Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

218. fejezet

Ahelyett, hogy vissza mentem volna a szobámba, mint valami halálra ítélt bűnöző, nyugodtan sétáltam vissza a nagyterembe. Belépésemkor pedig az összes szem rám szegeződött.

Megpróbáltam közöttük úgy elsétálni, mintha észre se venném, hogy egy teremnyi ember engem figyel, néma csöndben, majd halkan sutyorogni kezdenek. Természetesen rólam.

-Na mi újság?- ültem le úgy a társaságunkhoz, mintha csak egy laza mosdószünet után jötte volna vissza.

-Öcsém- nézett rám Hannah döbbenten.- Híresség lettél.

-Menj már- forgattam a szemeimet. 

-Nem, nem, komolyan mondom- rázta a fejét a lány.- Mindenki rólad beszél. Hogy mit tettél... Valami eszméletlen király volt!

Döbbenten pislogtam a barátaimra és a társaság többi tagjára. Mindenki szemében még ott ült az izgalom, de a rettegés is. Ahogy félve néztek rám, de közben tudom jól, hogy ez alatt a fél óra alatt mindenki kibeszélte már az egész történetet, talán hozzá is tettek és el is ferdítették, de már azokhoz is eljutott, akik saját szemükkel nem láthatták. Tudtam jól, hisz még többen lettünk a teremben, valószínűleg mindenki hallani akarta a különféle verziókat.

Szinte zavartan túrtam bele a hajamba, mire mindenki tekintete a kezemre szegeződött.

-Ó- pillantottam le véres kezeimre.- Erről megfeledkeztem.

A levegő érezhetően fagyosabb lett. A puszta tény, hogy ilyen könnyedén, semmit sem jelentően kezeltem mások vérét magamon, megijesztette a többieket. Egyértelműen összébb húzták magukat, hiába nem bántanám őket sosem. Mégis vissza hallom Angelina szavait arról, hogy szörnyeteg vagyok. Visszahallom azt, ahogyan Hannah mondta, hogy félnek tőlem... Eddig nem értettem miért kellen tőlem bárkinek is félnie. De már világos lett számomra a dolog. És attól tartok még én magam is félek önmagamtól...

-Mindegy is- legyintett úgy Hannah mintha tényleg nem számítana. Ám még az ő hangjából is határozatlanságot hallottam ki.- Egyébként a bálról beszéltünk, hogy ki kivel megy, meg hasonlók- próbált engem bevonni kis beszélgetésükbe, amiről kétlem, hogy tényleg így lett volna. Valószínűleg ugyan úgy rólam beszéltek, ahogy mások...

-Én muszáj voltam egy harmadikost elhívni, annyira nem volt már senki, akivel lehetett volna menni a mi évfolyamunkból...- kezdte egy ötödéves hollóhátas, de onnantól kezdve teljesen elveszítettem a fonalat. Csakis a többi beszélgetésre tudtam koncentrálni.

-Láttad az arcát?

-Szerintem élvezte is...

-Hogy lehet ilyen szörnyeteget vissza engedni közénk? Tőle lassan jobban kell félnünk, mint bármi mástól... Képzeld el, ha elborul megint az agya! Mi lett volna, ha McGalagony nem lép közbe? Halálra veri? 

Már az én fejemben is átfutott, hogy mi lett volna ha... De hála az égnek nem történt meg ez a ha, és még csak gondolni se akarok rá. Hogy senki nem állít le, én pedig magamtól nem tudok leállni. Talán tényleg addig vertem volna a fejét a padba amíg...

-Az ilyenekből lesznek a halálfalók...

Élesen szívtam be a levegőt és már pattantam is föl. A társaságunk először ijedten nézett rám, majd miután rájöttek, hogy tényleg nem kell félniük tőlem, már szinte késő volt.

-Ki kell mennem...

-Ara, várj...- szólt utánam valaki, de én már rég a kijárat felé tartottam.

Senki nem állt az utamba, hisz ki mert volna oda állni, ha Angelina vére még mindig a kezemhez tapadt? 

Zavaros gondolatokkal haladtam előre a folyosón, hogy találjak egy minél közelebbi lány mosdót. Ám ekkor egy kéz a csuklómra kulcsolódott.