Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

260. fejezet

A meccsen kikaptunk.

Nem mondanám azt, hogy csúnyán, de... Végérvényesen a vesztés az vesztés. Hiába igyekeztünk, Cho hamarab elkapta a cikeszt, mint Summerby.

Leanne a mérkőzésen is tökéletes őrzőnek bizonyult, hihetetlen módon védte ki a gólokat, csupán egyetlen egyet engedett be. A terelőink természetesen igyekeztek, de még nem nagyon merték elengedni magukat annyira, hogy teljes erőből elüssék a gurkókat, ami lesöpörhette volna a pályáról is a Hollóhát játékosait. Zachariassal és Cadwalladerrel nagyon igyekeztünk, hogy minél több pontot vigyünk be, de csupán hat gólt sikerült összehoznunk, amikor a valójában tényleg nagyon ügyes és tehetséges Cho Chang elkapta a százötven pontot érő cikeszt.

De mint megígértem a csapatomnak, be is tartottam a szavam. Nem voltam rájuk dühös, inkább csak magamra. Tehát itt volt az idő, hogy más taktikákkal játszunk és sokkal jobban összehangoljuk a csapatot.

A december nagy havakat hozott, a karácsony közeledtével pedig egyre több esett. Ahogy a hó szaporodott, úgy szaporodott a házi feladatunk is. Néhány kviddics edzést elkellett halasztanunk, amikor már konkrét hóvihar keletkezett, de végülis nem bántuk. Ránk fért a pihenés, főleg ebben az időszakban.

Ám nem csak nekem akadt sok tennivalóm, hanem Hannahnak és Ernienek is. Mivel mind a ketten prefektusok, nekik kellett felügyelniük a kastély feldíszítését. És érthetetlen okokból kifolyólag Justin mindig velük tartott. Nem volt prefektus, de a kedves személyisége nem hagyta, hogy egyedül díszítsenek Hannahék a többi prefivel és tanárral. Szívesen kivette belőle a részét, az egyik kedvenc ünnepe volt. Még annak ellenére is szívesen velük tartott, hogy Hóborc többször is megpróbálta megfojtani egy aranyszallaggal. 

Már épp írtam volna apáéknak, hogy idén nem maradok a kastélyban, mert nincs semmilyen bál rendezvény ami miatt megérné, ezért megyek hozzájuk haza, amikor más meghívást kaptam.

-Idén szeretném, ha velünk karácsonyoznál- nézett le rám Fred csillogó szemekkel.

A meghívás valóban váratlanul ért, hisz tényleg nem számítottam erre.

-Nem értem- pislogtam döbbenten.- Miért?

-Mi az hogy miért?- neveti el magát a fiú. Még mindig hosszú tincsei meglibbentek az arca körül.

-Hát csak... Azt hittem már így is nagyon sokan lesztek és nem szeretnék zavarni egy ilyen személyes ünnepnél...

-Arabella- nézett le rám hitetlenkedve a fiú.- Mikor zavartál nekünk egyszer is?

A kérdése tényleg jogos volt. A családja valóban őszintén kedveltem engem, másképp nem hívtak volna mindig magukkal.

-Ráadásul anya még külön kérte, hogy szóljak neked.

Erre aztán már tényleg döbbenten pislogtam fel rá.

-Csukd be a szád, mert a végén még kísértésbe esek- tolta fel az államat, hogy a résnyire nyitott szám inkább csukva legyen. És legszívesebben nem akartam elgondolkodni azon, hogy ez mit is akar jelenteni.

-Karácsonyozzak... veletek?- kérdezem még mindig úgy, mint valami igazi nehéz felfogású.

-Jézusom, mit szedtél be, te lány- nevet ki engem Fred.- Persze. Hisz... mindannyian nagyon kedvelünk. 

Szótlanul pislogtam fel rá.

-És nagyon örülnék neki, ha ezt a harmadik karácsonyt is veled tölthetném...

Valóban ez lett volna már a harmadik karácsony, ami ideje alatt is együtt vagyunk. Hisz korábban én hívtam meg őt, ugyanis szükségem volt rá, tavaly karácsonykor pedig együtt zenéltük át az éjszakát.