Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

239. fejezet

A pincében már mindenki lent volt, aki elméletileg a házban tartózkodott. 

Egyébként a helyiség egyáltalán nem adta át azt érzetet, hogy a föld alatt lennénk, sőt, ez az eldugott konyha stílus még jobban is tetszett. Valószínűleg több dolog fér el így a többi emeleten.

Közben Arthur Weasley is megérkezett, a Weasley ház feje, így ő az aznap történteket meséli éppen feleségének, akit érdekel a Minisztérium falai között történt dolgok.

Arthur az asztalfőn ül, jobbra tőle Mrs. Weasley, balra Alastor Mordon. Anyja mellett Ginny ül, aki mellett bátyja, Ron, és Hermione ül. Ők éppen valami értelmetlen dolgon civakodtak. Az ikrek bátrabbak voltak és beültek Mordon mellé, és ha ki kellene találnom miért, akkor valószínűleg valami szaftos információ morzsára várnak. 

George mellett Sirius ült, aki mellett pedig én foglaltam helyet. Mindenképp elakartam kerülni azt, hogy az ikrekkel szemközt üljek le, hogy vacsora közben még véletlenül se tudjanak engem bámulni. És legnagyobb meglepetésemre még egy ember toppant be.

-Bocsánat a késésért- szabadkozott a foltos taláros ember, miközben leült gyorsan a Siriusszal szemben lévő terítékhez.- Kicsit zsúfolt volt a nap.

-Ugyan, Remus- mosolyog volt sötét varázslatok kivédése tanáromra Mrs. Weasley.- Megértjük, de inkább egyél gyorsan, egy szót se többet! Rád is rád férne némi plussz kiló!- Korholja az asszony anyaian a már felnőtt férfit.

Lupin csak mosolyog ezen szerényen, majd rám villantja tekintetét.

-De rég láttalak Arabella- szól hozzám kedves, nyugodt hangján.

-Én is önt, Lupin professzor- nézek rá tiszteletteljesen.

-Ugyan- legyint mosolyogva, miközben még mindig nem nyúl az ételhez.- Szólíts csak nyugodtan Remusnak vagy Lupinnak. Már nem vagyok a tanárod. 

Némán, bólitva veszem tudomásul a kérését, majd a fejemet lehajtva a tányéromon lévő ételbe piszkálok. Egy falatot sem bírtam leküzdeni a torkomon...

Az asztalnál jó hangulat uralkodik, Sirius gondoskodik erről. Történeteket mesél, miközben mindenki más is közbe szól. Valószínűleg már jó ideje étkezhetnek így összeszokva. Annak ellenére, hogy ők az én családom is, most kívülállónak érzem magam.

-Nincs étvágyad?

Halk kérdés, csakis Lupintól származhat. Óvatosan emelem rá a tekintetem. Arca megértő, kedves, miközben az ő tányérján is alig van étel.

-Már egy jó ideje nincs...- vallom be neki csöndesen, bár ezt mások nem hallják a hatalmas zsivajban. 

Lupin nem néz a bordáimra, amik ékesen állnak ki a felsőm és bőröm alól. Eddig észre sem vettem, hogy egy két lábon járó kísértetté változtam...

A tekintetemmel inkább a szobát kezdem el pásztázni, ami csupa régiségekkel, szekrényekkel és alap konyhai felszereléssel van ellátva. Látszik, hogy már évek óta használaton kívül van, néhány tárgyon még vastagon ott ül a por.

Végül a pillantásom visszavándorol Lupinra. Ő engem néz, de nem mond semmit. Az arcán ülő megértés minden szónál többet mond. Nem mondja azt, hogy régen többet beszéltem, nem tesz megjegyzést a hajamra, vagy a bordáimra. Most először érzem azt, hogy valaki tényleg megért és nem kell neki magyarázkodnom.

Lupin végül hozzá lát saját vacsorájához és elfogyasztja azt, miközben a többiek még mindig hevesen beszélgetnek több mindenről is. Régi tanárom evése engem is próbálkozásra késztet, ezért legyűrök egy falatot a torkomon. Tény és való, hogy istenien finom, hisz Mrs. Weasley főzte. De fogalmam sincs mikor lesz újra olyan pillanat, amikor ugyan úgy tudok habzsolni, mint régen. Már nem is emlékszem azokra az időkre...