Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

243. fejezet

Elképesztő volt, hogy hónapok után először végre letudtunk ülni beszélgetni.

Még nem volt az egész a régi, hisz már én sem voltam a régi, nem igaz? Ennek ellenére megpróbáltuk újra felépíteni a barátságunkat.

Mind a kettőnknek szükségünk volt erre. Neki egyszerűen csak hiányoztam, én, az egész lényem. Ahogyan Georgenak is. Nekem pedig ők hiányoztak, a barátok, hogy valakivel őszintén eltudjak beszélgetni, hogy végre ne kelljen a mosolyomat csak tettetni. Néha még egy halk kuncogás is feltört belőlem.

Ismét úgy éreztem, mintha az életben nem csak komor eső felhők lennének az égen, hanem a nap képes lenne ezeken átsütni. Pillanatnyilag épp egy ilyen kis napsugárban fürdőztem.

Aznap este sokáig beszélgettem még a két fiúval, figyelmen kívül hagyva Mrs. Weasley összes parancsát, miszerint ágyban kellene lennünk. Ám sokkal fontosabb dolgunk volt az alvásnál, hisz rengeteg minden maradt ki az életünkből. Legalábbis úgy tűnt, hogy mások életéből hagytam ki renegeteget. A sajátom már egy jó ideje egy helyben stagnált...

Az ikrek továbbra sem adták fel a boltra vonatkozó álmukat. Jelenleg a Maximuláns termékekkel kísérleteznek, amik elmondésuk szerint arra szolgálnak, hogy iskolánk diákja külnböző tünetekkel, amiket az édességeik okoznak, kitudjanak menni óráról. Mosolyogva ingattam ezen a fejem, főleg azon a részen, hogy elméletileg ezeket egymáson tesztelik tesztalanyok híjján.

Még azt is megosztották velem, hogy miből futtja nekik erre a sok mindenre. Igaz, kissé feszengve válaszoltak csak, méghozzá nem véletlenül. Harry Trimágus Tusa főnyereményét fordítják teljes mértékben a felfedezéseikre. Ezer galleon...

A szívem összeszorult az említésére. Erről az ezer galleonról beszéltünk, hogy mit kezdenénk ennyi pénzzel, egészen addig amíg... Nos addig. 

De ezek szerint Harry lemondott a pénzről és két olyan embernek adta, akiknek valóban szükségük volt erre a pénzre. Az ikrek pedig valóban hasznos dolgokra fordították, anniyra szerették volna megvalósítani a Weasley Varázsvicc Vállalatot.

Egész sokáig üldögéltünk hárman az első emeleti szalonban, ahol a kandalló melege kivételesen jól esett ezen a hűvösebb nyári estén. Bár lehet csak én lettem túlságosan fázós.

Másnap pedig teljes erőkkel belelendültünk a takarításba. 

Kicsit azért reménykedtem, hogy Mordon felbukkan hirtelen és ad nekem valami külön feladatot, addig sem kell majd takarítanom, de ez a várt pillanat sajnos elmaradt. Úgyhogy nekem is be kellett állnom a doxi-írtók seregébe.

-Mit csinálsz Fred?- csattant fel Mrs. Weasley.- Permetezd le és dobd ki!

Fred egy kapálózó doxit tartott két ujja között összecsippentve. Éppen felém lendítette vigyorogva, mire kuncogva hajoltam el előle. Elképesztő volt, hogy tudtam már őszintén nevetni, ezért még jobb közérzetem lett. Egy hónapja most éreztem először, hogy jobban vagyok. Mert erre még nem tudtam azt mondani, hogy jól, csupán csak hogy jobban. Messze lesz még az a pillanat, amikor teljesen jól fogom érezni magamat...

-Értettem- felelte vidoran Fred, és egy pillanat alatt megbénította a bestiát a nekik kifejlesztett permettel. Ám ahelyett, hogy kidobta volna, inkább a zsebébe süllyesztette a kis lényt.- Doximéreggel akarunk kísérletezni a Maximuláns termékcsoportunkhoz- magyarázta a fülembe suttogva Fred.

A szememet forgatva dobtam a zsákomba egy újabb kábult doxit.

Közben Mrs. Weasley kint leállt Mundungussal vitatkozni, hogy itt aztán nem tárolhatja a jó áron szerzett üstjeit, mert nem ezért jött létre a ház. Az ikrek persze iszonyat jót szórakoztak ezen, hogy az anyjuk végre valaki mást szid le. Aztán nem volt elég csak Mrs. Weasley kiáltozása, természetesen Mrs. Black is rákezdett. Úgyhogy a pufók asszonnyal szinkronban ordított az előszobai portré is.