Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

221. fejezet

A klubhelységben már nagyon sok háztársunk készen várakozott, csak úgy ömlöttek kifelé az iskola folyosóira inkább. Mindenki túl izgatott volt ahhoz, hogy tovább várakozzon.

Mi viszont kénytelenek voltunk várni. Ugyanis barátainknak se híre, se hamva nem volt. 

-Most nem mondjátok komolyan, hogy a fiúk többet tollászkodnak, mint mi, lányok?- nézett idegesen a karjára Hannah, mintha csak egy karóra lenne ott.

Végszóra ekkor pont kicsapódott a fiú részre vezető ajtó, amin elöször az ideges, ám makulátlanul kinéző Zacharias lépett ki, nyomában a nyakkéndőjét rángató Justinnal, a sor végét pedig az izgulástól falfehér arcú Ernie lépett ki.

-Nem hiszem el, hogy egy rohadt nyakkendőt nem tudsz megkötni!- Zacharias már majdnem beletúrt hajába, viszont az most még tökéletesebben állt, mint máskor. Hozzá sem mert érni.

-Jó, na, próbálkozom!- nyafogta Justin, aki ide-oda csomózta a nyakkendőjét.

-Ti most azért késtetek, mert ez a hülye gyerek nem tud nyakkendőt kötni?- nézett hitetlenkedve Hannah a három fiú árányába.

-Próbálkozom!- emelte fel a hangját Justin, miközben már a hatodik görcsöt kötötte a nyakkendőjére. Lassan attól féltem már megfullad.

-De hát az iskolai egyenruhánkhoz is jár nyakkendő!- méltatlankodott Hannah.

-Azt mindig anya köti meg nekem nyáron, hogy egész évben úgy maradjon. Néha amúgy is elfelejtem felvenni, mert megigazítani is nehéz!- védte meg magát a mi kis ártatlan Justinunk.

-Sóhajtva léptem a fiú mellé, rácsaptam a kezeire, amit rögtön megértett, így pillanatok alatt kitudtam gobozni a görcseit, majd még annál is gyorsabban megtudtam kötni a nyakkendőjét.

-Amúgy van bármi olyan, amihez nem értesz?- kérdezte Hannah unott tekintetet vágva, tudomásul véve, hogy akár nyakkendő kötő világbajnokságra is mehetnék.

-Hidd el, van- mosolyogtam az orrom alatt, előttem pedig megelevenedett a nemlétező tánctudásom.

Mármint, szó szerint nem létezik, mert apa mesélte, hogy az bal lábam az ő bal lábára hasonlít, a jobb lábam pedig anya bal lábára. Így ténylegesen is kijelenthetem, hogy két ballábas vagyok, aki képes elesni a saját lábaiban, ha táncról van szó...

-Csupán azért megy így, mert egy irodán dolgozó férfi nevelt fel, aki minden nap nyakkendőt kötött a nyakába- nevettem el magam, apa említésére pedig átjárt egy halvány hiány érzet. Máskor ilyenkor mégiscsak otthon ülök vele, miközben forró csokit szürcsölgetve olvasunk...

-Jó, hagyjuk is- legyintett Hannah unottan.- Amúgy, jó gyökerek vagytok, hogy még csak meg se dícséritek milyen jól nézünk ki!- fordult ismét a fiúk felé felháborodva.

-Ez volt a minimum- húzta fel kihívóan Zacharias az egyik szmöldökét.- Amúgy meg, ti sem szálltatok el dícséret terén.

-Mert nincs is mit dícsérni- vágott vissza azonnal Hannah, a szeme megakadt Ernie ingjén.- Félre gomboltad az ingedet. Ezt még a dísztalárod sem tudja elrejteni.

Ernie szitkozódva fordult meg, hogy orvosolja a helyzetet, mire a fejemet fogva nevettem el magam, Justinnal egyetemben.

Végül csak indulásra kész formába rángattuk magunkat, tehát ideje volt nkünk is idnulnunk. Immár jól bekötött nyakkendőkkel, helyesen begombolt ingekkel és tökéletes frizurákkal, ami ránk, leginkább lányokra vonatkozott.

A bejárati csarnokban diákok végelálthatatlan tengere húzódott a szemünk előtt, akik mind alkalomhoz illeőn öltöztek ki.

-Oh mon cher!