Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

277. fejezet

A vasárnap megjelent prófétában már benne is volt a hír, hogy Voldemort visszatért. Immár elismerte a minisztérium is az esetünk után, hogy egész végig tévedtek. Bár nagyon fájdalmasan vallották csak be...

Ron és Hermione még a gyengélkedőn pihentek vasárnap, őket jobban megviselte fizikailag ez az egész, hosszabb ideig tartott rendbe jönniük. Ginny lábát pikk-pakk helyre tette Madam Pomfrey, Neville orra pedig már ismét normális méretű volt, nem háromszorosára dagadva járkált vele. Luna változatlanul jól volt, pár kisebb zúzódást kapott a repülése miatt, de ő is hamar rendbe jött.

Én pedig... Én pedig nem tudtam hogy vagyok. Fizikailag rendbe jöttem, de mindig kimerültnek éreztem magam. Talán már csak a lelkem volt ennyire fáradt. Belefáradt, hogy minden éven, amikor haza megyek innen immár egy újabb veszteséggel távozom. 

Aznap este, amikor Madam Pomfrey meggyógyított, még egy éjszakára bent tartott. Valójában, ezért nagyon hálás vagyok neki. Ugyanis a zuhany alatt kitudtam magam sírni, minden keserűségemet összegyűjtve, hogy a gyászolnivalók listájához újabb egy embert hozzáadjak.

Mosolygós keresztapám hiánya iszonyatosan fájt, de nekem nem annyira, mint Harrynek. Hisz a fiúnak azt igérte egy család lesznek. Hogy hivatalosan örökbe fogadja és a gyámja lesz. Hogy együtt fognak élni és...

Ennek az egésznek már mindegy. Már nem számít. Már egyáltalán nem számít, hogy mit ígért Sirius, hisz halott.

Az ő elvesztése már könnyebb volt. Nem az első eset volt az életemben, már tudtam, hogyan kezeljem a fájdalmat. Szépen oda raktam a Cedric miatt érzett hihetetlen fájdalmam mellé és hagytam, hogy a lelkem egy részre megint meghaljon. 

Másnap, ahogy tudomást szereztek rólam a barátaim, már rohantak is hozzám a gyengélkedőre. Természetesen mind halálra voltak rémülve és fogalmuk sem volt, hogy hová tüntem el a vizsga után egész estére. Már szegény Justin azt hitte örökké elvesztem, amikor kiderült, hogy Umbridge is eltűnt. Meg még jó pár diák. Köztük Harry Potter. És onnantól kezdve tudták, hogy ismét valami olyan dologban vagyok benne, ami egyáltalán nem az én dolgom lenne.

Úgyhogy a kis csapatomnak, akik alig bírtak rólam leszállni, végül mesélni kezdtem. Mindannyian árgus szemekkel figyeltek és rengetegszer kommentálták is az eseményeket. Hannah azt ígérgette, hogy megfojtja Fricset a láncaival és felgyújtja az összes halálfalót. A többiek helyeselték felvetését, mire csak mosolyogva csóváltam a fejemet. Mindannyiukat megdöbbentette az, amin keresztül mentünk. Néha úgy néztek rám, mintha nem akarnák elhinni, hogy ilyen létezik, és biztosan csak kitaláltam. Csakhogy erre ott volt a többi gyengélkedőn fekvő is, aki még a reggeli órában kiélvezte a nyugodt helységet.

-Várj- szakított félbe hirtelen Justin.- Az Uránusz?

-Én mondom, ott lebegtem el mellette- mosolygok a fiúra, aki hitetlenekdve rázta  fejét.

A történetem vége már közel sem volt ilyen mosolygós. Amikro felvázoltam a reményteli helyzetet. Hogy csak Harry kellett nekik életben, Nevillet kínozták, én három halálfalóval küzdöttem. Esélytelen harc. Aztán ott volt a keresztapám halála, amire már igazán elkomorultak. A szájuk elé kapták kezüket, mert szörnyülködve hallgatták a végkimenetelt. Hogy amiért valójában mentünk, azt nem sikerült végre hajtani...

-Úgy... sajnálom- suttogta nekem Hannah, aki egész idő alatt a legközelebb ült hozzám. Lábaim mellett helyezkedett el, így most könnyedén megtudta szorítani az ujjaimat.- Részvétünk...

Ezekre a kijelentésekre gyorsan csak bólintottam, mert nem akartam tovább ezt a sajnálkozást látni az arcukon. Tönkre mentem én már egyszer Cedric miatt, Sirius viszont már nem tud olyan mélyre visszarántani, hiába féltek ettől a többiek.