Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

306. fejezet

Teltek a napok az Odúban, szinte olyan mesebelien szépen, mint a könyvekben. Hiába volt kint a nagyvilágban talán minden rosszul, itt, Widra St. Capdel kis eldugott zugában minden fantasztikus volt. Egészen...

-Arabella!

A konyhában főztem épp az ebédet, míg Mrs. Weasley mosogatott, amikor a helységbe hirtelen rontott be régi tanárom.

-Lupin- néz rá meglepetten Molly.- Örülök, hogy látlak! Mi szél hozott? Ugye maradsz velünk ebédre?

-Bocsánat, Molly, de most nem érünk rá- teszi egyből többes számba a bocsánatkérését, miközben rám néz.- Indulunk, most.

Összezavarodva néztem rá, nem tudtam felfogni a helyzetet.

A pár hét alatt ennyire elszoktam volna attól, aki korábban voltam? Lehet hogy túlságosan is belekényelmesedtem egy olyan világba, ahol boldogan élek együtt a családommal, azt gondolva, hogy tényleg minden rendben. 

-Hová?- nyögöm ki nagynehezen a kérdést, és még a fakanál is megállt a kezemben, már nem kevergettem tovább a főztömet.

-Halálfaló jelenlétet észleltek a közelben, dolgunk van- int fejével az ajtó felé sietősen.

-Na álljunk meg, Remus.

Ahogy Molly elzárta a vizet a csapból és teljesen Lupin felé fordult, tudtam, hogy ez nem kezdődik jól.

-Sehová nem viheted a lányt, az én engedélyem nélk...

-Azonnal jövök, csak át kell öltöznöm.

Ahogy félbaszakítottam Mrs. Weasley mondandóját, tudtam, hogy most rám is haragudni fog, nem csak Lupinra. Molly úgy nézett rám mellkasa előtt karba font kezekkel, mint aki nem hisz a fülének.

A tűzhely mellől darabosan mozogva léptem el, majd indúltam meg felelé az emeletekre. A nappaliban sétálva még elkaptam egy beszélgetésfoszlányt.

-Remus, hisz még gyerek!

-Már rég nem. Nagyon rég nem az. És tudod jól, hogyha ő nem...

Nem volt időm hallgatózni, mert tudtam, tényleg idő szűkében vagyunk. Úgyhogy megpróbáltam magam minél hamarabb össze szedni, hogy hasonlítsak a pár héttel ezelőtti énemre, aki már rég Lupin mellett állt volna ebben a pillanatban. Hogy mire nem képes a boldogság és kiegyensúlyozottság...

Ginny szobájába siettem, ahol még ott volt pár dolgom, úgyhogy ott gyorsan magamra öltöttem harci ruházatomat. 

-Az övem...- morgolódtam magamban, ahogy lesiettem az ikrek szobájába. Ugyanis a kedvenc övemet ott hagytam.

Kezemben még ott volt a felsőm, hisz csak a nadrágot kaptam magamra siettségemben, aztán úgy, ahogy voltam, berontottam az ikrek szobájába. Fred meglepetten pillantott fel az asztala fölül, ahol éppen egy új terméken dolgozott.

-Hé- szól rám a fiú azonnal.- És ha George is bent lett volna? Egy szál melltartóban kell berontani?

-Jaj ne- hajolok le a föld felé, ahol az övem volt és felkapom azt. Majd kiegyenesedve egyenesen Fred szemébe néztem.- Valószínűleg meglátta volna a világ legkisebb melleit!

Hiába szántam ezt viccnek, Fred nem nevetett. Nem mondott semmit, csupán nézett engem. 

Felállva a székéről elém sétált és finoman megfogta a jobb oldalamat. Végigsimította azt, pontosabban a heget rajta.

 -Ez micsoda?- kérdezte szinte lélegzetvisszatartva.

Nagyot nyelve tudtam, mire gondol, még csak oda se kellett néznem. Tudtam, pontosan melyik heget szemelte ki először...