Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

314. fejezet

1998. május 2.

A nap, amikor a Roxfort története egy életre megváltozott.

A nap, amikor mindenki élete megváltozott.

Az éjszaka óráiban csend honolt. A csata nem volt hosszú, ám annál halálosabb. Mindkét fél sok veszteséget szenvedett. Ám talán aki a leginkább veszített ezen a napon, az egy fiatal lány volt.

A csata már elült, mindenki halottait siratta. A Sötét Nagyúr várva várta hőn vágyott áldozatát, hogy végre föladja magát neki. Harry Potter így elindúlt a Tiltott Rengetegbe, hogy végett vessen a gyilkolásnak. Túl sokan vesztek oda szerettei közül, amit már az ő szíve és lelke sem bírt elviselni.

A Roxfort csak a zokogástól zengett, ahogy mindenki elkezdett gyászolni. Feladták, mert tudták, hogy vége van. Feladták, mert már nem látták tovább értelmét a küzdésnek, és nem tudták, hogy ezért Harry Potter elindult föláldozni saját életét. 

A kastély falai között viszont egy lány örökké elvesztette az ő életét. Nem halt meg, de azt kívánta, bár így lenne. Mert szeretett szerelmét holtan látni a hideg kőpadlón feküdni... Ezerszer rosszabb volt a halálnál.

Könnyein át már nem látta többé a jövőt, amit a fiúval álmodott meg. Azt a sok-sok kalandot, a gyerekeket, unokákat. Vele akarta leélni életét, amíg az tart, ám a fiúé hamarabb vége szakadt. 

Ahogy a lányban is ekkor elszakadt minden utolsó fonál.

Sorban mondta el magának a neveket, akik mind egy személyhez tartoztak. Öt név, öt ember, öt halott. Több volt ez, mint sok, úgyhogy a lánynak elege lett.

Az élet olyan különleges, ámbár fanyar sorssal áldotta meg, hogy megkapta Grindelwald tüzét. Az élet várt rá, hogy a férfi valakiben ismét újjá születhessen, legalább ilyen formában, ami meg is történt. Korábban sokan tartottak tőle, hogy ez a furcsa erő, ami hirtelen bukkant föl a lányban, majd erőt vesz rajta. Ám az ifjú auror tanonc erős volt.

Erősebb, mint azt bárki hitte volna. Erősebb, mint ahogy ő maga gondolta volna.

Ez a tűz képes lett volna erőt venni rajta, hogy csak pusztításra használja és ismét olyan világot hozzon el, mint előtte Grindelwald. Aki tudott róla, az rettegett tőle. Mindenki félt az erőtől, melyet birtokolt, hisz ha nem jó célokra használja... 

Talán szörnyebb lény jött volna a világra, mint maga Voledmort. 

Eddig a lány kordában tartotta az erőt. Ott volt neki tanára, aki mindig figyelmeztette, bár akkor még nem tudta, hogy erre. És végül párjában talált meg arra a nyugalomra, ami a tüzet épp csak parázslani hagyta. Boldog volt tőle, hogy nem kell használnia és nem érzi hűvös melegét. A szerelem forrósága elnyomta a kék lángok hevét.

És ez egészen eddig tartott.

Amikor már nem volt kit szeretni, így nem volt mi visszatartsa a tüzet. Nem volt ki fékezze a haragot, mely szeretteink elvesztése kivált az emberből. Nem volt senki, aki letudta volna őt fogni. 

Nem volt senki, aki ekkor végezni tudott volna vele.

A kastély körül ekkor fellobbantak a lángok. Egy szabályos tűzoszlop kezdett el előre rohanni a sötétben, mely meg sem áltt addig, amíg ismét el nem érte önmagát. Ekkor az egész Roxfort területe körbe volt véve egy tűzfallal.

Az épületben sikolyok hangzottak fel, amint a nagyterem elvarázsolt plafonja alatt a lebegő gyertyák és a falakon felfügesztett fáklyák is kék lángot kaptak. 

Majd végül kirontott onnan a megtört lány, tenyerein kék lángokkal, melyek hevesen lobogtak az éjszaka sötétjében. Csupán az adott fényt, ahogy a kék tűzgyűrű mindent körbevett.