Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

216. fejezet

Bármennyire is nem akartam, hogy Hannahnak igaza legyen... Végül csak meg kellett neki ezt adnom. Ugyanis a nagyteremben elképesztő hangulat uralkodott.

A házak összevegyülve ültek az asztalok körül és az asztalokon, volt aki a földön párnákon. Mindenki nevetett és beszélgetett, egyszerűen fel sem tűntek a különböző színű talárok, annyira jól elvoltak az emberek. Ráadásul tényleg vegyült a tömegbe néhány durmstrangos és még beauxbatonsos diák is.

-Azta- néztem körbe a termen.

-Ugye- bólogatott Hannah elégedetten, majd rögtön a kezembe nyomott egy bögre gőzölgő teát, ami a bejárat mellett volt. Susannel együtt pedig tovább sétáltunk, amerre Hannah vezetett bennünket.- Ott üldögélünk, pár griffendéles és hollóhátas csapódott még hozzánk.

Már láttam is a kis társaságot, ahol Zacharias hevesen veszekedett egy hollóhátas lánnyal, miközben körülötte a többiek fetrengtek a nevetéstől. Mármint, szó szerint. Justin a földön fetrengve röhögött, mellette pár girffendéles ugyan úgy kiterülve fogta a hasukat.

-Látom show-time van- pillantok gyorsan a mellettem sétáló barátnőimre.

-Esküszöm úgy hagytam itt őket, hogy Justin éppen lefogta őt, miközben Ernie befogta a száját- fogta a fejét Hannah fáradtan.

-Szerintem ez nem volt olyan működő képes dolog- mosolyodtam el, majd végre melléjük léptünk.

-De mondom, hogy ezt az átkot, nem lehet arra használni, hogy valakit megfagyassz, hát ne legyél már hülye!- magyarázott szinte vörös fejjel Zacharias.

-Akkor miért tanították azt?- vágta rá csípősen a lány.

-Ha kipróbálod rajtam, meglátod, hogy semmit nem fog használni!

-Na jó, itt az ideje bekussolni- ült le közéjük Hannah, én pedig mosolyogva követtem a példáját.- Eleget nyúztad szegény lányt.

-Szegény lányt?!- nézett rá hatalmas, hitetlenkedő szemekkel Zacharias.- Ő kedzte az egészet! Tudod mit mert mondani?! Hogy...

-Jó, nem érdekel minket- intette le lazán Hannah, amin legújabb barátaink hatalmasat röhögtek. Ezek szerint ők még nem ismerték ki a stílusunkat.

Egy pillanatig még én is mosolyogtam. Újra éreztem azt a másfajta boldogságot, amit a barátaim tudnak nyújtani nekem. Egészen addig, amíg a szemem meg nem akadt azon a személyen, akit látni se akartam.

Angelinán.

Azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és már álltam is volna fel, hogy elhagyjam a termet, ha nem hallom meg miről beszél eszméletlenül hangosan, hogy még méterekről is pontosan hallottam. Talán pont ez volt a célja...

-És úgy követi szegény Fredit, mint valami kis pincsi kutya. Nem bír róla leszállni, eszméletlen idegesítő. Mindig vele, meg Georgeal van, mintha lehetne bármi esélye- kacarászott boldogan. Arcán viszont gonosz vigyor terült el. És egyenesen rám nézett.

Ami pedig még elszomorítóbb, Fred ott ült mellette és olyan zavartalanul beszélgetett Leevel, mintha semmit sem hallott volna...

Nem tudom mi történt vagy hogyan történt. Egyszerűen csak a hatalmába kerített az a jeges nyugalom, ami Mordon óráin is magába szippant mindig. A gerincemen végigfutott a hideg, a fejem teljesen kitisztúlt. Nem kiürűlt, mint vártam volna, hogy semmi nem lesz ott. Hanem minden élesebb lett előttem. És csak egy dolgot láttam. Angelinát.

A nevemet csak tompán hallottam valahonnan, mintha valaki szólított volna. De ez az egész nem számított. Hisz egy pillanat alatt a Griffendél egyik legjobb kviddics játékosa előtt álltam, akit egészen idáig még kedvelni is tudtam. De csak idáig...