Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

284. fejezet

Új órának a Pitonén kívül már csak Lumpslucké volt, a többi tantárgyból ugyan azokat a tanárokat kaptuk, mint eddig. Tehát a sötét varázslatok kivédése óra után amit már valóban vártunk, az a bájitaltan volt. Csak reménykedtünk, hogy az új tanár új oktatási módszereket is jelent.

De mielőtt nyugodtan beülhettem volna az első bájitaltan óránkra, rá kellett jönnöm, hogy a Roxfortban úgy terjednek a hírek, mint szárasság idején a tűz.

Az egész iskola hamar elkezdett suttogni arról, hogy én már képes vagyok nonverbálisan végrahajtani a varázslatokat. Az pedig még nagyobbat szólt, hogy ezzel Piton sikerült le is győznöm.

A Mardekár ház vezetőjének egész nap forrt a feje, bár saját szórakozása érdekében adott Harrynek egy kis büntetőmunkát, hogy legalább ezzel javítsa a rosszul kezdődött évét. De hiába, ami megtörtént már nem tudta semmissé tenni, a diákok pedig iszonyatosan gyorsan tudomást szereztek mindenről.

Igazából, már nem mertem rákérdezni, hogy pontosan miről suttognak. én sem voltam annyira hülye, hogy azt higgyem csak szépet és jót mondanak rólam. Természetesen egy csomó fennmaradt történet maradt meg rólam az iskolatársaimnak, akik minden újabb lövésemnél a régebbieket is előveszik. Úgyhogy elsős korom óta kezdhetjük sorolni a könnyebbekkel, amikor csak hegyi trollokat ütöttem ki és tanárokat kényszerítettem le katakonbákba. Aztán ezen kívül nem egy kviddics mérkőzésen sérültem meg, ahol véletlenszerűen mindig a Mardekár játékosaival verjük szinte halálig egymást. Ezután rögtön folytathatjuk az Angelina incidenssel, amit előszeretettel rebesgetnek néha a diákok, átadva az ifjabb nemzedékeknek is a legendákat. Ezt a történetet már úgy is hallottam vissza, hogy eltörtem a lány mindkét karját, sőt, olyan brutálisabb verzió is keringett, hogy egyenesen a fogát húztam ki a helyéről. Ezekhez képest még egy angyal voltam akkor vele...

Na és akkor ott volt most a nemrégi incidens, ahol tény és tudnivaló volt, hogy nem maradtam ki a buliból. Úgyhogy hamar körbefutott a hír, miszerint halálfalókkal harcoltam és én egymagam ötöt tartóztattam fel.

Természetesen néha szórakoztattak az ilyen pletykák, mert érdekes volt, hogy mi mindent ki nem tudnak találni az emberek. Mellesleg pedig, nem ártott, ha az emberek tudták, kivel ne kezdjenek el balhét kezdeményezni.

Mert ezekből a pletykákból kifolyólag senkinek nem volt mersze innentől kezdve beszólni, bár ehhez már az is hozzá tartozott, hogy felsőbb évesnek számítottam. Viszont általam a barátaim is élvezhettek úgymond egy kis kiváltságot, mert mindenki jól tudta, hogy mi hatan összevagyunk nőve. Tehát ha valaki beszól az egyiknek... akkor megy a másik öt és szétszedi emiatt az illetőt. Hannah-t és Zachariast pedig már meg sem említem, akik önmagukban is természeti katasztrófák, nemhogy hárman egyszerre és egy helyen robbanjunk. Szerintem már a Roxfort alapszabályai közé tartozott, hogy a hatost csak távolról nézed meg, és messze elkerülöd őket, ha bajod van velük, mert ha kiderül, akkor csak még nagyobb lesz.

Így már nem kellett senkinek sem beszámolnia arról, hogy vajon miket szűrhettek le a szavak nélküli varázslásomból. Hogy így mire lehetek képes...

Lumpsluck órájára beérve félretettem ezeket a gondolatokat, hogy jó messze elkerüljenek, mert igazából már nem is volt rájuk szükségem. Úgy nagyjából soha többé.

A pincetermet meglepő módon már belépéskor gőzfelhők és különös illatok töltötték be. Eddig ez nálunk nem volt megszokott, azt szagoltuk és attól fulladoztunk, amit mi kotyvasztottunk, de ez... Ahogy beültünk hármasával egy-egy asztalhoz, illetve a hollóhátasok is helyet foglaltak, csak akkor kezdtem realizálni, hogy milyen finom illatokat érzek.