Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

279. fejezet

A Kóbor Grimbuszról leszállva ismét émelyítőnek találtam ezt az utazási formát és megfogadtam, hogy csak ilyen vészhelyzetekben fogom ezt használni. Mert másképp biztosan megtanulok hamarosan hoppanálni, hisz a küszöbön a nagykorúságom betöltésének napja.

A reggeli nap fényében ott álltam az egyenlőre még csöndes, mozdulatlan utcán. A macskaköveken keresztülsöpört egy lágy nyári szellő, ami azt az ígéretet keltette, hogy meleg napunk lesz. A boltok cserepes háztetői között már átsütött a reggeli nap fénye, aranyszínbe vonva az egész utcát. Az égen dalos madarak röpködtek, úgy csicseregve, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a világban.

És ekkor ott voltam én. Az utca közepén, két bőrönddel és egy seprűvel. Nagyjából egy utcai csöves látszatát keltettem, ahogy lecsúszva az életről bámulok magam elé. Micsoda kontraszt...

Csak néztem az előttem álló üzletet. Ahogy a reggeli csöndben még olyan elhagyatottnak tűnt, akár a többi bolt is. Alaposan megfigyeltem a színes kirakatot, aztán az ajtóhoz léptem.

Zárva volt.

-Ó, hogy az a...

Varázslatot még nem használhattam, tehát esélyem sem volt egy Alohomorára, hogy károk nélkül nyissam ki az ajtót. Úgyhogy maradt a mugli módszer, egyszerűen csak rárúgtam egyet a kilincsre, ami azonnal megadta magát. A sok elfojtott érzelem düh formájában jött ki rajtam, és tökéletes jól időzítettem, hogy ezt egyszerűen levezthessem így.

Csakhogy megszólalt bentről a riasztó. Sóhajtva nyitottam ki az ajtót, majd kezdtem el becipelni a cuccaimat. Pillanatokon belül lábdobogás hallatszott a lépcső felől és egy pálca végével találtam szemben magam.

-Arabella?!

Fred kora reggeli külseje... Feleslegesen hazudnék, hatással volt rám. Kócos haja az ajtón beszűrődő napfényben még vörösebb volt, csak úgy csillogtak a fürtjei. Arca gyönyörű volt, a nyári, erősebb szeplői már most előjöttek, amik télen sem bujnak el annyira. Ilyenkor viszont elképesztően néz ki egyenes orrával, és barnás-zöldes szemeivel. És a reggelnek hála félmeztelen volt még.

Fogalmam sincs, mikor láttam őt utoljára póló nélkül, de most nyelni is alig tudtam. Szép, művészi nyaka volt, ami hozzákapcsolódott széles vállaihoz, kidolgozottabb karjaival. Kezei nagyok voltak, szintén művészien szép ujakkal. A hátát nem láttam, de el tudtam képzelni, ahogy az izmok finoman rajzolódnak ki rajta. Mellkasa makulátlan volt, majd szépen haladt lefelé a has irányába, amin már kirajzolódtak a kockák. Keskeny derék, ám hozzá tökéletes V vonal, ami levezetett a kissé lent hordott nadrágon egészen a...

-Meglepetés!- dobtam le a kezemből a dolgaimat és széttárt karokkal álltam előtte.

-Mit... Hogy... Miért...- nézett rám telejsen összezavarodva, mire eltoltam magam elől a pálcáját, hogy ne fogja rám tovább.

-Megkértél, hogy dolgozzak itt- nézek rá egyszerűen, ő viszont még a kora reggeli sokkból alig kelt fel.- Úgyhogy... Itt vagyok.

Fred még mindig lesokkolva állt előttem és elképedve nézett rám. És csak nézett engem. 

Pont a napfénnyel háttal álltam, ami így az alakom körül jutott tovább a szobában. Hajam kócos volt, arcom megviselt és még mindig az a ruha volt rajtam, amiben ő látott utoljára. Alaposan megfigyelt engem, tekintete levándorolt a bőrdöndeimre és seprűmre.

-Mi történt?- kérdezte végül, amikor felfogta, hogy valami nem sikerült jól azután, hogy a vonatállomáson elbúcsúztunk egymástól, miszerint majd egyszer jövök hozzájuk. Talán kicsit túl hamar is következett ez be, mint ahogy vártuk volna.