Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

310. fejezet

Teltek a hónapok. A helyzet változatlan volt. Harryékről semmi hír. Mi pedig mindent megtettünk, ami tőlünk kitelt.

Billnek és Fleurnak lett egy közös háza, mégpedig a Kagylólak. Otthonos kis hely volt, egy tenger partján. Oda szerettem járni. Jól esett gyakran kiszellőztetni a fejem, a homokban sétálni, és a tavaszba belenyúlóan már a jó időnek örülni. Biztonságos hely volt, távol minden bajtól. Ott úgy tűnt, mintha az idő is megállna.

Lupin odaköltözött Tonkshoz még karácsony előtt. Kellett neki egy kis idő, mire realizálta, hogy apa lesz, de már alig várja a kis lurkó érkezését, ami Dora hasából ítélve nem olyan sokára be is következik. 

Freddel hozzájuk is eljártunk gyakran, szerettem velük tölteni az időmet. A búskomor télből kilépve úgy tűnt, a világ változatlan, mi viszont már annyira hozzá szoktunk, hogy nem próbáltuk tovább változtatni. Néha csak ültünk otthon csöndben, néztünk egymásra és rájöttünk, hogy talán a mi erőfeszítéseink kevesek voltak.

De őszintén. Két alig felnőtt ember mit tudna kezdeni? Természetesen folytattam az emberek keresését több, de néha inkább kevesebb sikerrel. Fred is folytatta a varázslók informálását, de mire mentünk vele, ha a helyzet változatlan volt?

Úgyhogy elkezdtünk több időt egymással és a családunkkal tölteni. Minden héten meglátogattam Dorat, és segítettem neki, amiben csak tudtam. Ezalatt az idő alatt édesanyjával, Andromedaval is jóban lettem, aki ha ajtót nyitott nekem olyan csillogó szemekkel nézett rám, mintha a saját gyereke jött volna haza. 

Lehet, hogy eleinte csak a bűntudat miatt voltam ott annyit. Hogy nem tudtam Tedért semmit sem tenni. Az idő múlásával viszont ez elmúlt, és hiába bántam még ezt, nagyon megszerettem a Tonks családot. Lupinnal is végre olyan lett a kapcsolatom, mint régebben és már nem veszekedtünk. Egy bizonyos értelemben egy család lettünk, talán még jobban is, mint Billékkel.

Az egyik estét épp Doraéknál töltöttük, mikor végre Remus is hazaérkezett. Megcsókolta feleségét, majd annak hatalmas pocakjára is nyomott egy puszit. A szívem is összeszorult a látványtól, ahogyan ezt néztem.

A közös vacsora után, ahol gyorsan megbeszéltük Lupinnal a nap híreit és a holnapi teendőket a pár el is vonult, hisz Tonksot nagyon kimerítette a kisbaba. Virgonc volt már a pocakjában is, sokat rugdalózott. Már csak mi maradtunk ébren Freddel. A nappaliban ücsörögtünk.

Egy fotelba elkényelmesedve az ölében ültem a fiúnak, fejemet a mellkasára hajtva, minél szorosabban hozzábújva. Itt éreztem magam mindig a legbiztonságban és tudtam, ezt az érzést soha semmi nem tudja majd felülmúlni.

Nagyon sokat járt a fejemben a baba, és az, hogy szeretnék majd neki ott lenni mindig. Úgyhogy most is csak ilyen gondolatok jártak a fejemben, amikor megszólaltam.

-Gondolkodtál már egy saját gyereken?

Éreztem, ahogy Fred teste megmerevedik és nem mozdul. Majd lassan kifújta a levegőt. A csönd viszont toábbra is tartott, úgyhogy már azt hittem nem is fog válaszolni, amikor végre mégis megszólalt.

-Igen- felelte végül halkan.- És tarts önzőnek... De én még nem állok készen arra, hogy valaki mással osztozkodjak rajtad.

Lágy puszit nyomott a fejem búbjára, én viszont csak mosolyogtam.

-Osztozkodni?- kérdeztem vissza szinte már nevetve.

-Még annyi tervem van veled az életben- folytatja a fiú.- Egyszerűen nem tudok betelni veled, azzal, hogy végre az enyém vagy. Kiakarom még ezt élvezni, nagyon sokáig. De... Majd ha nem ilyen időket élünk és már bejártam veled az egész világot... Én is úgy szeretnék hazaérkezni, hogy tudom biztonságban vagy, majd puszit nyomjak gömbölyödő pocakodra.