Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

263. fejezet

Másnap Mr. Weasleyt hazaengedték a kórházból. Nekem bőven elég volt ott a zártosztályon töltött karácsony, amit ha elmesélek a barátaimnak, akkor biztosan a fejüket fogják fogni, hogy én hoygan kerültem karácsony napján a zártosztályra...

Természetesen Neville esetéről eszem ágában sem volt szólni. Ha ő eddig senkinek nem merte ezt elárulni, mert félt az emberek reakcióitól, akkor én sem fogom ezt felfedni. Csupán igyekszem majd még kedvesebb és odafigyelőbb lenni, hogy ne érezhesse magát annyira egyedül.

Bele gondolva az ő helyzete sem egyszerű. Vannak szülei, de a fájó igazság az, hogy talán még az is jobb lenne számára, ha nem lennének. Akkor nem kellene látnia minden egyes látogatásnál a szülei arcát, akik fel sem ismerik a saját gyereküket, hiába áldoztak fel érte mindent. Szó szerint mindent. A nagymamája túl szigorú vele, nem tudja elfogadni, hogy a fiú ennyire tehetségtelen mindenben, emiatt pedig az iskolában is bántják. Egyáltalán nem irigyeltem őt...

De hát senkinek nem volt egyszerű az élete. Legalábbis... voltunk páran, akiknek a csillagok nehezebb sorsot jelöltek ki.

Mr. Weasley hazaérkezésekor épp a főhadiszálláson tartózkodott Piton, aki jól össze is veszett nagyszájú keresztapámmal. Legalább a vérmérsékletünk egy, ha már semmi jóra nem tudott megtanítani.

A bájitaltan tanárunk közölte Harryvel, hogy az igazgató parancsára oklumenciát fog neki tanítani különórákon. Ugyanis nem akarják, hogy többé előforduljon olyan eset, mint amilyen a mostani is is volt, a már meggyógyult Weasley család fejével.

Természetesen mindannyian sajnáltuk a fiút, hisz tény és való volt, hogy Piton elsős kora óta gyűlöli Harryt, hiába nem tett akkor még semmit sem. És különórák vele... Nos, nem irigyeltem éppenséggel. De legalább eltudja majd magát foglalni így, hogy a kviddicstől ellett tiltva.

Az ikrek persze azóta mégjobban bele lendültek az édességgyártásba. Év eleje óta kísérleteznek fizetésért diákokon, akik persze pár knútét és sarlóért mindent bevállalnak. Most pedig egyszerűen sziporkáznak az ötleteikkel, az új édességeikkel és dolgaikkal, amikért mindenki odaáig van. Végülis, nekik is hasznukra vállt a plussz idő és még fog is, ha így folytatják.

Legnagyobb bánatomra a szünet olyan hamar eltelt így, hogy másnap már mehettünk is vissza a Roxfortba. Ezúttal kísérőként Tonksot és Lupint kaptuk meg. Ők kísértek el bennünket a Kóbor Grimbusszal, amivel már megintcsak utaznom kellett. 

A búcsúzás szomorú volt, hisz nem akartam ismét magára hagyni Siriust a hatalmas házában, mikor már ő maga is rájött, hogy itt az ideje minket valóban értékelni. De nem volt más lehetőségem, tőle is elkellett búcsúznom, ahogyan a Weasley szülőktől is. 

-Vigyázz magadra- suttogta nekem keresztapám, miközben szorosan magához ölelt.- Csak akkor balhézz, ha már nagyon nem bírod ki.

-Kössz a jó tanácsokat- nevettem el magam, miközben belül a szomorúság gyötört.

-Te pedig- fordult hirtelen Fredhez, a fiú pedig megilletődve pillantott rá. Sirius atyai szigorral nézett fel a magas fiúra, miközben mutató ujjával bökött felé.- Vigyázz rá! 

-Mindig- bólintott komolyan Fred.- Sosem hagynám, hogy baja essen.

-Tudom- bólintott vissza neki.- Épp ezért mondtam ezt neked.

A két férfi között csupán szemkontaktussal történt valami, amit pillanatok alatt megbeszéltek. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az, mert elképzelni nem tudtam, hogy milyen közös titka lehet Siriusnak és Frednek. Egyszerűen képtelenség volt elhinni, hogy valami csakis kettőjükre tartozik.