Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

211. fejezet

A napok múlásával egyre nagyobb lázban égtek a diákok, egyszerűen mindenki gondolatai a bál körül forogtak.

De nekem megint adódott más dolgom, hisz unalmas is lenne az életem úgy, ha olyan nyugisan élhetném mint mások a sajátjukat.

-Holnap, pontban ötkor, ne késs- bicegett el hirtelen mellettem Mordon a pénteki tanítási nap végén.

Csak ennyi, megkaptam az utasítást, de ebben a kivételes esetben iszonyatosan örültem ennek. Egy részt mégiscsak eltereli majd a figyelmemet erről az egész bál dologról, Cedricről és Fredről, ami lassan már igazán rám fért. Másrészt pedig ismét tanulhatok majd valami újat, és előérzeteim szerint szintén olyan fájdalmasan, mint legutóbb. Hisz ott is órákat kellett gyakorolnom azt, ami Harrynek már harmadjára sikerült... Az élet sajnos nem igazságos, de a sikerért meg lehet küzdeni, ha elég kitartó az ember. És én elég kitartónak éreztem magam akkor, mikor egy kés ellen küzdöttem, hogy ne vágjam bele a tenyerembe teljes lendületből, mintha csak vajba mártanám azt. Akkor és ott majdnem kudarcot vallottam, hajszál híján a kezemben landolt az éles tárgy. És még mindig elképesztően büszke vagyok magamra, hogy utána sem adtam fel, és egyre csak gyakoroltam és gyakoroltam az egészet. Legalább egy átokkal szemben már nagyjából védve voltam, bár éreztem, hogy azt még bármikor szívesen gyakorolnám, ugyanis ettől fogok fejlődni.

Úgyhogy alig vártam a szombat délután öt órát, ahol pontban akkor jelentem meg, egy másodpercet sem késve, komolyan véve Mordon összes szavát.

-Ma elkezdelek megtanítani támadni- közölte velem recsegő hangján, amikor megálltam az asztala előtt.

-De nem azt mondta hogy...

-Nem fogom rajtad alkalmazni azt a kínzó átkot- közölte határozottan, ellenkezést nem tűrő hangon.- Haladunk tovább, így is kimaradt egy csomó óra. Nos. Egyszerű lefegyverző bűbáj?

-Capitulatus- vágtam rá azonnal a választ.

-És megy is?- forgott körbe mágikus szeme a koponyáján.

-Másodikos koromban lefegyvereztem vele az egyik tanárunkat- feleltem neki semleges arccal.

Mordon elgondolkodva nézett rám, még kék, állandóan mozgó szeme is rám koncentrált egy pillanatra, hogy aztán újra elindulhasson szabad útjára.

-Tanáron merted használni a bűbájt?

Nem tudtam, hogy erre van e jó vagy rossz válasz. Hisz ha azt mondom nem,akkor tagadom a tettemet, ami nem vallana rám. Ha viszont igent mondok, akkor pedig bevallom, hogy igen, képes vagyok megtámadni a saját tanáromat...

-Szükségszerű volt- válaszoltam aztán neki végül szűkszavúan. 

-Helyes- közölte legnagyobb meglepetésemre Mordon.- Nem számít ki ellen használod a bűbájt. Itt a bizonyíték, hogy még a saját tanárod is lehet az ellenséged. Légy mindig nagyon résen. 

-Lankadatlan éberség- bólintottam gyorsan, felidézve a professzor szava járását.

-Pontosan- bólintott komoran.- Most pedig, haladjunk tovább egy egyszerű taszító bűbájjal. A depulsoval. Ami csupán annyit tesz, hogy a megcélzott tárgyat arréb tolja.

-Ennyi?- kérdeztem furcsállva a helyzetet.

-Mi az, hogy csak ennyi?- kérdezte Mordon, miközben groteszk arcán félig felvonta egyik hiányos szemöldökét.- Az alapoknál kezdünk. Nem fogom megtanítani neked rögtön a legnehezebb átkokat, ha még talán ezekkel sem bírsz el- tett helyre engem azonnal.- Most pedig. Pálcát fel, figyeld a mozdulatomat. Ha ez megvan, begyakoroltad, akkor rakd arréb az egyik padot- adta ki az utasításokat.