Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

217. fejezet

Tudtam jól, McGalagaony csak azért nem kezdett el helyben ordítozni velünk, mert jelen volt a két másik iskola néhány diákja is. És elég megszégyenülést hoztunk már iskolánkra anélkül is, hogy ott előttök teremtsen le minket. A professzor elékpesztően dühös arcot vágott, miközben én nyugodtan odafordultam a többi diákhoz.

-Pálcát és szemüvegemet- szóltam hozzájuk, mire két diák azonnal a kezembe nyomta a hozzám tartozó tárgyakat. A szemüvegemet felbiggyesztettem az orromra, így sokkal tisztábban láttam McGalagony mérges és csalódott arcát. Viszont Angelina összezúzott arcát is. 

-Ki ütött először?- kérdezte még a tömeg felé fordulva. Tudatni akartam ezt McGalagonnyal, mielőtt engem ítél el.

-Dankworth kisasszony elég volt, ne parádézzon itt tovább!- kiáltott rám idegesen.

-Ki ütött először?- kérdeztem újra a tömeget. Hangom rezzenéstelen, határozott volt. 

-Az a lány- szólalt meg hirtelen egy idegen hang, erős akcentussal. Az egyik durmstrangos fiú. És egyenesen Angelina irányába mutatott, aki Piton mellett állt.

Nem volt több kérdésem. Elégedetten fordultam vissza McGalagony irányába. Az, hogy valaki igazolta ami tényleg megtörtént, és ráadásul egy másik iskola diákja, akinek szavát nem lehet kétségbe vonni, hisz valószínűleg nem hazudik, nem nekem akar falazni... Nyert ügyem volt ígyis-úgyis. 

-Most már mehetünk- indúltam el a prfeosszorok irányába. 

Angelina közben kapott valahonnan egy elég nagy szövet darabot, amit már jócskán össze vérzett. Hidegen pillantottam rá, majd sétáltam tovább a kijárat felé. McGalagony tombolt a haragtól.

Csak úgy száguldozott a folyosón az irodája irányába, aminek ajtaját hangosan becsapta mögöttünk. Remegve ment az asztalához, ahol én teljesen nyugodtan áldogáltam, Angelina pedig még szipogott a sírástól, orrát folyamatosan a kapott szövetdarabva törölgetve, hisz még mindig vérzett az orra. Ami eléggé ferde volt. És már lila.

-Hogy...- kezdte folytott hangon McGalagony. A hagadtól meg sem tudott szólalni.- Hogy tehették ezt?

-Ő volt!- mutatott buzgón rám Angelina, miközben én csak nyugodtan álltam továbbra is.- Nézze meg mit tett velem McGalagony professzor! Őrült! Nem beszámítható! Tanácsolják el és...

-Csönd legyen, Johnson kiasszony!- intette le azonnal McGalagony a lányt, mikor már kezdett túléépni bizonyos határokat. Piton professzor közben csöndben várt a sarokban. Szerintem még élvezte is a helyzetet.- Most pedig mondják el, hogy miért szégyenítették meg így az iskolánkat! Pont a Trimágus Tusa ideje alatt, amikor kifogásolhatatlan viselkedést várunk el a diákjainktól! Erre ők mit művelnek? A legzsúfoltabb helységben össze verik egymásta többi iskola szeme láttára! Szégyent hoztak ránk. Rám. Borzasztóan csalódtam magukban. Hogy pont önöknek kellett ezt tenniük, két fiatal nőnek!  

-Ő kezdte az egészet!- sírta Angelina kétségbe esve.- Ő tette, ő volt! Megtámadott, mint egy vadállat, először a pálcájával fenyegetett! Rúgják ki, közveszélyes!

Most az egyszer talán Angelinának igaza volt. Lenézve a véres kezeimre én se tudtam másra gondolni. Csak arra, hogy valóban egy vadállat lehetek, aki közveszélyes. Hisz sosem tudtam, hogy ez bennem lapulhat... Hogy képes vagyok ilyen szörnyűséget tenni bárkivel is. Hogy a sötét énem ennyire erős, ennyire uralkodni akar minden felett.

-Hogy tehette ezt Dankworth kisasszony?- rántott vissza a valóságba McGalagony, kényszerítve ezzel, hogy felnézzek véres kezeimről. Más véréről.- Nem is sajnálja, hogy ezt tette?