A sors keze - Yoonmin, Taekook

31

- Pénzéhes dög! - morogja Yoongi.
- Nem is kicsit... régebben is többször megvesztegettük... - meséli Jimin.
- Ha olyan korán távozott, szerintem senki sem találkozott vele... - mondom lemondóan.
- Hát az nem biztos... - szól közbe Jimin, én oedig kérdően nézek rá. - Mivel ti újak vagytok nem ismeritek a többiek szokásait... Például Minho szeret reggel futni menni és ő is kb kapunyitáskor indul.
- Tudod melyik szobában lakik? - kérdem. Jimin erre bólint és már el is indult a szobája felé.
Hamar odaérünk és bekopogok. Egy srác ajtót nyit, de én nem ismerem ezt a Minhot, így nem is tudom megállapítani ő az vagy sem... haveromra nézek kérdőn.
- Szia Minho! - üdvözli Jimin.
- Sziasztok! - köszön vissza, majd meglátja Yoongit is. - Jó napot tanár úr! Bajban vagyok?
- Nem, dehogy is! Csak egy kérdésünk lenne... - magyarázza a tanárunk.
- Tessék. - jelez, hogy nyugodtan menjünk be a szobába.
- Taehyungról lenne szó... - kezd bele Jimin. - Láttad ma reggel?
- Igen. Kicsit furcsállottam is, sosem láttam ilyen korán távozni, idegesnek is tűnt kicsit. - gondolkozik el a srác.
- Esetleg nem mondott valamit? - kérdezem most én kicsit reménykedve.
- Csak köszöntünk egymásnak és ő egy már várakozó autóba szállt be. Vagyis nem láttam, hogy beszáll... csak hogy egyik pillanatban még az út szélén áll és az autó ablaka legördül és egy szakállas manusz mutogat neki... Ekkor hátrafordultam, mert valaki úgy csapta be a koli kapuját, hogy majd szíjbajt kaptam. Majd mikor visszafordultam Tae sehol és az autó is fék csikorgatva indult el... Furcsa volt...
- Milyen autó volt? - kérdi tanárunk.
- Fekete furgon, az ablakai is sötétített volt. - válaszolja én pedig nagyot nyelek. Valaki elrabolta Taet. - De mi történt? - kérdi a fiú.
- Tae reggel óta felszívódott... - válaszolja Jimin én pedig kirohanok a szobából a sajátomba. Egy fekete furgon sosem jó jel. Valami azt súgja, hogy apámat kell felhívnom.

- Mond fiam! -  veszi fel a első csengetés után telefonját.
- Miért kérdezted hol vagyok? - kérdem idegesen.
- Egy hülye azt állította nála vagy és váltságdíjat kér érted... - neveti el magát. - Biztos rossz kölyköt vittek el. Hülyék!
- De mit mondtak pontosan? - kezdek kiakadni.
- Miért fontos ez?
- Apa!
- Csak, hogy náluk vagy és majd jelentkeznek...
- Azóta hívtak?
- Még nem, időt adtak, hogy előkerítsem a pénzt...
- Mennyit kérnek?
- Teljesen mindegy, hisz nem raboltak el...
- Taehyung náluk van! Fizesd ki a váltságdíjat!
- Elment a józan eszed? Még ha kifizetném, sem látnád őt élve viszont!
- Értem sem fizetnél?
- Nem, az embereim megtalálnának és kihoznának... én meg annak a szemétládának elvágnám a torkát!
- Állítsd rá az embereid! Meg kell találniuk! - borulok ki.
- Dehogy is! Az csak egy senki, majd találsz magadhoz illő lányt! - válaszolja közönyösen.
- A fenének sem kell más! Nekem csak Tae kell! Ha te nem teszel semmit, akkor majd én! Kösz a semmit, apa! - mérgesen nyomom ki a telót és dobom az ágyamra. Yoongi és Jimin is az ajtóba állnak és csak néznek.

- Elrabolták! Engem akartak, de őt vitték! Ez az én hibám! - ostorozom magam.
- Nem a te hibád! - mondja Yoongi és megfogja a vállam. - Megtaláljuk!
- De hogy? - kérdem kétségbeesetten.
- Nem tudom, mekkora esélye van, de a mobiljával lehet be lehet mérni...
- Értesz hozzá?
- Én nem, de van egy ismerősöm...
- Akkor menjünk! - mondom és veszem a kabátom.
- Egy óra autóútra lakik... - gondolkodik el Yoongi.
- Induljunk! Útközben felhívod! - mondom, mikor a mobiljával kezd el babrálni és húzom ki az ajtón.

Ahogy elindulunk, a tanárunk már hívja is barátját. Kihangosítja, hogy vezetés közben ne keljen a telójával vacakolnia.
- Helló Namjoon! Otthon vagy?
- Még úton hazafele... Miért?
- Szükségünk van a segítségedre!
- Kit kell meghekkelni? - kérdi jókedvűen.
- Egy barátom eltűnt, a mobilját kellene bemérni, menni fog? - kérdi.
- Meglássuk! Gyere a lakásomra! Én kb fél óra múlva érek haza...
- Egy kicsit később érünk oda!
- Nah! A fene vinné el, sosem gondoltam, hogy rajtam és Jinen kívül vannak még barátaid... - nevet fel és bontja a vonalat.

- Remélem tényleg tud ez a Namjoon segíteni...
- Ő a legjobb hekker, ha ő nem tud segíteni, akkor senki! - jelenti ki Yoongi. Nagy reményeim vannak abban a srácban.
- Mik nem derülnek ki rólad! - mondja Jimin, aki csillogó szemekkel néz Yoongira, bár ő nem látja. Milyen szép is a szerelem...

Yoongi kicsit gyorsabban halad a megengedettnél és így háromnegyed óra alatt simán odaérkezünk a haverja házához. Egy teljesen átlagos kis háznak tűnik, semmi extra... Egy hekker lakását nem így képzelné el az ember. Yoongi megáll az ajtó előtt és vár.
- Nem kellene becsengetni?
- Nem Nam már tudja, hogy itt vagyunk... - jelenti ki és már nyílik is az ajtó.
- Wow. - ámul el Jimin. Milyen könnyű őt lenyűgözni. Belépünk az ajtón és Yoongi el is indul. Ismeri itt a járást...  - Honnan tudta, hogy megérkeztünk? Az autó miatt?
- Nem, mozgásérzékelő van a kapun, ahol bejöttünk és kamera az ajtó felett.- magyarázza Yoongi.
- Ez iszonyat menő! Nekem is kell majd ilyen, ha összeköltözünk! - jelenti ki Jimin, mintha ez természetes lenne, nekem meg leesik az állam, hogy ennyire komolyan veszi a tanárunkkal folytatott kapcsolatát.
- Rendben elintézem. - mosolyog Jiminre. Eddig nem tűnt fel, hogy ezek ennyire egymásba vannak esve. Bár suliba nem mutathatják ki, sulin kívül pedig nem igazán látom őket.

A kis folyosón keresztül lejöttünk a pincébe. Ami a szemünk elé tárul, nah az nem semmi. Nah iIlyennek képzeltem egy hekker lakását. Sötét szoba, tucat monitor és hardver.
- Hi Nam! - köszön Yoongi haverjának.
- Hi! - ölelik meg egymást, mire Jimin féltékenyen néz rá.
- Ő itt Namjoon. - mutat be minket egymásnak. - Ő Jimin a barátom és Jungkook a haverom. Kezet fogunk.
- Yoongi, mi a különbség a barát és haver között? - kérdi értetlenkedve Namjoon.
- Jimin a párom. - mondja és a másiknak a szeme kikerekedik, Jimin meg elpirul, amit még ebben a sötét szobában is ki lehet venni.
- Huh, ezt nem gondoltam volna... Sosem mondtad, hogy meleg vagy... de akkor a sok csaj, akikkel voltál?
- Hát magam sem tudom... valószínű bi vagyok, de ezen nem gondolkodtam el... szeretem Jimint és kész.
- Wow... Nah akkor kit is kell megkeresnünk? Mobilszámát kérném. Bediktálom a számot és Namjoon valami programot nyit meg és még legalább ötöt-hatot. - Ez eltart egy kis ideig... Addig menjünk fel... éhes vagyok.
- Én itt maradok, figyelem a programot, mit hoz ki eredménynek... - mondom és egy tapodtat sem mozdulok, miközben a többiek elindulnak fel.
- Mivel kétlem, hogy értesz hozzá, nincs értelme neked itt maradnod, - épp készülök egy csúnyát mondani, de folytatja mondanivalóját - a mobilom jelez, ha talál valami egyezést a program.
- Oké. - mondom és követem őket a konyhába.