Blitz mire összerezzenve tereltem rá szemem világát - Hölgyeké az elsőbbség, szóval..
- Kéne valamilyen nehezék.
Ezt se gondoltátok volna, mi? Hogy majd egyszer pont nekem fog eszembejutni valami ehhez hasonlatos egetromboló baromság.
Háth.. Igen. Ennek is el kellett jönnie egyszer.. Sajnálom de.. ezennel tönkre is kell hogy tegyem az eddigiekben rólam kialakított - feltétlezehetően pozitiv - elképzeléseiteket..
Nem vagyok jobb bizony senkinél se. Nem vagyok kanosabb mint Blitz és nem vagyok ravaszabb se mint mondjuk Fizz. Nem vagyok különb, nem vagyok emberibb, nem vagyok..
Hm.. Mi a fenét lehetne még egy élő és lélegző valamiről elmondani..
Nem vagyok egy csodatevő jóember, nem kell a megváltás eljönvendölésének bejelentését várni tőlem és nem kell azt sem gondolni hogy én hibátlan vagyok. Tekintsetek úgy rám mint simán Amyre. Rendben? Csak semmi extravagáns bélelés. Semmi egyéb csakis a rideg valóság.
- Nehez.. Mivan?
Úgy nézett rám mintha legalábbis koreaiul kezdtem volna el neki felolvasni egy teljes oldalas próféciát, egyszerűen képtelen volt az agya arra hogy rögtön első hallásra be tudja emelni ezt az ezer sebből is vérző ötletkezdeményt. Nem is csodálom. Ez még az ő szintjén is magas lehetett.
- Valami tégla.. Én nem fogok így felülni a lóra ezt most megmondom. Kint lenne az egész seggem baszki..
- Mondjuk az csak előny.. - lépett hozzám közel ám én eltoltan őt magamtól - na..! Baby..!
- Nem viccelek Blitz.
Semmi becézés, semmi cukiskodás? Gondolom az elméje kapcsolhatott hogy itt valami megoldással kellene most neki előhozakodnia, és igen baromira jól gondolta. Karbatett kezekkel álltam meg előtte, várva hogy leessen neki mindaz amit itt most az imént nektek felvázoltam.
- De hát..
- Nézd én.. Baszki amúgy meg ne neked álljon feljebb mert tudtommal te voltál a szenya! Nem mondtad volna hogy vegyek fel mást, nem mert neked a seggemet kell bámulnod!
Komoly akartam maradni hogy következetes maradhassak vele szemben ám a nevetés olyan intenzivitással tört egyszerűen rám hirtelen hogy még én is meglepődtem rajta. Lábaim meginogtak én magam pedig a porba zuhanva kezdtem el kacagni.
- Hogy lehetek én ennyire suta bazmeg? Áh nem hiszem el..!
Éreztem ahogyan végigmér. Bizonyára azt próbálhatta éppen eldönteni hogy sírjon-e vagy nevessen, ám amikor már a farmerját kezdtem el rángatni annak reményében hogy talán sikerül majd rajta valahol egy fogást találjak ahhoz hogy felkászálódhassak a mocsokból, a hangja neki is megremegett.
- Mi a faszt vettél be? Már másodjára kérdezem meg. Kell nekem belőle!
Megragadta a kezeimet mire csak méglejjebb süllyedtem az otrombaság tágas mocsarában.
- Bli-itz..! Én.. Áh én nem bírom..!
- Én se.. - láttam rajta hogy bár próbálná visszafogni, a nevetés már ott lófrált a nyelve hegyén neki is - baszki..
- Mi az isten csudája történik ott? - Travis habár messziről kiáltott, ennek ellenére is sikerült megismernem. Könnyeim között hunyorogva néztem föl hogy tekintetemmel megkereshessem őt.
- Semmi! - intett oda neki Blitz - Csak.. Technikai problémák akadtak..!
Ismét felnyihogtam.
- Tán a Sátán maga öltött ma testet itt köztünk..?
- Jövök vissza szívem mindjárt, addig.. - meg kellett állnia hogy elnyomhassa magában az önkéntelen nevetést - addig próbálj ha lehet lenyugodni..!
A kezembe nyomva Cambridge kantárját meg is indult cimborája felé, mire én visszakérdeztem:
- És ha nem?
Egy pillanatra nézett csak vissza.
- Akkor lesz rá gondom hogy elhallgass mielőtt még visszatérnénk ide újból a lovakkal..
Fél kezével feljebb húzta magán farmerjét, és ennél több jelzésre nekem már nem is volt szükségem. Igen, akartam. Akartam érezni ahogyan a szüzesség jelképévé vált hártyát teljes erejéből átszakítva belém hatol a farkával, miközben ujjai felhúzott térdeimre kulcsolódnak..
.. de nem lóháton, és nem a fák sűrűjében. Amennyiben megoldható. És márpedig nehezen, de megoldható..
A két ló között ácsorogva bámultam a kettejük alakját, ahogyan Blitz nagyban gesztikulálva magyarázott valamit majd ahogyan Travis jó hangosan nevetni kezdett. Na persze nem rosszindulatból. Csak simán jól esett neki.
Szívemet hevesen lüktető boldogság lepte el ahogyan megláttam Blitz tekintetét rám tévelyedni. Még egy akkora távolságból is tudni véltem hogy titkon a tekintetemet keresné hogy aztán azt megtalálva elkaphassa és magáéva tehesse örökre.
Kezei a csípőjén, szemei a tőlem jobb kéz felől eső baszottul nagy réten. A réten, melyen az istállók is elhelyezkedtek egymástól jó 100-150 méterekre. Az istálló, ahol egykor fiatal kamasz testek vágyódtak a másik iránt. Egy út felé. Egy közös út felé.
Egy út felé melynek végén - bár még akkor nem tudhatták - keresztben eldőlt fa állta az útjukat..
Tudtam hogy mire gondolhat. Nem is szóltam én egy árva kukkot sem. Még akkor sem amikor aztán Travis átirányítására megindult a hozzánk legközelebb eső pajtának irányába. Hogy miért is pontosan arról persze fogalmam sem volt, na de elég volt ahhoz Travist meglátnom hogy tudjam:
A pasik ismét alkottak.
És hát persze mi más is lehetett volna az ötlet táplálékaként szolgáló mag mint az a két böhömnagy tégla azokban az ultrahelyes kezekben..:)
Úgy bizony ahogyan magatok is sejthetitek, a félig -
meddig viccnek szánt megjegyzésem immáron valósággá lett, ott libegtek Blitzemnek a kezében téglaport hullajtva maguk után.
Öhm, juhú..!
Az álló cerka nincs olyan szögegyenes az esti meleg masztiknál mint amilyen az én testhelyzetem volt abban a néhány szentséges minutumban amikor is mindezt sikerült az elmémnek dekódolnia.
- Az istenért Blitz.. Ez most..
- Komoly, persze - bólintott látszólag tökre egykedvűen, a nevetésre ösztönző inger ellenben még ekkor is ott villódzott a szemeiben - Íme a kívánt téglái, hölgyem!
Úgy nyújtotta őket felém mintha csak egy tál sütivel készült volna megkínálni engem.
- Mit kezdjek én ezekkel ?
- Kend a hajadra.
Szemeim igencsak tágra nyílhattak döbbenetükben, magyarázólag ugyanis még hozzátoldotta:
- Baby, azt egyedül csak te tudhatod hogy ezt az egészet te mégis hogyan képzelted el..
- Nem tudom..
- Mondjál mostmár valamit hogyha így elszalasztottál oda az isten halál faszára a tégláidért..!
- Dehát nem is én mondtam hogy..
A mondat közben ugrott be a felismerés. Blitz arckifejezése pillanatnyi zavartságról, diszkonfortról árulkodott melyek határozottan csak azután jelenhettek meg benne hogy ő belépett abba az istállóba. Eszembe ötlött hogy nem-e azért történhetett meg mindez mert esetleg az lehetett Az a bizonyos pajta amiben annak idején Travisék által Fizzel rajta lettek kapva..
Ebből a megközelítésből nézve pedig már teljesen érthető is volt a reakció Blitz részéről, nem igen lehet az ugyanis egy túlzottan kellemes élmény ha egy olyan helyen kell - ha még csak egy fél perc erejéig is de - tartózkodnod, amihez emlékek kötnek a múltat illetően. Emlékek melyeket átélni újból aligha leszünk valaha is képesek, emlékek melyek szertefoszlottak, emlékek amik olyan képet mutathatnak önmagunkról melyek talán soha nem is voltak teljesen valósak..
Emlékek melyek gyökerestül változtatták meg az egész életünket, melyekhez akkor is ragaszkodni fogunk tudatt alatt ha az később a legmélyebbre hatoló szúrást ejtette meg bennünk. Emlékek melyek arra szolgálnak hogy emlékezzünk valakire vagy valamire..
Ilyenkor - ha csak egy múló pillanatra is de - képesek vagyunk újból átélni azt az érzelemlöketet mely akkor járhatta át a testünket mikor az az adott esemény azon a helyszínen megtörtént. És ezzel most akár meg is cáfolhatnám iménti állításomat miszerint álmokat újból élni képtelenek vagyunk, ám a helyzet ebben az esetben merőben más.
A pillanatnyi újraélést ugyanis nem úgy kell értelmezni hogy egyszercsak ott termünk fizikailag a múltbéli önmagunk mellett, minthacsak a természet szabta gátakat átugorva rést ütöttünk volna az idő folyamatos körforgásában és két kozmoszbeli féreglyukat összekötve ugrottunk volna egyet az időben visszafele..
Itt csupán csak érzelmekről beszélhetünk. Nem látod magad előtt a szereplőit az eseménynek, vagy ha igen azt is maximum csak a fantáziádban. Látni nem látod őket, érezni azonban már annál is inkább képes vagy az energiákat, az érzelmeket. És hogy mindez mégis minek köszönhető?
Egyszerű. Elménk ugyanis mondhatni születésünktől elkezdve jegyzi magába a dolgokat folyamatosan, raktározza el a bennünket érő ingereket, a külvilág történéseit és így tovább. Minden apró kis részlet megvan a fejedben. Ezeknek nagy részéről pedig csakis azért nincsen fogalmad mert a tudatalattid mindezt megakadályozza. Tévedés lenne azt hinni ellenben hogy a tudatalattiban létező dolgokat az agyunk feledi is. Nem. Az agyunk sohasem felejt.
Ezért is történhet meg az hogyha olyan helyszínre tévedünk ahol esetlegesen azt megelőzően évekkel vagy neadjisten évtizedekkel már történt velünk valami, valami fontos, ami valamilyen okból kifolyólag mély nyomot hagyott bennünk, akkor képesek vagyunk az ott megélt érzelmeket újból átérezni. Pontosan ennek okán hogy az elménk az bizony pontosan emlékszik. Ugyanolyan élesen van meg benne egy 2 nappal ezelőtti esemény is mint mondjuk egy 20-25 évvel ezelőtti. És még ha az akkor ott jelenlévő személyek már pontosan nincsenek is meg előttünk, az esemény közben általunk megélt érzelmek megmaradnak.
Aztán persze történhet olyan is hogy valakiben olyannyira sikerül megmaradnia egy bizonyos eseménynek hogy az adott illető még hosszú évek múltán is képes lesz felidézni a történés részletes körülményeit, úgy mint előzmények, az esemény történésekor jelen lévő egyéb személyek vagy magának a cselekményszálnak a teljeskörű kibontakozása.
Na most hogy Blitz esetében ezen esetek közül vajon pontosan melyik is állhatott fent azt én ugyan nem tudhatom, azonban ha tippelnem kellene azt mondanám hogy talán a legutolsó. Egy igencsak sokatmondó emlékről van ezesetben szó, nem lepett volna meg túlzottan tehát ha kiderült volna hogy Blitznek azalatt a 10-15 másodperc alatt sikerült ismételten átéreznie az ifjúság okozta szabadság érzését, a tindédzserkori szerelemnek és testiségnek komplikált ingoványait és a múltra sötét fátyolként ráboruló borús események okozta pillanatokat. Azon pillanatokat melyekből habár jóvalta kevesebb létezhetett mint a pozitív változatból, mégis bírtak akkora befolyásolóerővel hogy a boldog emlékek sem bizonyultak már többet boldognak..
- ..hogy menj a pajtába.
- A felbújtó ettől függetlenül még te voltál szívem! És ezt megbocsátani aligha fogom tudni valaha is neked!
Jah, végülis az én ötletem révén keveredett abba a szituációba hogy be kelljen menjen oda..
- Ó micsoda komoly szavak.. - mentem bele inkább játékba - Miért tán félsz egyedül?
- Nem tudod te milyenek is ezek a pajták valójában.. Veszélyesek és rendkívül ádázak!
Elmosolyodtam, de csak úgy minthogyha a különleges alakítása hozta volna ki mindezt belőlem.
Bármiféle háttérinfó tudása nélkül.