Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

204. fejezet

Harry, ha talán azt hitte, hogy hétfőre mindenki elfelejti mi történt és mit tett... Nos, valószínűleg tévedett.

Hisz egész végig mindenki csak róla beszélt, illetve a házunk, a Hugrabug, ami alapjáraton nagyon jó viszonyt ápolt a Griffendél házzal, most teljesen hátat fordított neki. Mindenki szúrósan nézett a negyedik bajnokra, miközben Cedric körül ugrándozott mindenki.

A barátaimat nem tudtam meggyőzni affelől, hogy Harry nem hibás, hisz nem tudtam bebizonyítani. Ezért inkább pártatlan emberként Cedric közelében maradtam, aki körül egyre több és több diák legyeskedett.

Egyik nap lényegében még csak egy szimpla diák volt, aki alapjáraton is népszerű volt a lányok körében, kár is lenne tagadni Cedric megnyerő kinézetét, amihez szerény személyiség párosul, a másik nap meg már igazi sztár volt. Néhány lány még tőle kis képes volt autogramot kérni, hiába jártak már vele több éve egy iskolába.

-Szánalmas- motyogtam az orrom alatt, amikor egy újabb viháncoló lánycsapat haladt el mellettünk, akik képesek lettek volna Cedric lába elé vetni magukat.

-Hé, ne mondj rájuk ilyet- pillantott rám kedvesen a fiú. Sosem vallotta vona be saját magának, hogy tényleg képes ilyen hatást kiváltani a nőkből, ezért inkább csak csöndesen mosolygott mindig.

-De hát annyira idegesítőek!- fakadtam ki neki fáradtan.

-Csak nem féltékeny vagy?- húzta fel egyik szemöldökét finoman.

-Féltékeny? Dehogy!- vágtam rá azonnal, talán kicsit túl gyorsan is.- Csak érdkes, hogy mindenki pont most veszi észre, hogy mennyire fantasztikus vagy te valójában.

-És ezért vagy mostanában állandóan velem? Mert ennyire fantasztikus vagyok?- kérdezte a nevetését visszafolytva.

-Nem, hülyegyerek- boxoltam a vállába a folyosón séta közben.- Azért szegődtem a személyes testőrödnek, mert most igazi barátokra van szükséged. Attól félek hogy mocskosul kitudnának téged használni.

Ekkor egy csúnya pillantást vetettem egy közeledő lány csapatra, akik inkább meggondolták még egyszer a tetteiket és gyorsan kitértek az utunkból.

-Mostantól ez lesz?- kérdezte szórakozottan a fiú.- Mindenkit elijesztesz körülöttem?

-Nézd- álltam meg sóhajtva, ezzel a fal mellé húzva őt. Közel álltam meg hozzá, mire Cedric testi reakciója azonnal az volt, hogy teljes mértékben megdermedt.- Neked túl jó és lágy szíved van. Tudom jól, hogy a lelkedet is eladnád néhány emberért, ha kérnék, ha nem. És most pláne nem engedhetem, hogy érdek emberekkel vedd körbe magad.

Mellesleg nem voltam egy véleményen a többi barátommal, ezért ha tehettem, inkább kicsit kerültem őket. Sokkal jobb érzés volt Cedric mellett hasznosítanom magamat.

-Ugye tudod, hogy néha te is képes vagy eladni a lelked egyes emberekért?- kérdezte Cedric közelebb hajolva hozzám.- Mint például most. Elijeszted lányok csapatait, csakhogy kisajátíts magadnak...

-Ez nem egészen erről szól most...- köszörültem meg zavartan a torkomat és kicsivel hátrébb húzódtam tőle. A fiú arcán egy pillanatig csalódottság barázdái látszottak, ám hamar rendezte vonásait.

-Tehát akkor most szent feladatodnak tartod, hogy megvédj az emberektől?- váltott inkább gyorsan témát a fiú és ismét elindult velem együtt a folyosón. Most viszont egy pár centivel több helyet hagyott közöttünk, mint korábban.

-Ez egyértelmű!- vágtam rá azonnal.- Most képzeld el, hogy milyen érzés lenne, ha lányok csapatai rohannának utánad!

-Hm- vágott elgondolkodott képet a fiú.- Azt hiszem nem ellenkeznék.

-Akkor örülhetsz, mert most is követ egy- böktem a hátunk mögé, mire a fiú séta közben megfordult. 

A lányok elakadó lélegzettel néztek rá, hogy Cedric Diggory szán rájuk egy pillantást, amdj mikor még csábosan rájuk is mosolygott, azt hittem mentem felbuknak mögöttünk.

-Jó, jó, elég lesz szőke herceg, nem látod, hogy már folyik a nyáluk?- forgattam meg a szemeimet.

-Ó, dehogynem!- nevette el magát azzal a kedves nevetésével a fiú.- Jelenleg csak kiélvezem a szituációt egy kicsit.

-Borzalmas vagy- forgattam meg a szememet mosolyogva, majd gyorsan megöleltem őt.- Most mennem kell órára. Vigyázz magadra. És ezt most komolyan mondom!

-Igenis, főnök- szalutált nekem, majd a lánysereggel a nyomában tovább vonult.

-Az eszébe szállt már a hírnév?- kérdezte unott arccal Hannah, ahogy hirtelen mellém lépett.

-Nem- ingattam meg a fejemet.- Cedric fejébe soha nem is fog. Túl jó ahhoz az ő szíve, én mondom neked.

-Túl jó egy olyan emberhez, mint te?

A kérdése meglepett, és hirtelen úgy éreztem, mintha pofon is vágott volna egyszerre, majd a gyomromba térdelt. A tüdőmből is kiszorult az összes levegő.

-Ezzel mire célzol?

-Semmire- vont unottan vállat, majd visszasétált a termünkbe.

Döbbenten pislogtam Hannah után, miközben a kérdése egyre többször átfutott a fejemen. És az igazság az volt, hogy én magam sem tudtam volna erre válaszolni. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek ezzel a kérdéssel, mindössze annyit éreztem, hogy fáj.

Mostanában túl sokszor éreztem ezt a fájó érzést. Főleg akkor, amikor Fredre pillantottam. Olyankor mindig megmagyarázhatatlan sóvárgás kapott el, a bőröm bizsergett tőle, a gyomromban pedig valami táncot járt. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek ezzel a sok érzelemmel, ami ilyen intenzíven került be az életembe. Egyre jobabn tartottam tőlük és attól, hogy ezek mit jelenthetnek. Mert ahogy lassan telt az idő, egyre csak azt éreztem, hogy minél jobban szükségem van Fredre.

Szükségem van a hangjára, amivel megnyugtat. A mosolyára, ami engem is mosolyra késztet. A szemeire, amivel belém lát. A kezeire, amik ha hozzám érnek, egyszerűen kiráz a hideg és az egész testem bizsereg. Az érintésére, ami forróságot gyújt bennem. Még az átkozott utolsó kis szeplőire is szükségem volt, amik annyira képesek engem elvarázsolni.

Féltem, rettegtem ettől az új érzéstől, ami már oly régóta bontakozik kifelé bennem. Nem tudtam minek kell ezt hívni, de annyi biztos volt, hogy ez egy olyan érzelem, ami a barátságnál is fontosabb. Olyan fontos dolog, mint akár maga a levegő. 

Ez volt ő nekem. Az én levegőm. Ami nélkül úgy éreztem fuldoklom, viszont ha vele voltam akkor csak még jobban fulladoztam. Fulladoztam attól a leírhatatlan vágytól, ami a távollétében elfogott, a közelében viszont még annál is jobban. És rettegtem attól, hogy ezt csak én érezhetem így.

Mert ebben a pillanatban úgy éreztem egy kör zárult le hirtelen. Hisz most Hannah közölte velem, hogy Cedric szíve túl jó hozzám. Ám nemrég Fred közölte velem szinte ugyan ezt, hogy én vagyok túl jó hozzá.

Nem értettem már az összefüggéseket, csak láttam, hogy minden kapcsolódik mindenhez, megfejteni viszont már nem sikerült őket. 

És ahogy beléptem a terembe, komótosan leültem a helyemre, csak akkor fogtam föl igazán valamit. 

Hogy tényleg többet érzek Fred iránt, mint kellene...