Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

266. fejezet

Gyorsan irányítottam a többieket, de sajnos csak egyesével tudtak kimenni az ajtón, így hihetetlen lassan haladt a tömeg. Lassabban, mint kellett volna.

Harry mögöttem Dobbynak adott még utasításokat, mikor valaki hirtelen megragadta a kezem.

-Gyere!- szólt rám ingerülten Fred.

-Nem- rántottam vissza a kezem.- Először ti mentek el épségben. Én maradok a végéig, ahogy Harry is. Ha elkapnak valakit, akkor mi legyünk azok, akik ezt magukra vállalják.

-Nem fognak elkapni- húzta továbbra is a kezemet Fred.- Ara... Kérlek, gyere...

Lemondóan ráztam meg a fejem.

-Nem tehetem- gyorsan odahajolva hozzá még szorosan magamhoz öleltem.- Vigyázz a többiekre. Ne engedj senkit lebukni- suttogtam neki könyörgőn.

-Ígérem- bólintott komolyan Fred, mikor rájött, hogy valóban utolsóként szeretném elhagyni a süllyedő hajót.

George Hannah kezét megragadva kilökte az ajtón, mielőtt még ellenkezhetett volna, hogy márpedig ő velem marad. A fiúk egyesével lökték ki a barátaimat az ajtón. Zacharias maradt legutoljára, aki kivételesen nem menteni akarta a saját bőrét, hanem habozva nézett vissza rám.

-Menjetek- intettem neki.- Vigyázz rájuk. Ha bármelyikük lebukik...

-Tudom- felelte egy gyors félmosollyal.- Az én fogamat fogo kiverni érte.

Ezután Fred őt is kitoloncolta az ajtón, akit George követett. Végül még egy utolsó pillantást váltottunk, és ő is eltűnt az ajtóban.

-Indulás- jeleztem Harrynek is. 

Én balra, Harry pedig jobbra indult el, amerre egy fiú mosdó volt található, hátha ezzel leplezheti magát. Én csak kiutat akartam találni. De szörnyen peches irányba indultam el.

A sarkon kiugrott Monstro és Crack, akik időd sem hagytak nekem a sikításra, máris lefogtak és befogták a számat, miközben Malfoy Harryt kapta el nevetve.

-Gáncsrontás, Potter!- kacagta Draco, aki az előre csúszott Harryt figyelte.- Tanárnő! Tanárnő! Elkaptunk kettőt!

Olyan pánik fogott el, mint még soha korábban. Elkezdtem rángatni az engem lefogó karokat, mire beleharaptam a számat letakaró kézbe. Jó mélyen, hogy nyoma maradjon.

Monstro üvöltve engedett el, Crack viszont elszántan tartott továbbra is, az ő ereje ellen pedig semmire nem mentem. Csak vergődtem erős karjai között, miközben a lábát tapostam és kétségbeesetten sikoltottam.

A sarkon utánunk Umbridge érkezett meg kifulladva, erősen zihálva, de szemei csak úgy csillogtak az elégedettségtől.

-Ő az!- harsogta diadalmasan, mikor megpillantotta a földön fekvő Harryt, majd engem Crack kezei között vergődve, aki olyan erősen szorított, hogy már a kétségbeeséstől ordítottam. A bordáim furcsán roppanó hangokat kezdtek hallatni.- Kitűnő, Draco! Csodás... ötven pont a Mardekárnak! Jól van, mostmár átveszem... Állj fel, Potter!

Harry feltápászkodott a földről. Szörnyen dühösen meredt rá a párosra, majd mögöttük felém pillantott. Kétségbeesetten vergődtem tovább, ott karmolva és harapva Crackot, ahol csak értem. 

-Szaladj, Draco, hátha sikerül összeszednetek még egy párat! Szólj a többieknek, hogy a könyvtárban is nézzenek körül. Mindenki bűnös, aki liheg. A vécékbe is nézzetek be! A lányvécékbe Parkinson menjen be! Na, eredj, indulj már!

Umbridge még sosem volt ennyire boldog, mint ebben a számára örömteli pillanatban.

-Ti pedig- nézett először Harryre, majd hátra hozzám.- Szépen velem jöttök az igazgatóhoz. Crack, tartsd erősen azt a vad lányt, nehogy még elszökjön a végén.