Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

219. fejezet

A napok innentől kezdve már pillanatok alatt elröpültek. És itt is volt a december 25-e. A bál napja.

A karácsonyi köszönöm levelemet már elküldtem apáéknak, hogy a ruha és egyebek tökéletesen megfeleltek annak, így semmit sem kérek karácsonyi ajándék gyanánt. És komolyan megfenyegettem őket, hogyha küldeni mernek bármit is egy levelen kívűl, akkor még év végén sem megyek haza.

Most az egyszer viszont megfogadták a szavamat, így nem érkezett semmi egy levélen kívűl, csupán egy tábla csoki a kedvenc fajtámból. A mugli csoki felüdülés volt a sok varázs csoki után, főleg, amennyit haza küldtem... Két iskola bagoly kellett még a csomagomhoz, amit összevásároltam apáéknak, csupa varázslatos dolgot, illetve Aramis is vitt egy kisebbet. Úgyhogy nagyon örültem, hogy időben és gond nélkül megérkeztek hozzájuk az ajándékok, hozzám vissza pedig a szívmelengető levelük, amit el is tettem jó gondosan, hogy örökké meglegyen.

Ami még inkább megmelengette még a szívemet, az Mrs. Weasley idei ajándéka volt. Egyszerűen majd kiugrottam a bőrömből, amikor kaptam egy újabb kötött barna pulcsit, immár a mostani méretemben, és a házi karamellnek sem tudtam nemet mondani. Lehet, hogy néha nem a legjobb édesanya de... Végtelenül kedves tud lenni, ha oda akar figyelni mindenkire. Viszont érthető, hogy nem olyan könnyű közel tizenöt emberre odafigyelni mindig...

De a bál napján boldogan viseltem az új pulcsimat, miközben elhatároztam, hogy majd szólok Georgenak, adja át ezernyi puszimat a drága édesanyjának.

És hiába lettem volna még továbbra is abban a fantasztikus ajándékban, sajnos elkellett kezdenem készülődni. Viszont előtte még volt egy fontos elintéznivalóm...

Csak reménykedni tudtam benne, hogy hátha a próbatermünkben találom a fiút. Imáim viszont meghallgatattak. George éppen hatodjára fényesítette ki a dobkészletét, hogy az este folyamán csodálatosan nézzen ki.

-Ha így folytatod lefognak siklani rajta az ütők- léptem hozzá közelebb, de nem mentem beljebb az ajtótól egy pár lépésnyivel. 

-Csak reménykedni tudok, hogy jók leszünk- ingatta a fejét idegesen.- Mióta... Nos azóta... A próbák kevesek voltak és akkor is sokkal hidegebb volt a hangulat. Nem éreztem azt a tüzet és tudom, hogy ti sem- pillantott fel rám elkeseredve.

-Sajnálom- sütöttem le a szememet.- De már nem tudtam ugyan úgy bele adni mindent...

-Mindegy- legyintett lemondóan.- Csak tudjuk le a bált. Utána nem kell ezt csinálnunk...

Bűntudatom volt, hogy megfosztom ettől Georgeot, miközben ő a bandánk igazi szíve-lelke. Rosszul voltam magamtól, hogy folyamatosan csak bántom az embereket, és nem vagyok képes visszaadni nekik azt a sok jót, amit én kapok tőlük.

Hisz George egész végig itt volt mellettem. Freddel továbbra is beszélgettem, mintha semmi sem történt volna. De már kerültem az érintését, az ölelését, a tekintetét, egyszerűen csak próbáltam hideg és fagyos lenni vele. És véletlenül mindenki mással is így tettem.

Cedric kizáródott az életemből egy rövid időre, csak nemrég tudtam meg, hogy Cho Changgal megy a bálba, a Hollóhát fogójátékosával. Fogalmam sincs hogyan halad a feladatával, mit tudott meg a tojásáról, de szeretném a bál után helyre hozni a dolgokat. Úgyhogy ezután az este után muszáj lesz vele ismét beszélnem, vissza kell hoznom az eddigi életemet. Egy fiú nem tehet ennyire tönkre, lehetetlen, hogy ennyire tönkre tegyen. A fura érzéseimet vissza kell állítanom a normálba, jobban kell figyelnem másokra. 

Nem kerülhetem tovább Fredet, hisz azóta a bizonyos beszélgetés óta egy normális beszélgetésünk sem volt, annyira megpróbáltam őt lerázni. Látszólag viszont nem zavarta, hisz fülig szerelmes volt, nem is kellett tagadnia. Szét sem lehetett őt választani Angelinával, állandóan a nyakában csimpaszkodott a lány. De hát ez az ő dolguk volt, nem tartozott rám. Én csak a boldog legjobb barát szerepét töltöttem be, aki örül barátja sikereinek...