Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

308. fejezet

Másnap reggel az összebújós pillanatunkon túllépve, meg az utána lévő dolgokon is, úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába reggelizni és csak aztán tusolok, hisz mára nem volt semmi tervem.

A lépcsőn lefelé sétálva még éreztem, ahogy remegnek a lábaim és a biztonság kedvéért erősen kapaszkodtam a korlátba...

Gondolataim pedig még mindig ott jártak, hogy hol járt Fred keze, szája...

A lépcsőről leérve mosolyogva mentem a konyhába, senkire nem számítottam itt ilyenkor, hisz mindenki elvolt foglalva mindig. Ám ahogy betoppantam nem voltam egyedül.

-De kivagyunk simulva- néz rám George szórakozottan. A vörös hajú fiú a feje tetejéig magára terített egy takarót, így nyár legvégén a melegben, ráadásul előtte egy tányér zabpehely volt, amit ezek után még nagyobb vigyorral evett tovább.- Úgy nézel ki mint akinek egész jól és... eseménydúsan telt az éjszakája.

Nem válaszoltam neki, csupán kinyitottam a hűtőt és miután találtam benne egy doboz tejet, becsuktam azt. Próbáltam leplezni a vigyoromat, de nem ment. 

George pedig, aki egészen eddig csak poénból mondta ezeket, majd látta, hogy életemben először nem tagadom le, kiköpte az asztalra szája tartalmát és hatalmasra kerekedett szemekkel nézett rám. Állán ott csöpögött még a kiköpött tej maradéka.

-ARABELLA JEAN DANKWORTH, MI A FASZ...

Nem bírta végig mondani hosszú káromkodásainak sorát, ugyanis annyira megvolt lepődve, hogy egyszerűen csak tátott szájjal pislogott rám, míg én jót szórakoztam rajta.

Ikertestvére épp ekkor sétált le a lépcsőről félmeztelenül, majd minden hezitálás nélkül a derekamnál fogva hátulról magához húzott, gyors puszit lehelt nyakamra és ő volt a következő, aki a hűtőben kezdett el reggeli után kutakodni. Majd miután Fred is becsukta a hűtőajtót ránézett testvérére, utána pedig az asztalra.

-Azt még megeszed?- mutat a kiköpött zabpehely felé, bár őszintén reméltem, hogy közben a tányérban lévőre gondol...

George hitetlenkedve néz ránk továbbra is felváltva.

-ÉN MEG EMIATT ALUDTAM A KANAPÉN?!

-Ugyan már- legyint rá Fred, majd leül testvére mellé és hála az égnek a tányérját veszi el tőle.- Ott van Billék szobája üresen.

Tudtam jól, hogy a többi üres szobát miért nem említi. Ronéban átmenetileg valami ragyás padlásszellem van, ami ráadásul elképesztően büdös is, úgyhogy oda nem járunk fel. Csupán megtartottuk arra az esetre, ha bárki is keresné a fiút és azt tudjuk mondani, elkapott valami varázs kórt.

Percy pedig... Nos a családnak még mindig fájó pont volt abba belegondolni, hogy a fiú elárulta őket. Tehát a Weasleyéknél az ő neve lett a kimondhatatlan, szinte Voldemort nevével egyenértékű.

A bejárati ajtó hirtelen vágódott ki. Hirtelen kaptam a pálcámhoz...

Aminek most hűlt helye sem volt. Szemeim nagyra kerekedtek, ahogy leesett, a pálcám fent pihen, Fred éjjeliszekrényén.

Ehelyett fölkaptam egy tiszta, elmosott serpenyőt, majd azzal a lendülettel vártam azt, aki ily módon rontott be az Odúba. A fiúk csak utánam realizálták a helyzetet, Georgenál még pálca is volt, Fred viszont csak egy fakanalat tudott a kezébe kapni. 

A dübörgő léptek villámgyorsan közeledtek a nappali, majd az étkező felé, aminek falánál a serpenyővel a kezemebn vártam a hivatlan vendéget. És amint már láttam a szemem sarkából, hogy épp beér a helységbe, már lendítettem is a nehéz vasat.