Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

252. fejezet

Másnap természetesen azonnal híre ment az iskolában annak, hogy csapatkapitány lettem. És az ikrek nem tudták ezt megállni szó nélkül.

-Elnézést, el az útból! Menjetek már innen a picsába, na, hadd menjek már!

A nagy tömegben azonnal felismertem a két hangot és mosolyogva fogtam előre a fejem. Mikor hátra fordultam épp akkor ért oda Fred és George, akik mind a ketten elképedve néztek rám.

-Csapatkapitány?!- kérdezték tökéletesen egyszerre.

-Állok szolgálatukra- szalutáltam előttük egyet.

-Hé-hé, ez most nem vicc- komolyodott el Fred. Közelebb lépett hozzám, szinte már az arcomba mászott.- Biztos vagy te ebben?

-Már hogy ne lennék- néztem fel rá, miközben próbáltam egy megnyugató mosolyt küldeni felé.- Átgondoltam, hidd el.

-Nehéz éved lesz- figyelmeztet arra, amit már rég számba vettem.

-Hát nem szerettem mindig is túlterhelni önmagamat?

Fred erre végül elmosolyodott és megcsóválta a fejét.

-A nő egy állat- fordult George felé.

-De legalább a miénk és nem kell neki oltás veszettség ellen, mert úgy sem hatna- vágta rá szemforgatva a fiú.

-Na jó, most gratuláltok nekem, vagy mi lesz?- vigyorgok rájuk a karjaimat széttárva.

Az ikrek mosolyogva karoltak át.

-Te utolsó szemét, ellened így esélyünk se lesz- röhögött George.

-De azért gratulálunk- tette hozzá Fred.

-Kössz, tökfejek- bújok hozzájuk közelebb.

A pillanat meghittsége viszont nem maradhatott meg sokáig.

-Viszont ha elpicsázol minket- tol el hirtelen magától Fred-, akkor négyszemközt nagyon kapni fogsz érte.

-Szerintem ez csak annak a jele lenne, hogy többet kellene edzenetek- nyújtom ki rájuk a nyelvemet.- Na de mostmár mennem kell órára, aztán ki kell találnom, hogy mikor lesz a felvételi, illetve délután büntetőmunkára megyek.

-Ugye tudod, hogy még csak most kezdtük el az évet?- kérdezi George hitetlenkedve.

-Persze, de hát a büntetőmunkát sosem lehet elég korán elkezdeni- sétáltam el tőlük.- Ezt tőletek tanultam!

-George- szorítja meg büszkén Fred az ikertestvére vállát.- Úgy érzem... Remek tanárok voltunk- szipog párat a drámai hatás kedvéért.

-Mindent átadtunk neki- szipogott George is, miközben megszorította Fred egyik vállát.

A fejemet ingatva fordítottam végül nekik hátat, hogy a termem felé siessek még becsöngő előtt. Idióták de... talán épp emiatt szeretem őket ennyire.

Délután amint végeztem az óráimmal Umbridge szobája felé vettem az irányt. Leakartam tudni a mára kijelölt munkát, csakis emiatt siettem annyira a boszorkány felé. Meg talán amiatt is, mert késésben voltam.

-Jó napot, Umbridge professzor- álltam meg az ajtajában, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

-Késett, Dankworth- közölte mosolyogva.- Biztosan nem veszi rossz néven, ha ezt a késést hozzá adjuk az itt eltöltött idejéhez. Mondjuk duplán.

-De tanárnő...- kezdtem azonnal, mire egy intéssel elhalhagattatott. És csakis azért fogtam magam vissza, mert Bimba megkért rá. Én pedig legalább próbálkoztam.