Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

300. fejezet

Másnap reggel megünnepeltük Harry tizenhetedik születésnapját. És úgy érzem dráma dráma hátán volt a vendégünk, egész álló nap.

Először is, Harry szakított Ginnyvel, ami eléggé maga alá vitte a lányt, de számított rá, hogy ez fog következni. Iszonyatosan haragszom miatta személy szerint Harryre, mégis, akárhányszor a fiúra nézek, csak a puszta sóvárgást látom rajta. Tehát biztosan nem magától, önszántából tette. Fogalmam sincs, mi áll a dolog mögött, de el kell kezdenem hallani, és nem csak halgatni...

Ezek után Fleur huga kijelentette franciául, hogy szerinte alkoholista vagyok, amiért egy üveg lángnyelv whiskeyvel rontottam le a nappaliba. Csupán megakartam ünnepelni Harry szülinapját kellő módon, de valamiért a francia család nem díjazta a reggeli ivászatot.

Este pedig, mikor már összegyűlt a tömeg, hogy igazán ünnepeljünk, ami azt jelenti, hogy eljött az Odúba Tonks és Lupin, na meg persze Hagrid is, akkor megjelent Charlie. 

-Charlie! Ott jön Charlie cimborám!

Hagrid volt az első, aki észre vette őt. Amint meghallottam a nevet, az ujjaim szorosabban feszültek a poháron. 

Mindenki örömmel köszöntötte őt, vagy átölelte, vagy legalább szóban köszönt neki, tőlem csak egy biccentés fért ki. A mellettem ülő Fred ezt már akkor észre vette, amikor még csak megjelent a bátyja. Észre se vettem, de egyre szorosabban fogtam a poharat, az ujjaim már elfehéredtek. 

Fred nem szólt semmit, csupán rátette az kezét az enyémre, ami azonnal észhez térített. Levettem a kezem a pohárral, és inkább úgy dőltem előre az asztalon, hogy összefont karjaimmal rátudjak könyökölni. Oldalról ez teljesen ártalmatlan és jelentéktelen mozdulatnak tűnt, csupán Fred figyelt rám úgy, mintha egyedül csak én ülnék ennél az asztalnál. 

Hagrid és Charlie jól elbeszélgettek Norbetről, a norvég tarajossárkányról, akinek megszöktetésében másodikos koromban még segítettem is. Mint kiderült, azóta Norberta névre lett keresztelve...

-Micsoda? Norbert lány?!- kérdezte Hagrid kiakadva.

-Az bizony- felelt neki kacagva Charlie.

-Azt honnan lehet tudni?- tudakolta Hermione azonnal.

-A nőstények sokkal vérszomjasabbak- felelte a hosszú hajú vörös fiú, majd egyenesen rám nézett.

Most nézett csak rám úgy igazán. Eddig mintha elsiklott volna fölöttem a tekintete, de most egyenesen engem bámult. Ajka résniyre nyitva voltak a csodálkozástól, vagy csodálattól, leginkább ez látszott az arcán. Megbabonázva nézett engem, mint aki kitudja mikor látott utoljára. Részben van ebben igazság, hisz negyedikes koromban láttam őt utoljára. Akkor amikor...

Az ujjaim idegesen járni kezdtek az asztalon, mire Fred megnyugtatóan rájuk tette nagy kezét. Észrevétlen kis apró tett volt. Én csöndben ültem az asztalnál, úgy téve, mintha a mellettem ülők beszélgetésének része lennék, Fred pedig tényleg beszélgetett is. Az asztal másik oldalán ülő Billel, valami üzleti dologról szólt a csevej, amire talán figyelnem kellett volna, hisz részállásban néha beugrok a Weasley Varázsvicc boltba, de nem tudtam koncentrálni rájuk. 

Fred viszont nagyon is figyelt rám. Apróság volt csak csupán, hogy a kezem fogta. De ezután olyan egyenesen, és félreérthetetlenül pillantott Charliera, akivel ezek után farkasszemet néztek, hogy azt hittem kiugrik a szívem a helyéről. A nagyobbik Weasley lepillantott kezeinkre.

Egyikünk sem húzódott el a másiktól.

Charlie olyan fejet vágott, mint aki viccesnek, vagy inkább hihetetlennek talál valamit, ezért lehajtott fejjel kuncogott. Végül felvett egy aggódó arcot és a kapu felé fordult.