Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

317. fejezet

Ott álltam az ajtó előtt és nem mertem bekopogni. Csak álltam ott és felemeltem néha a kezem, hogy most, most lesz az a pillanat, hogy kopogok vagy csöngetek...

De mindannyiszor leengedtem a kezem.

-Hagyjuk, faszság az egész- motyogom saját magamnak.

Előkapva zsebebmből a cigis dobozt kivettem belőle egy szálat és meggyújtottam azt a lopott öngyújtómmal. A kék tüzet nem mertem használni, mióta...

De legalább már kommunikáltam. Igaz, hogy önmagammal, de elkezdtem. Egy jó pár héttel korábban...

Nehéz volt magamat összeszedni, hogy legalább eljöjjek idáig. Bele telt egy kis időbe, mire össze tudtam szedni magam legalább annyira, hogy úgy nézzek ki, mint aki utcára léphet. És ezzel volt nem kevés munkám, ha őszinte akarok lenni.

Nagyon lassan tudtam csak elkezdeni ezt a folyamatot. Először is megpróbáltam önmagammal beszélgetni, miszerint ha elhiszem és eljátszom, hogy jobb minden... Akkor az agyam van olyan hülye, hogy elhiszi és ő is így fogja érezni.

Úgyhogy kezdetnek is vettem egy zuhanyt. Az már más kérdés, hogy a döntésem után három nappal, de lefürödtem. És őszintén megmondva, elképesztően jól esett a forró víz érintése. 

Aztán ha már én tiszta vagyok, akkor a lakást is rendbe kellene szedni.

Csak ahogy bementem a nappaliba... Igazából ismét rosszul lettem a látványtól. Hányás, piás üveg üresen, hányás, piás üveg félig tele, üres konzerv, piás üveg üresen... Szóval röviden szólva is borzalmasan nézett ki az egész. Amit a fürdés után csak négy nappal később bírtam elkezdeni kitakarítani. 

De már ágyban aludtam. Meg sem tudtam mondani, mikor feküdtem matracon, és nem padlón. Részegen nem számított, hogy hol fekszem, csak feküdjek. Nem azt mondom, hogy most józan vagyok és nem ittam elindulás előtt... De a dohánnyal megpróbáltam ellensúlyozni az alkoholizmusom, hogy ne igyak annyit és legalább kicsivel józanabb legyek.

Egyik káros szenvedély a másik után... Ez aztán a gyógyulás.

Úgyhogy kicsit nehézkes volt azt összehozni, hogy most nagyjából vállalható állapotban itt legyek. De ha nekem valamire is szükségem van, az az idő. Nem tudtam sosem könnyen megbírkózni a dolgokkal, mindig más segítsége is közre játszott, hol többet, hol kevesebbet, de ami a legjobban segített rajtam, az az idő volt.

És tudom, hogy borzalmas ember vagyok amiatt, hogy más emberektől függ a boldogságom. Vagy legalábbis... Lehet nem tudnak róla, de néha képesek jobbá tenni az életem. Mindig megoldottam egyedül is mindent, de Fred... Életem legnagyobb segítsége volt...

Nem akartam most rágondolni. Úgyhogy inkább csak megráztam a fejem és lemondtam az egészről. Ostobaság volt idejönnöm. Senkitől nem várhatom el, hogy miattuk jobban legyek. Senkitől nem várhatom el, hogy segítsen, ha közben tudom, hogy magam is megtudom oldani. Többé-kevésbé...

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, és én azonnal megfordultam. A bejáratban Andromeda állt.

A nő egy szó nélkül mért végig. Láttam az arcán, hogy sok érzelem fut át rajta, mégis egy pillanat alatt maszk mögé rejtette őket, akárcsak én tenném. Nézte beesett, sápadt arcomat. Nézte a karikás, lila szemeimet. Nézte az égő cigit a kezemben és végigmért a fejem búbjától a talpamig.

-Gyere be- intett a fejével, a kezében pedig locsoló kannát szorongatott.- Rakott krumplit főztem.

Úgy habzsoltam az elém rakott ételt, mintha valaki bármelyik pillanatban elvehetné tőlem vagy éppen ezer éve nem ettem volna. A második még nagyjából reális is...