Mercy |sm| ✔️

61.rész

Szeptember 3.
Me:Ki vagy?

Unknown:Megtudod, ha holnap délután 4-kor eljössz a Starbucksba a belvárosba.

Me:MOND MÁR EL A NEVED!

Unknown:Majd meglátod, hogy ki vagyok😉.

Me:Fhu...

Az utolsó üzenetemre nem válaszolt így hanyagoltam a dolgot.

-Hé Sam-néztem a mellettem mosogató barátnőm felé.

-Hmm?

-Nem ismerős neked ez a telefonszám?-mutattam oda a kis telefonom.

-Nem sajnos-húzta el a száját.

Még kb.fél órát beszélgethettem Sammel mikor arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek meglátogatni Dajkát.

-Megyek elköszönök Shawntól meg a fiúktól. Te pedig légy jó és háziasszony módjára tegyél rendet ha kell!-nevettem fel majd ő csak mosolygott.

-Rendben.

-Ha bármiben kell segíteni akkor hívj és átjövök-mosolyogtam majd az emelet felé vettem az irányt, hogy elköszönhessek.

Mikor beakartam nyitni az ajtón hallottam, hogy a fiúk visítanak, ordibálnak, röhögnek. Erősen megfogtam a kilincset majd mikor beléptem egy óriási nagy párna ütődött a mellkasomnak amitől egyből hátra estem.

A röhögés befejeződött és az összes fiú rám nézett.

-Hayes baszki!-nézett Shawn Hayesre majd odaszaladt hozzám. Épp felállni készültem mire Brandon felhúzott.

-Jól vagy?-kérdezte nagy kerek szemekkel a fiú.

-Persze köszi!-túrtam kissé zavartan a hajamba mire megláttam a féltékenykedő Shawnt aki az ajtókeretnek dőlve figyelte a mozzanatainkat.

-Nos Shawnie-húztam közel magamhoz Shawnt.-Mennem kell.

-Hova?-fogta meg gyengéden derekam.

-Lovardába. De majd még találkozunk.-mosolyogtam.

-Rendben-nyomott csókot a számra.-Vigyázz magadra!-jelentette ki.

-Rendben-néztem vissza rá majd leindultam a lépcsőn.

Felhúztam a cipőm majd elköszöntem Samtől és hazafele vettem az irányt. Otthon átöltöztem majd a lovarda felé indultam. Boldogan sétálgattam majd mikor odaértem a legelőn lévő lovakhoz szaladtam. Ott volt jópár ló ám Dajkát nem láttam.
Beszaladtam az istállóba de nem volt a boxában.

Egyszer csak Alexet láttam meg aki épp a szénát hozta a lovaknak.

-Hé Alex!-álltam meg Dajka boxja mellett.

Tekintete komoly volt, sápadt és halk volt. Ő nem ilyen! Mindig mikor meglát mosolyog, nekem ugrik és velem örvend ám ma mégsem tette ezt.

-Szia-állt meg előttem majd csak szemeimbe nézett és a sírás kerülgette. Nem hittem a szemeimnek.

-Dakja?-mosolyogtam majd a boxjába néztem amelyben semmi nem volt...se széna, se szalma, se víz.

-Azt hittem elmondták neked a szüleid...-tette le a szénabálát.

-Mit?-léptem egy lépéssel közelebb hozzá.

-Dakját eladták...

Nem hittem el amit mondott. Egyszerűen nem mertem felfogni. Könnyek gyűltek a szemembe majd összeroskadtam. Eszembe jutott minden ami velem és Dakjával történt... visszaemlékeztünk a legelső díjunkra amire annyira büszke voltam... emlékeztem arra mikor 12 éves koromban megkaptam őt... minden végigfutott az agyamon.

Mikor észbe kaptam Alex mellettem állt és Samet hívta.

-Ne hívd!-zokogtam majd mikor próbáltam felállni nem ment. Egyszerűen nem tudtam felállni hisz még az is fájdalmas volt számomra.

15 perc múlva egy fekete kocsi gurult be a lovasudvarra... Shawn kocsija hisz már a kocsi hangjából hallottam, hogy ő az.

Még mindig sírtam majd Shawnt láttam meg az istálló végében aki odafutott hozzám és csak idegesen nézett rám majd Alexre.

-Hol van Dajka?!-akadt ki Shawn majd Alexre nézett.

-Nem tudom. Egy magas, öltönyös ember vitte el még a múlt héten, mert Maja édesapja eladta neki-magyarázta Alex.

Shawn nem szólt csak felemelt az ölébe és a kocsija felé vitt.

-Sh...Shawn-kapkodtam levegőért majd ő berakott a hátsóülésre.

-Nyugalom, minden rendben lesz-ültetett be a kocsiba majd a homlokomra nyomott egy puszit.

-Maja baszki ne sírj. Tudom, nehéz de túl fogod tenni ezen rendben?-fordult hátra idegesen Sam aki az anyósűlésen térdelt és engem nézett.

Nem szóltam csak sírtam majd a házunk előtt parkolt Shawn.

-Sam te hazamész egyedül?-szállt ki Shawn a kocsiból.

-Igen de kérlek vigyázz rá! Majd holnap átjövök hozzátok-búcsúzott el majd elfutott. Megértem őt, hisz ott van még az egész Magcon és vigyázni kell a fiúkra.

-Maja...?-hallottam meg Shawn halk hangját majd lecsukódott a szemem...