Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

293. fejezet

Zöld fény villant köztem és a halálfaló között.

A kezek még egy pillanat erejéig szorították a torkomat, majd elengedték azt. Végig néztem, szinte lassított felvételben láttam az egészet. A férfi utolsó pillantása döbbent volt, majd hirtelen üveges lett az egész tekintete. És mivel egy olyan lépcsőn álltunk, ahol nem volt korlát, egyenesen hátra zuhant. Bele a mélybe. 

Gyomorforgató hanggal csapódott be a már élettelen teste a kemény padlóba.

Nem akartam lenézni. Csupán szorosan lehunytam pár pillanatra a szemem és kapkodtam a levegőt. Majd hirtelen jutott eszembe, hogy van itt még egy halálfaló.

A szemeim csak úgy kipattantak és azonnal a másik férfira fogtam a pálcám. Ő döbbenten nézett rám, majd le a mélybe. Két kezét remegve emelte fel a levegőbe, majd ismét rám nézett. És végül nyelt egy hatalmasat.

-Ugye tudod...- szólalt meg rekedten, elvékonyodott hangon.- Hogy mostantól te is bűnös lelkű vagy?

Rábeszélés. Ezzel próbálkoznak ilyenkor azok, akik egy erősebb féllel állnak szemben és tudják, hogy esélyük sincs nyerni. 

-Megölted- mondta tovább a férfi, ugyanis én némán hallgattam és csak tartottam felé a pálcámat. Még elképzelésem sem volt közben, hogy vele mit akarok így tenni, úgyhogy hagytam, hogy beszéljen.- Megöltél egy embert. Ő volt az első, igaz? Most elkezdted. Elkezdted a gyilkolást, tudod milyen íze van. És soha nem tudsz majd leállni. Én pedig tovább fogom adni mindenkinek, hogy Arabella Jean Dankworth egy utolsó gyilkos.

Talán ez ütött fejbe annyira, hogy ismét tudtam döntéseket hozni. Hisz teljesen zsibbadt voltam eddig, képtelen voltam felfogni, bármi is történt körülöttem. Most viszont...

-Sosem fogod elmondani senkinek- ellököm magam a faltól és határozottan tartom rá a pálcámat. A férfi szitkozódni kezdett, amint rájött, hogy nem vállt be a tőrbe ejtése. Ennél képzettebb voltam, ha nem is gyakorlatban, legalább elméletben. 

Mordon megtanított rá, hogy kikkel lesz majd gyakorlatban dolgom. Manipulátorokkal, akik megpróbálnak rábeszélni. A lelkemre hatni, ami gyengébb, mint másoké. És hogy tudok ezen fölül kerekedni? Ha végül nagyobb manipulátor leszek mindenkinél.

-Sosem fogsz tudni mondani semmit sem- préselek ki magamból egy fájdalmas mosolyt, majd meglendítem a pálcám.

Egy néma stuporral kiütöttem a férfit, aki össze esett a lépcsőn. Mivel nem messze állt tőlem gyorsan még eltudtam kapni, mielőtt a mélybe zuhant. Nem akartam megismételni a hibámat, amire most még csak gondolni se akartam. 

Az eszméletlen halálfaló fölött álltam, akinek már tudtam milyen sorsot szánok. Ő megfogja érdemelni, én pedig ezzel megmentem magam és a titkomat egy örök életre.

Fél térdre ereszkedtem mellette és rászegeztem ismét a pálcám.

-Exmemoriam!

A varázslat célba ért, és tudtam, hogy hatásos.

-Legalább ezt az egyet megtanultam tőled, Lockhart...- motyogtam a kába férfira, aki immár az emlékeit is elvesztette onnantól kezdve, hogy ő és a társa a nyomoba szegődtek. Mikor felébred, egy árva szót sem tud majd elmondani abból, hogy mi történt. Így pedig egy életre sikerül majd megőriznem sötét titkom, amivel most még nem mertem foglalkozni...

Tanácstalanul néztem körbe. Lefelé egyértelműen nem mehettem, nem is akartam arra menni. Gondolni sem akartam rá, hogy hogy nézhet ki a férfi, aki lent fekszik. És arra sem akartam gondolni, hogy már azelőtt halott volt, hogy földet ért volna...