Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

282. fejezet

A legszomorúbb dolog az életben, hogy a nyárnak egyszer vége lesz. És ez mit jelent? Egy újabb tanévet a Roxfortban, amit vagy túlélsz vagy nem. Életünk túlélősjátéka lett...

De bármennyire is fájt az egész, hogy ismét el kell hagynom a fiúkat, magára kell hagynom a két szerencsétlent... Meg kellett tennem. Mert még hátra volt két évem, amit bekartam fejezni.

-Na jó, figyeljetek- állok meg az indulás reggelén a nappali közepén. A lábamnál az iskolai ládám, a seprűm és a baglyom az új kalitkájával. Idegesen nézek fel a két fiúra, felváltva nézve a szemükbe.- Mosni tudtok. A mosogépet tudjátok használni. Ha elfelejtenétek valahogy, akkor fölötte ki van ragasztva a falra, hogy hogyan kell használni. Magifix-szel ragasztottam oda, biztos nem jön majd le. Plussz rá van írva, hogy mivel kell mosni. Tovább. A hűtő. Fel van rá írva, hogy mik az alap élelmiszerek, amiket vásárolnotok kell, nem fogtok így éhen halni. Ráadásul ott az általam írt szakácsfüzet, benne a receptekkel és folyamattal, hogy hogyan tudtok egyes ételeket megcsinálni. Porszívót, vasalót tudjátok használni...- gondolkodtam folyamatosan.- A mosogatást ne felejtsétek el. És a szellőztetést sem! Oroszlánszagotok van állandóan. És az esernyőtartó...

-Nem szemetes- ismételték kórusban a fiúk, totálisan unott arccal, mint akik már ezerszer halották ezt az intést. És ezerszer tettek is rá.

-Megleszünk- néz rám komolyan Fred.- Nem halunk éhen és nem fog minket maga alá temetni a szennyes ruhánk halmaza. Felnőtt férfiak vagyunk, tudunk magunkról gondoskodni!

-De azért ha elromlana a palacsinta sütő izé...- nézett rám George várakozva.

-Akkor írjatok és megmondom mit rontottatok el- nyugtatom meg őket.

-Oké, köszi, nincs több kérdés, mehetsz- vigyorog rám boldogan a fiú.

-Hah, kössz- tárom szét a kezem hitetlenkedve.- Én is szeretlek titeket! 

A fiúk vihogva dőltek egymásnak, mert ők teljesen jól szórakoztak azon, hogy ismét egyedül lesznek. És száz százalék, hogy a szennyes ruhájuk alatt fognak meghalni.

-Na jó, gyertek ide seggfejek!- intek egyet, mire a fiúk azonnal rám rontanak és szorosan magukhoz ölelnek.

Nekik is hiányozni fogok, tudom jól. Már csak ketten maradnak. Nem lesznek esti kártyázások, amikor órákig szakadtunk a röhögéstől, vagy éppen komoly beszélgetéseket folytattunk le. Nem lesz több esti ablakban ülés, ahogy a csöndes Abszol útot figyeljük és csak élvezzük egymás néma társaságát. Nem lesz több közös vacsora. Nem lesz több pezsgő bontás egy rohadt sikeres nap után, hogy mennyire jók voltunk mi hárman. Sőt, olyan sem lesz már, hogy mind a hárman bikiniben vagy épp alsógatyában a kádban ülnénk, a hátunkat a falnak vetve, a lábunkat pedig kilógatva onnan, az egész fürdőt összevizelve. Életünk legjobb estéi voltak, amikor a fürdőnkben nyaraltunk.

-Ugye tudod, hogy rohadtul fogsz hiányozni?- kérdi halkan Fred a hosszú ölelés csöndjében.

-Ti is nekem, higgyétek el- suttogom vissza.

De nem maradhattunk örökké így, egymás ölelésébe burkolózva. Úgyhogy elengedtük egymást, a fiúk szomorúan léptek egyet hátrébb. 

-Akkor induljunk- kapja fel George a ládámat, Fred pedig a seprűmet és Aramist kalitkástól együtt.

-Ti mit műveltek?- kérdezem a nevetés határán, ahogy a fiúk megindultak le a lépcsőn.

-Ugye nem gondoltad, hogy a Foltozott Üstig egyedül mész?- húzza fel a szemöldökét Fred.- Egészen a vonatig kísérünk, hogy biztosak legyünk, nem keveredsz majd el a hop-rendszerben.