Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

291. fejezet

Ron megmérgezésének híre már másnap szétment az egész iskolában, igazából itt egy percig sem maradhat titokban semmi. Ron pedig persze örömmel mesélte el látogatóinak tragikus történetét ébredése utáni napokban, mindezt egy csöppnyi rivaldafényért.

Ezt inkább ráhagytam, hogy intézze csak a magán életét Lavenderrel, meg egy kis Hermioneval fűszerezve, de ez sem az én dolgom volt már. Rám annyi tartozott, hogy vissza térjek a tegnap esti kiborulásomból és folytassam a hoppanálást, mellé pedig edzem a csapatomat.

Az újabb Griffendél-Hugrabug meccs vészesen közeledett, úgyhogy bele kellett húznunk. Nem engedtem meg a lazítást a többieknek, amire természetesen nagyon sokszor gyűlölve voltam, de tudtam jól, hogy a végén, mikor nyerünk, ez már nem fog számítani.

Elviseltem a nyafogásukat, hogy nincs kedvük semmit sem csinálni. Elviseltem, hogy folyton fáradtak és volt aki még a seprűjéről is leesett, úgy bealudt. Igen, ez Summerby volt. Elviseltem, hogy néha szó szerint sztrájkoltak, hogy mégpedig nekik úgysincs kedvük több órán keresztül olyan hajtást letolni, aminek a végén megfognak halni és ezért a földön ültek inkább. Elviseltem, hogy kiabálnak velem, mert akkor éppen jogtalannak érezték a kijavításomat.

Mindent elviseltem, de nehéz volt. Lelkileg, szellemileg és fizikailag is.

De a végén csak egy dolog lenne rosszabb még ezeknél is.

Ha mindezek után veszítünk...

Az összeveszésünk óta nem írtam az ikreknek, nem leszek én az, aki bocsánatot kér majd. Inkább a jegyeimre és az edzésekre koncentráltam, na meg a külön edzésemre, ahol már fizikailag is képeztem magam.

De végre elérkezett az újabb meccs ideje is, ahol Ron már nem tudott részt venni, mint őrző, hisz még mindig a gyengélkedőn gyógyulgatott. Úgyhogy McLaggenre kellett felkészülnie a csapatomnak. Ami azért kissé váratlanul ért minket.

-Nagydarab, egyszerre hülye és okos- nézek a többiekre az öltözőben, közben ki-ki tekintve a sátorból a tömegre.- Nem hallgat senkire, öntörvényű. Ha minden jó, akkor ez fogja a vesztét okozni. 

-Amúgy én kajak kezdek fosni, hogy te honnan tudsz mindent mindenkiről- pislogott rám Cadwallader, a szintén nem olyan okos hajtónk, viszont eléggé lelkes csapattagunk.

-Ne akard tudni- vágja rá azonnal Leanne, aki már inkább volt bölcsebb.

-Megvannak a forrásaim- közlöm apró mosollyal, és csak egy másodpercre néztem Zacharias szemébe. A fiú viszonozta a gyors, mindent tudó pillantást.

Naná, hogy tőle vannak ezek az információk. Csapatunk második számú legpletykásabb embere volt Hannah után, most pedig első helyre került. Nincs olyan a Roxfortban, amiről ő ne tudna, kapcsolódjon az bárki magánéletéhez... Talán ez is az egyik oka, hogy barátkozom vele. Őt sosem kivánnám valódi ellenségnek.

-Na de- csaptam össze a tenyereimet, majd ismét kinéztem a sátorból.- Nagyon trükkös az időjárás, úgyhogy Jones, Hopkins, mindig háttal a napnak támadjatok, hogy ne vegyenek észre titeket.

-Rendben- bólintott komolyan a terelő párosunk, akik a magánéletükben is egy párt alkottak.

-Terelőikkel vigyázni- intem a csapatot óvatosan.- Sosem tudni ők mit fognak kitalálni...

-Hát persze- vágja rá Zacharias.- Eddig könnyű dolgod volt. Az utolsó hajszáláig ismerted a terelőket.

Halálos tekintettel néztem rá, amiért pont most próbál megalázni a többiek előtt.

-Ők a családom, és ez sosem fog változni- közlöm vele hidegen, tényszerűen.- Ahogy te is az vagy.

Zacharias ettől azonnal elnémúlt inkább, hisz teljesen megdöbbentette a kijelentésem. Korábban szerintem még sosem közöltem ezt vele ilyen őszintén. Pedig lett volna rá eddig hat évem...