Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

311. fejezet

Hoppanálás után végre megérkeztünk a már jól ismert helyre, ahol korábban is sok dolgot ötlöttünk ki a többiekkel.

-Aberforth!

A kocsmáros felém kapta a fejét és összehúzott szemöldökökkel bámult engem.

-Te meg ki a fene vagy?

Idegesen, ám gyorsan lépkedtem a pult felé, majd ráhajoltam arra, hogy a helyiségben ne hallja mindenki, miféle ügyben érkeztünk.

-Neville Longbottom kérte, hogy jöjjek a Szárnyas Vadkanba- hátrapillantottam röviden, majd vissza a mogorva férfira.- És kérte, hogy ne egyedül érkezzek...

A férfi összeszűkült szemekkel vizslatott engem, illetve a mögöttem lévő embereket. 

-Mennék már aludni!

Fred idegesen lépett mellém és ő már közel sem volt olyan diszkrét és halk, mint én.

-Ab, ne szórakozzon már velem, elsős korom óta ismer!- mutat magára a fiú és mélyen a kocsmáros szemébe néz.

A férfi némán nézett rajtunk végig, az egész társaságon, majd morogva szólalt meg.

-Az a baj, mindannyiótokat jól ismerlek. Gyertek...

Egészen egy portréig vezetett bennünket, ami kedvesen mosolygott le ránk.

-Ariana...- suttogom halkan a lányra nézve.

Aberforth viszont meghallotta ezt és szinte tajtékozva nézett rám.

-Ne vedd a húgom nevét a...

Be se tudta fejezni a mondatot. 

Fred úgy állt oda a terebélyes és magas férfi elé, mintha ott helyben véget akarna vetni az életének.

-Ne merészelj ilyen hangot megütni vele szemben- szól hozzá higgadtan, de határozottan Fred.- Bármennyire is voltál jó lángnyelv-whiskey ivó pajtásom... Arabellával soha ne merj így beszélni. Soha.

Aberforth, akinek az arcán soha nem látszott még más az idegességen, haragon, ,,nem érdekel", ,,hagyjál békén" és társain, most az egyszer meghökkenést véltem felfedezni. A férfi farkasszemet nézett Freddel, majd pillantása rám siklott. Ezzel el is kapta rólam a fejét. Lényegében akár ez egy bocsánatkérés is lehetett volna, és Abből kiindulva ez az is volt. 

-Azta- suttogta mögöttünk Lee Jordan.- Fred mióta lett ilyen... Ilyen?

George a válasz előtt egy halk nevetést engedett meg magának.

-Mindig is ilyen volt, mióta ismeri Arabellát. Csak azóta, hogy együtt vannak... Isten legyen a talpán, aki így bemer szólni a lánynak...

Akkora mosolyt folytottam vissza magamba, miközben a szívem úgy vert, mintha egy fél maratont lefutottam volna, ugyanis nem tudta elkerülni a tudatomat az, amit George mondott.

Pláne az nem, amit Fred tett...

Aberforth kinyitotta előttünk a portrét. Mögötte hatalmas lyuk tátongott, ami egy alagútba veszett bele.

-Ez hová vezet?- kérdi Fred, aki kis csapatunk elején állt meg, mögötte rögtön én. Melettem nem messze pedig Lee Jordan és George, köztük pedig Cho Chang, mert semmiképp nem akarták a lányt hátra hagyni. Ez megdobogtatta a szívem, hogy még mindig így vigyáznak egy ellenfél csapatból származó lányra, akit már jó ideje nem is láttak. És persze csapatunk kiegészítő darabja, Ginny.

-Hát a Roxfortba, hová máshová, hülyegyerek- forgatta untottan a szemét Aberforth.

-Az lehetetlen- vágja rá azonnal George.- Oda hét titkos alagút vezet és mindegyiket lezárták.