234. fejezet

1K 100 4
                                    

Eljött az utolsó roxforti nap. 

Az iskolában sem akartam maradni, de haza se akartam menni. Szembesíteni apáékat a ténnyel, hogy Cedrickel együtt a lányukból is eltűnt egy jelentős rész... Még képtelen voltam rá. De nem volt más választási lehetőségem.

Az utolsó vacsoránkra néma csöndben vonultam el. A barátaim a pár nap alatt megszokták, hogy talán már sosem leszek az a fecsegős lány, aki régen. De hagytak nekem időt. Tudták, hogy szükségem van rá. Mérhetetlenül sok időre.

A barátaim halkan beszélgettek, ám az ő beszélgetéseikre is rányomta bélyegét közös barátunk halála. Hannah-t törte meg közülük a legjobban. A lány korábban roppant jóban volt a fiúval, főleg az utóbbi időben. Mellesleg ott volt a tény, hogy már elsős korunk óta kedvelte. Rajta láttam a legjobban, hogy megtudja érteni azt a fájdalmat, ami most bennem van, hisz egy része benne is megtalálható volt.

Csöndben ülve vártam a vacsora kezdetét, hogy minél hamarabb megszabadulhassak a tömegtől. Nem bírtam elviselni a sok nevetgélő diák látványát, miközben tudtam, hogy egy nevetés már soha többé nem fog felzengeni ebben a teremben.

Az idő telt, mire végre Dumbledore felemelkedett székéből, jelezve beszéde kezdetét. Természetesen a diáksereg most is tökéletesen egyszerre hallgatott el, ahogy korábban mindig. 

-Véget ért- szólt körülpillantva igazgatónk- egy újabb tanév.

Szünetet tartott, majd az asztalunk felé nézett. Ennél az asztalnál uralkodott a legnagyobb csönd már azelőtt is, hogy felált volna. Most pedig a legszomorúbb arcokat láthatta innen, ugyanis mindannyian tudtuk, hogy mi fog most következni.

-Sok dologról kell beszélnem nektek ma este- folytatta Dumbledore-, de midenekelőtt emlékezzünk meg róla, hogy elvesztettünk egy kiváló embert, akinek most itt kellene ülnie...- az asztalunk felé mutatott. A kezem ökölbe szorult az asztal alatt, a másik kezemmel a combomba martam, hogy ne sírjam el magam mindenki előtt.-...hogy velük együtt költse el ezt az ünnepi vacsorát. Álljunk fel most valamennyien, és emeljük poharunkat Cedric Diggoryra. 

Néhány másodpercig székcsikorgás és tompa lábdobogás töltötte be a termet. Magam elé meredve álltam fel a székemről és szorosan markoltam kezemben a serlegemet. Majd az egész teremmel egyszerre suttogtam el barátom nevét.

-Cedric Diggoryra.

Életemben először kívántam azt, hogy bárcsak valami sokkal erősebb lenne a kupámban...

Kellő hallgatás után mindannyian helyet foglaltunk, de nem mertem felnézni magam elől. Éreztem a sok-sok égető tekintetet magamon. Az emberek várták a reakciómat, de csalódniuk kellett. Pár nap alatt teljesen kifogytam a könnyekből.

-Cedric tükre volt azoknak az erényeknek, amelyek Hugrabug házát jellemzik- folytatta beszédét Dumbledore.- Őszinte és hű volt a barátságban, kitartó a munkában, becsületes a játékban. Halála valamennyiőtöket érintett, azokat is, akik nem ismerték őt személyesen. Ezért úgy vélem, jogotok van megtudni, hogyan történt a tragédia.

Erre már én is felkaptam a fejem. Hogy Dumbledore elmondja az igazságot...

-Cedric Diggoryt Voldemort nagyúr gyilkolta meg.

Hát mégis kimondta. Ennek hallatán pedig borzadó suttogás kelt lábra a nagyteremben. A diákok döbbenten, hitetlenkedve bámultak az igazgatóra. Dumbledore mozdulatlanul állt, és várta, hogy elüljön a zaj.

-A Mágiaügyi Minisztérium szerint- folytatta végül- ezt titokban kellene tartanom előttetek. Sokak szülei is felháborodnak majd. Vagy azért, mert nem hiszik el, hogy Voldemort visszatért, vagy mert úgy vélik, túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy szembenézzetek a tényekkel. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az igazság célravezetőbb a mellébeszélésnél, és hogy durva kegyetlenség lenne úgy tenni, mintha Cedric baleset folytán vagy önhibájából vesztette volna életét.

Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]Where stories live. Discover now