Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

225. fejezet

Amikor azt mondtam tényleg elengedem magam, azt komolyan is gondoltam. Úgy vonaglottam a zenére, mintha kábítószerek hatása alatt lennék, bár úgy is éreztem magamat. 

Egyszerűen csak hagytam, hogy megtörténjen, hagytam hogy körbe vegyen és hogy belém másszon. 

Az egyik szenvedélyes, pörgős dal közben lesegített két fiú könnyedén a színpadról, mire körbe táncoltam őket és vigyorogva indultam meg a tömegbe, hogy közöttük énekeljek. A diákok le sem tudták tagadni, hogy imádják az egészet, mintha egy igazi sztár koncertjén lennének.

Én pedig annak is éreztem magam. 

Ahogy mindenki táncolni szeretett volna velem, vagy csak a közelembe férkőzni. Én viszont csak könnyedén jöttem-mentem közöttük, mint egy szellem, ami csak hozzádörgölőzik az emberekhez. A durmstrangos fiúk örömmel köszöntöttek körükben, amikor odaléptem Vladhoz, hogy előtte táncoljak. Az egész terem minket nézett, amint gátlások nélkül flörtölök vele. Jó érzés volt, olyan... élettel teli. Felpezsdítő.

A legjobb pedig az volt, hogy ezen az estén senki sem ítélkezett. Táncolhattam úgy, ahogy akartam, Vlad kezével a derekamon, és senki nem nézett ránk rossz szemmel. Sőt, mintha csak a műsor része lenne az egész, még fagyönggyel is megdobáltak bennünket, mire nevetve tovább táncoltam.

A dalban pont volt egy szünet, amikor Hannah-hoz értem. A lány vigyorogva lépett elém, hozzám dörgölve a testét, mire nevetve tettem én is ugyan ezt.

-Eszméletlen bulit csaptatok!- kiáltja túl a hatalmas zajt.

-Úgy látszik ehhez legalább értek!

Vigyorogva pördültem tovább, el a többi barátom előtt, akikkel szintén váltottam pár gyors érintést. Nevettünk, mindannyian élveztük ezt az egészet. Soha nem voltunk még ennyire szabadok. És most úgy éreztem egyszerűen bármit megtehetek.

A bajnokok úgy tűnt együtt maradtak, legalábbis a Cedirc-Cho és Krum-Hermione párosok. Fleure időközben lelépett a partnerével, ki tudja hová. Úgyhogy könnyedén besiklottam a négyes körébe, Cedrichez táncolva énekeltem tovább. Nem maradtam ott sem sokáig. A fiú viszont élvezettel simította végig a szinte meztelen hátamat, egészen a derekamig, ami kivételesen hihetetlen érzés volt. Úgy tűtn ma este senki nem tud ellen állni a fedetlenül hagyott bőrömnek.

Ám végül, mikor már alaposan körbe táncoltam a termet és több szám erejéig is a diákok között ráztam magam, végül kifulladva emeltek fel vissza a színpadra. Nevetve köszöntem meg a bolgár fiúknak a segítséget, ők pedig már azzal megvoltak elégedve, hogy hozzám érhettek. Furcsa egy este, én mondhatom.

-Te megőrültél?- sziszegi nekem Fred, ahogy hozzá is odatáncoltam.

-Az egész világ őrült!- kiáltottam neki két szöveg között, majd tovább szambáztam Georgehoz. 

A fiú örömmel látta, hogy tényleg jól érzem magam, bár elvétve megcsillant a szemében az aggodalom. Ettől függetlenül imádta azt, aki most voltam. Önmagára emlékeztettem. Hisz ő is ugyan ennyire felszabadultnak érzi magát minden egyes alkalommal, ha szétverheti az ütőkkel a dobkészletét. Megértettük egymást. Ez egy terápia volt számunkra. Valami, amivel komoly szavak nélkül kiadhattuk magunkból a bennünk lévő feszültséget.

Legnagyobb sajnálatunkra éjfél után hivatalosan véget ért a bál. Eddig terveztük a dalainkat, hisz eddig kaptunk csak időt. Volt, amilyiket utoljára még megint kérte a tömeg, annyira tetszett nekik, így kérdés nélkül előadtuk még azt nekik. De sajnos minden szép álom véget ér egyszer.