Veled minden tűzijáték...2/2[Fred Weasley ff.]

312. fejezet

A tömeg egyre kiürült, és végül csak a mi társaságunk maradt ott. Mrs. Weasley pedig olyan élesen kezdett el vitatkozni Ginnyvel, amint kiürült a terem, hogy a körülöttük állók bele se mertek szólni a dologba.

-Kiskorú vagy!- ripakodott rá a lányára Mrs. Weasley.- Szó se lehet róla! A fiúk maradhatnak, te hazamész!

-Nem megyek!

Ginny haja táncolt a levegőben, ahogy kirántotta karját anyja kezéből.

-Dumbeldore Seeregének a tagja vagyok!

-Az egy kamaszbanda!

-Az a kamaszbanda megmeri csinálni, amit senki más- szólt közbe Fred, védelmezően huga mellé állva.- Szembeszáll Tudjukkivel!

-A húgod tizenhat éves!- harsogta Mrs. Weasley.- Még gyerek! Egyáltalán hogy jutott eszetekbe magatokkal hozni őt?!

Az ikrek lesütötték a szemüket.

-Én voltam, az én ötletem volt- lépek azonnal Ginny elé védelmezően.

-Drágám, te maradj ki ebből, nem neked kell elvinned a balhét a fiúk meggondolatlanságai miatt- nézett rám Mrs. Weasley, de én nem moccantam.

-Én hívtam Ginnyt- nézek mélyen a lány anyjának szemeibe.- Én edzettem vele hónapokon keresztül, én tanítottam, én láttam mire képes. Nem hoztam volna el, ha tudom, nem tudna harcolni. Én magam kötöztem volna oda egy székhez az Odúban, és biztosítottam volna felőle, ha utánunk mer mégis jönni, akkor velem gyűlik meg a baja. De Ginny már nem gyerek, Molly... Mindjárt tizenhét, felnőtt, és szükségünk van rá. Nekem szükségem van rá, mert tudom, mit tud. Úgyhogy ne a fiaidat okold, hanem engem!

Mrs. Weasley döbbenten pislogott rám. Én voltam talán az egyedüli, aki néha szembe mert vele szállni olyankor, amikor egyáltalán nem volt igazságos. Értem én, hogy féltette, mert a legkisebb gyereke. De Ginny mindannyiszor lenyűgözött a DS edzéseken, úgyhogy nem hagyhattam otthon.

Ginny olyan hálás tekintettel nézett rám, mint aki menten összeesik előttem hálálkodás közben.

-Anyának viszont igaza van- szól békítően Bill, ahogy mindig is.- Nem vehet részt ebben. Minden kiskorú hazamegy, és ez így van jól.

-De itt van az egész családom!- vetette ellen Ginny, amire én csak bólogatni tudtam.- Nem mehet haza, hogy otthon ölbe tett kézzel várjak!

-Vállalok érte minden felelőséget, és egész végig velem lesz- emelem fel kezeimet. Mindenki ujjbegyeimre nézett, amik kilógtak a kesztyűből. Már azok tele voltak vágásokkal, régi hegekkel, amik örökké ott maradnak, csak amiatt, mert én is gyerekként kezdtem a harcokat. Páran lesütötték a szemüket, amikor tudatosult bennük, hogy szinte én is még csak gyerek vagyok, és gyerek voltam, amikor minden történt.- Ha bennem nem bíztok meg, akkor...

Hirtelen csoszogás hallatszott, majd jókora puffanás. Mindenki odakapta a fejét a zajra. Az alagútból kikecmergett egy alak, de elvesztette az egyensúlyát és elesett. Egy székbe kapaszkodva talpra tornázta magát, félrecsúszott szarukeretes szemüvegén át körülnézett és közben megállás nélkül hadart.

-Elkéstem? Elkezdődött már? Csak most tudtam meg, azért...

Percynek elakadt a szava. Szemlátomást váratlanul érte, hogy érkezésekor rögtön a családjával találja magát szemben. A döbbenet kínosan hosszú pillanata következett, melynek Fleur vetett véget, mikor is azzal a zavarba ejtően nyílvánvaló szándékkal, hogy oldja a feszültséget, Lupinékhoz fordult.

-Na és... 'ogy ván á kis Teddy?

Lupin meghökenten pislogott még, a csend a Weasley-k között pedig mintha jéggé fagyott volna.