A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Az ezerarcú völgy

Már legalább 5, ha nem 10 perce galoppoltunk felfelé a nem mellesleg egyre inkabb kavicsosabbá váló emelkedőn, amikor is megelégelve a csendet váratlanul megszólaltam.
- Mi most akkor tulajdonképpen hova is tartunk jelenleg ?
- Majd meglátod!
- Menj már ezzel a sablon dumával! Infókat akarok!
- Majd ha eljön az ideje..
- Igazságtalan vagy.. - jegyeztem meg végül már csak amolyan hetykén az orrom alatt, mire végre sikerült azt elérjem hogy hátrapillantson.
- Szerelmem.. Türelem.
Szórakozottan nézett vissza énrám. Ha 1-2 évet ledobtam volna a koromból, még akár el is hihették volna külsősök hogy Blitz kiégett édesapa révén utolsó kétségbeesésében viszi már csak el egy ilyen helyre serdülő kamaszlányát, reménykedve benne hogy az talán ha máshol nem is, legalább a természet lágy ölén képes lesz majd az örökös zsörtődéséből valamennyit lejjebb adni. Hisz a természet közelsége végsősoron mindenkire pozitív hatással van.. nemde?
Ha megkuratod magadat néhány rothadó farönk között akkor esetleg, de alapvetően én, mint egyfajta terápiás módszerként egyáltalán nem reklámoznám a pokol bugyrain belül. És hogy miért nem ?

...
A pokolban nincs olyan hogy teljes lelkibéke. Tompítani lehet a kínokat de teljes mértékben észrevehetetlenné varázsolni őket..
Aligha.
Nem mondom, ha hajlandó vagy órákat utazni azért csak hogy aztán kiülhess egy mindentől távol lévő sziklaszirte regenerálódni, talán még érhetsz is el vele valamit, de alapvetően erre idelent már csak elvből sincsen sokszor lehetőség. A nagyvárosok környékén ugyanis aligha találhatsz olyan normális épkézláb területet mely ne lenne szartig teleaggatva szemeteszsákokkal és különféle műanyagokkal. Azok között sétálgatni meg - nekem személy szerint - inkább lenne hányingerkeltő és visszataszító mint relaxáló és hívogató..
A településhatároktól számitott körülbüli 2-3 kilóméteres körön belül tehát felejtős az ilyesfajta kiruccanás. Azon kívül eső területekig pedig általában már lusták a polgárok kiutazni, szóval nincs is erről mit nagyon beszélni. (A nagy átlagnak pedig egyébként sincsen az meg a mindennapjai során a fejében hogy milyen jót is tehetne magának azzal ha esetleg felemelné egyszer azt a nagyra hízott seggét a kanapéjáról és kifáradna a természetbe egy kicsit lazítani..)
Szóval hát ballagtunk nagyban felfelé, Blitz az állítólagos édesapa szerepében én pedig mint duzzogó növendék. Mivel Orion tudta magától is a dolgát és követte Cambridget, még csak a kezemet sem voltam köteles igazság szerint az irányításához használni. Keresztbe fonva magam előtt azokat bámultam direkt lefelé, már csak a hatás fokozásának érdekében is.
- Édes vagy amikor így csinálsz, sértődhetnél meg többször is. Nem fogok érte szólni..
- Nem sértődtem meg..
- Nem-e?
Nem feleltem.
Ekkor történt az hogy Camet megállítva bevárta hogy Orionnal mi melléjük érhessünk. (Szűkösen bár de elfértek ott egymás mellett).
Kérdően "húztam be a kéziféket", egyszerűen nem tudtam elfeledni azt ahogyan akkor és ott rám pillantott. Az a mértékű szeretet mely megbújt íriszei mögött az egyszerűen felfoghatatlannak bizonyult a számomra. Nem azért mert mondjuk bunkó fasznak néztem volna aki imp létére még csak szeretni sem lehet képes, hanem mert 14 éves korom óta ő volt a legelső személy aki feltételek nélkül fogadott engem a bizalmába. Belenézve szemeibe azt a szeretetre éhes gyermeket láttam magam előtt akihez már volt egynéhányszor szerencsém az addigiakban is, és aki a sok fájdalom és bonyodalom után már igencsak vágyott a valódi szeretetre, és a teljes elfogadásra. Bizonyára igencsak belefárdhatott már addigra abba hogy akárkivel is tárgyalt, színészkedésre volt szüksége. Hogy időről időre újabb és újabb jelmezt kellett magának terveznie és összevarrnia, melyekbe aztán belebújva elrejthette a külvilág rosszallóan vizslató szempárjai elől ezt a védtelen gyermeki énjét. Saját magát. Az egyedülit ami még maradt a számára.
És aznap.. Aznaptól számítva én is bekerültem ebbe a belsőbbik várba, ebbe a védelmi zónába. Beemelt maga mellé hogy engem is megvédhessen. Csakhogy nekem ezzel ellentétben teljesen más terveim voltak. Ettől a bújdosástól sokkalta nagyobbszabású, öncélúbb törekvések és végcélok.
Az én feladatommá vált kimenteni őt ebből a válságosan szar állapotból, és észhez téríteni végre azt a nagy mamlasz fejét. Ideje volt őt életre keltenem.
- Mi az..?
Ám ő csak nézett rám némán továbbra is. És nem ezúttal nem csak a melleimet. Szemeztünk.
- Blitz!
- Csak csodállak.
- Mi ?
- Szép vagy - mosolya számomra mindennél többet ért. Eszembe jutott Fizz, hogy most erre vajon mit is mondana/reagálna..
- Kedves vagy de nem kell ez a nagy felhajtás. Eddig mondhatni hozzám sem szóltál, tarthatnád tovább is ezt a jó szokásodat.
- Mivan? Baszki egész végig csakis azon vagyok hogy kultúráltan tudjak fogalmazni a te kedvedért..!
- Aha szóval neked ilyen a kultúrált. Ez mindjárt meg is magyaráz néhány dolgot..
Értetlenül vonta föl a szemöldökét.
- Amióta csak jövünk ezen a.. gazos valamin azóta kussban vagy. Mondd csak, miféle randipartner vagy te ?
- De hát mégis mit kellene mondjak baby?
- Mondjuk hogy szeretsz.. Vagy hogy nyald meg a bokád vagy tudja az istennek a kiskékeres fasza.. Bármi.
Arcán elégedettség tükröződött.
- Ez a beszéd életem! Minek finomkodni hogyha egyszer tudunk mi káromkodni is?
- Ja bazdmeg, tökre igaz mit is várok..
Jobb kezemet szájához emelte majd finoman megcsókolta a kézfejemet. Bőrdzsekijének ujja finoman surrogott a felkarján ahogyan izmait igényesen kiemelve rásimult a bőrére.
- De ha mégegyszer megkérdezed hogy szeretlek-e esküszöm kicsinállak mostmár..
- Szeretsz? - vigyorodtam el aljas módon, mire rövid hatásszünetnyi csend következett.
Nagy levegőt véve szorította immáron egy fokkal erősebben kezei közé az én egyetlen és borzasztóan szerencsés jobbomat. Mit meg nem adtam volna hogy abban a néhány másodpercben én magam lehessek a saját kezem.. Istenem..
Az általa használt parfümöt permetként hozta énfelém a hirtelenjében felerősödő langyos légmozgás. Volt benne valami. Valami ami olyan.. Blitzessé tette.
Fenyő, természet, virágok..? Mi adhatta vajon azt az kissé édeskés beütést..?
- Kinyírlak..
- Végre valami izgató is lesz a mai napban.. Ha kérhetem, lassan csináld!
Ravasz mosoly, sokatmondó tekintet ért nálam célba ekkor.
- Finom leszek és óvatos. Ezt ígérhetem szívem..
Sóhajtva húzódtam el ekkor előle.
- Először is érjünk fel, öregfiú..
- Öreg a telepi kurva anyád az..
Megrökönyödtem.
- Most mi az? Te magad mondtad hogy nem is ismerted őket..
- Az csak egy dolog. Na de ilyen trágár kifejezésekkel cica..
Jelt adtam és Ori már indult is tovább.
- Szégyelld el magad Blitzo..
- Amy!
- Szégyelld magad!
Nem fordultam hátra, már csak akkor sandítottam valamennyit oldalra mikor már egy ideje ott lépkedett Cam is az oldalunkon.
Nem szóltunk egymáshoz ekkor legalább egy olyan 10-15 másodpercen keresztül. Ő volt az végül aki feladta a harcot és megadta magát.
Nehézkes sóhajt hallatott.
- Te mondtad hogy fasszopó geciládák..
- De ezt jogom mondani egyedül csak nekem van - vontam vállat semleges arccal.
Láttam hogy nem is olyan messze előttünk szép lassan ritkulni kezdenek az ösvényt szegélyező tüsis bokrok.
A célegyenesben tartózkodtunk.
- Jó oké, sajnálom.
Silence.
- Paraszt voltam..
- Valóban.
Patakopogás a pirinyó kis kavicsokon. Akárcsak szívemnek ritmusa zengtek odabent a fejemben.
Ám ami eztán következett az valósággal elnémított.
Megdöbbenve bámultam le az előttünk elterülő és a teljes messziségbe elnyúló, magas dombok által szegélyezett hatalmas völgyre. Millió meg egy búzakalász növekedett rajta össze - vissza amerre csak a szem ellátott. Érdekességét ellenben közel sem ez adta.
A talaja.. A talaja baszki nem viccelek hófehér volt.

(Saját rajz, Amy haját ennél egy kicsivel szőkésebben, világosabban kell elképzelni, ellenben nekem sajnos nem állt ma a rendelkezésemre ennek megfelelő ceruza..)

Minthacsak egy mindent elsöprő hóvihar hatolt volna be előttünk nem sokkal valamilyen rejtélyes módon a civilizáció elől természetes módon elrejtett kis területre. A barna, homokkal vegyített talajt - melyen egészen odáig haladtunk - egy ponton teljes mértékben felválotta a természetesnek semmi esetre sem kinéző fehér színű cucc. Mindezt bármiféle minimálisabb átmenet nélkül, konkrétan saját határvonalat alakított ki magának a hely. Amint az utolsó bokrot is elhagytuk egy nagyjából 1-1,5 méteres magaslat tetején találtam magunkat. A búzaszálak egyáltalán nem tűntek szabálykövetőknek odalent, mint ahogyan magam sem voltam teljesen biztos benne hogy lehet-e a teleknek egyáltalán gazdája. A környzet sem tűnt túlságosan megviseltnek, nyoma sem volt külső beavatkozásoknak.
- Légy hát üdvözölve az ezer arcú völgynél..!

Hajnali fél 4.. Sebaj holnap majd max délig döglök az ágyban😄🫶