Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

203. fejezet

Miután az ikreket végül ott hagytam Madam Pomfrey gondozásában, hogy kezelésbe vegye dús szakállukat, Leevel visszasétáltam a nagyteremig. Eddig talán még sosem beszélgettem vele ilyen sokat, ám rá kellett jönnöm, hogy nem véletlenül van ennyire jóban az ikrekkel.

Páratlanul vicces fiú volt ő is, aki a humorával csipkelődött az emberrel, így míg a nagyteremig értem azt hittem már sosem lesz ép a nevető csontom, ha létezett ilyen egyáltalán.

A reggelinél viszont megkaptam az információkat, amik talán egy kicsit kedvemet szegték. Hannahék túl gyorsan, túl alaposan voltak képesek bármilyen dolgot megtudni. Ami már ismét egy olyan tényező volt, ami még veszélyesebb ellenséggé tenné őket.

-A mardekáros Warrington, aki úgy néz ki mint egy nagydarab álmos lajhár, szintén bedobta már a nevét. Az emberek Diggoryról beszélnek, mert hamar kiderült, hogy már az ő neve is a serlegben van. A szurkoló tábor megosztó, az egész házunk szurkol neki, a Griffendél viszont tartózkodik, sőt, fintorog. Még mindig nem tudták elfogadni, hogy elgyőztük őket az egyik meccsen. Emellett Angelina Johnson neve is a serlegbe került- sorolta a sok megtudott dolgot Zacharias, az utolsó információt pedig különös gonddal címezte nekem. Pontosan jól tudta, hogy mi történt köztem és a lány között.

Megbocsájtottam neki a tetteit, viszont el nem felejtettem, amit ellenem követett el. Sosem fogom elfeledni, hisz hogy is tehetném? Ám egy jobb részem, ami hajlott a kedvességre még szurkolt is neki.

-Remélem, hogy neki is annyira sok esélye lesz, mint Cedricnek. Hisz egy női társamnak nem tudnék rosszat kívánni egy versenyen. Remélem ha ő lesz a bajnok, akkor még támogatni is tudom majd, kérjen tőlem bármit- néztem nyílt tekintettel Zachariasra, ezzel címezve neki azt, mennyire hiszek a női összetartásban. Mindössze abban reménykedtem, hogy Angelina is így vélekedik erről.

A fiú nem mondott semmi többet, most az egyszer lenyelte a véleményét, mindössze önelégülten bámult az arany kupájára. Szinte hallottam gúnyos nevetését.

A nap további része izgalommal telt, hisz mindenki a vacsorát várta, ahol végre ki fog derülni, hogy pontosan ki is lesz az a három kiválasztott bajnok. Így egész nap tűkön ülve pattogtam Cedric mellett, aki jót szórakozott azon, hogy szinte jobban izgulok a bejutásán, mint ő maga.

Mégis, a nap folyamán talán egyetlen olyan pillanat volt, ami aztán beárnyékolta a további óráimat. Mégpedig már a szakálltalan Fred mondata.

-Remélem, Angelinát választják!

Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de a szívem belesajdult ebbe a mondatba. Szabályosan fájt bennem valami. Ahogy Fred kiejette ezt, az arcán ülő érzelmek... 

Nehezen tudtam visszanyelni minden feltörni készülő érzelmemet, végül viszont mosolyt erőltettem az arcomra.

-Én is remélem- nyögtem ki aztán nagy nehezen.

A napom további részében sötét gondolatok uralkodtak a fejemben, és minduntalan megszakadt a szívem, ha eszembe jutott ez a pillanat. Fájt, és nem tudtam volna megmondani, hogy miért.

Végül elérkezett a lakoma ideje, aminek végén Dumbledore felálltakor ismét elhallgatott mindenki. Izgatott borzongás futott végig a tömegen, hisz végre elérkezett a várva várt pillanat.

-Nos, a serleg már majdnem készen áll rá, hogy meghozza döntését- szólt Dumbledore.- Becslésem szerint még egy percre van szüksége. Addig is megkérem a leendő bajnokokat, hogy nevük kihírdetése után fáradjanak ide a terem végébe, haladjanak el a tanári asztal előtt, és menjenek át a szomszéd helyiségbe, ahol megkapják majd az első utasításokat.