Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

285. fejezet

Ahogy Bimba előre megmondta nekünk, a lyukas óráink nem pihenésre lesznek, hanem még több tanulásra.

A hatodik évünkbe belelendülve kegyetlenül nehéznek éreztük mindannyian a tananyagot, annyit kellett tanulnunk mindenből. Konkrétan néha olyan érzésünk volt, mintha eleve vizsgákra készülnénk, és még csak egy pár hét telt el szeptember elseje óta. 

Nekem az egyedüli könnyités csupán az volt, hogy már tudtam nonverbálisan varázsolni. Mert ez a fajta varázslás már nem csak sötét varázslatok kivédésén volt elvárás, hanem már bűbájtanon és átváltoztatástanon. Nekem emiatt egyszerűek voltak ezek a részek, mert én már megszenvedtem ezért a tudásért. Egy évembe került, mire lelkileg és testileg is felkészültem erre a varázslatra, ezt pedig senkinek nem kell tudnia igazából. A lelki problémáim fogtak vissza a korábbi sikertől, én pedig nem akartam elvenni a többiek kedvét, hogy közlöm, nekem mennyi időbe került ez. Csupán mindig annyit felelek nekik, amikor hitetlenkedve és szinte már irígykedve merednek rám, hogy időbe telt nekem is ezt elérni. 

Úgyhogy a többiek minden erőkkel azon voltak, hogy végre ők is megtanulják ezt a varázslási formát. Néha egyikünk-másikunk csak ült csöndben és valami tárgyra meredt, hátha szavak nélkül megtudja lebegtetni, vagy valami ehhez hasonló. Ezt mindig onnan szűrtem le, hogy már lila fejjel erőlködnek egy virágcserepet vagy tankönyvet nézve. Ez volt az egyértelműen látható tünete a szótlan varázslásnak, amit mostanában ,,elkaptak" a diáktársaim.

És ha ez még nem lett volna nekem elég, ott volt a kviddics csapatom. Én és Zacharias most kezdtük a hatodik évünket, tehát még nagyon durva volt nekünk ez az újfajta tanulás tempó. A csapat többi tagja, mint Cadwallader, Hopkins, Jones és Leanne mind hetedikesek voltak, tehát végzősök, akik idén tervezik letenni a RAVASZ-vizsgáikat. Viszont Tallyval ellentétben azt mondták, hogy a kviddicset sosem hagynák itt. Ez az egyetlen dolog számukra, amivel kitudják néha engedni a gőzt, hiába lesz húzós nekik is belekalkuláni az edzéseket, akkos is maradnak. Na és persze ott volt csapatunk legfiatalabb tagja, az immár ötödikes Summerby, aki meg az RBF-vizsgáira készült. Azt hiszem remekül haladt a csapatunk idegrendszere a csőd széle felé, mert jól tudtam, mi fog idén Summerbyre várni, azt pedig el se akartam képzelni, hogy év végén hogy vizsgáznak le a többiek. 

De bármilyen hihetetlen, végül sikerült edzéseket összeegyeztetni, dehát ezek végén mindannyian olyan fáradtak voltunk, hogy tanulni már abszolút nem volt kedvünk. Viszont idén jól akartunk indítani, mert az első meccs szokásosan a Griffendél és Mardekár között játszódik majd a szezon kezdetekor, tehát november elején. Aztán persze a szezon második meccse mindig a miénk a Hollóhát ellen, ami meg november végén lesz majd. Abban pedig mindannyian megegyeztünk, hogy idén nem hagyjuk győzni a másik csapatot, elég volt a tavalyi vereség, amikor még nem voltunk igazán csapat. 

Úgyhogy teltek a hetek, közben Lumpslucktól is kaptam egy-egy meghívót az éppen aktuális Lump-klub összejövetelekre, de valamilyen kifogással mindig kivágtam magam onnan, ahogy Hannah is. Egyikünknek sem volt kedve idős tanárunk kíváncsiskodó kérdéseire válaszolni, hisz gyűlöltünk szinte idegeneknek a magánéletünkről fecsegni. Így is elképesztően szoros kapcsolat alakult ki köztünk, abból kifolyólag, hogy lényegében csak egymásban bízunk. Mert csak egymásnak vagyunk. És köztünk marad az, legyen az akármi, amit a másik mond.

Így történt az is, hogy az egyik este hosszasan tanultunk a szobánkban, és már elég későre járt ahhoz, hogy a földhöz vágjam az átváltoztatás könyvemet.

-Mi bajod?- kérdi Hannah, aki komoran pillant fel a saját könyvéből.

-Mára már elegem van ebből- sóhajtok fáradtan és kiterülök az ágyamon.