Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

301. fejezet

Van az a pillanat, amikor a menyasszonynak és a vőlegénynek már csak annyit mondunk, hogy ne idegeskedjenek, készüljenek, mi mindent megoldunk...

Na, ekkor van az, hogy én idegösszeroppanást kapok.

-Nem, az aranyléggömbök a pár fölé mennek, Fred, George, szedjétek már össze magatokat! Ron, a székek nem egyvonalban vannak, hát nem hiszem el, szemtengelyferdülésed van? Ginny, a virágok! Hol vannak a fehér-arany virágaink?!

-Hát ez megőrült...- hallottam Georgeék nem messzi motyogását, de csak egy szúrós pillantásra volt időm. 

Délután három órakor viszont határozottan jónak láttam a helyzetet. A nagy fehér sátor gyönyörűen pompázott a gyümölcsöskertben. Fehér, átlátszó szallagok rögzítették a sátor lepleit az aranyrudakhoz, ami királyi pompában csillogott a napfényben. 

-Hé!- kiáltok rá az aranyba öltözött zenészekre, akik azonnal felém kapják a fejüket.- Nem itt pipázunk! Dohány szag lesz mindenhol!

A zenészek összekapva magukat már rohantak is ki a sátorból egy messzebbi fa alá, ahol már nyugodtan szálingózhatott a kék füst.

A fehér taláros pincérek, úgy éreztem az egyetlenek, akik pontosan tudják teljesíteni a kéréseimet. Minden aranylábú szék tökéletesen egyenes sorokban állt. A vörös szőnyeg, ami végigfutott a két elválasztott székek sora között makulátlanul volt egészen az oltárig vezetve. A virágok felkerültek a tartóoszlopokra, illetve egyes székek támlájára is. 

-Már csak a tartórudak virággal körbefonás hiányzik- mondtam az utolsó feladatok egyikét.- Kérlek, ízlésesen nézzen ki- beszélek épp a főpincérhez.- És valaki hozzon nekem egy gin tonicot!

Az italommal együtt mentem még egy kört a terület körül, amit közben meg is ittam, ugyanis remek idegnyugtatónak minősült. De ahogy megint a sátor elé értem, tudatosult bennem, hogy végre minden kész. Úgyhogy három órakor pontban, a megbeszéltek szerint, Fred, George, Ron és a biztonsági okokból százfűlé főzetes Harry már kiöltözve, a sátor bejáratánál ácsorogtak. Mindegyik fiú kezében az ülésrend már kicsit összegyűrten, de legalább ott volt. 

-Megvagytok?- lépek oda a négy fiú mellé, akik feszülten pillantottak rám.

-Ja- vágta rá meglepő módon mogorván Fred.- Csak baszott meleg van ebben a hülye hacukában- igazgatta magán a dísztalárját.

Odalépve a fiú elé finoman megigazítottam rajta elől a talárt, hogy ő is pont olyan makulátlanul nézzen ki, mint az egész hely.

-Azt kell mondjam, Fred Weasley- pillantok fel rá, alig pár centire tőle-, ma különösen jól nézel ki.

-Én mindig jól nézek ki- mosolyog elégedetten a fiú.

-Várj- gondolkodik el ekkor George.- Ha Fred jól néz ki... Akkor autómatikusan én is jól nézek ki!

-Áh, felejtsd el- szívózik vele Fred, mire csak a fejemet rázva mosolygok.- De ha én egyszer megnősülök- szellőzteti a nyakát éppen a fiú-, biztos nem fogok ekkora felhajtást csinálni. Mindenki olyan ruhában jöhet, amilyenben akar, anyát pedig az esküvő idejére sóbálvánnyá változtatom.

Hangosan röhögtem fel ezen.

-Fred Weasley, mégis ki lenne az a szerencsétlen pára, aki hozzád menne?

Itt ekkor olyasmi történt, amire sosem számítottam volna.

Fred nem nevetett velem együtt.

A fiúnak hirtelen hideg lett a tekintete. Éreztem, ahogy egy kis lépéssel hátrébb megy, közben pedig összeszorítja a fogait. Végül bólogatva hajtotta le a fejét, hogy aztán ismét előre nézhessen. De nem rám.