A sors keze - Yoonmin, Taekook

71

Taehyung szemszöge

Nem tudok Kookiera mérges lenni, hogy utánam jött. Sőt örülök neki, hogy itt van nekem. Kéz a kézben sétálunk a sétálóutcán végig, ahol az üzletek kirakatát nézegetem.
- Venni kellene valami szuvenírt! - jut eszembe, hisz eddig nem volt időm szüleimnek semmit sem venni. - Mármint szüleimnek...
- Mire gondoltál?
- Hát nem tudom... sokszor voltam itt szüleimmel, és mindenféle nevezetességről van már valamilyen emlékünk... - gondolkodom el. - Nézzünk körül, hátha látok valamit, ami tetszhet édesanyámnak vagy apámnak.
Mivel kora délután van, nincsenek sokan az utcákon, így kényelmesen körbe tudunk nézni. Már kétszer jártuk körbe az üzleteket, de semmi sem fogott meg. Nem hinném, hogy szüleim elvárják, hogy valamit vigyek nekik, de én mégis szeretnék valami apróságot. És őszintén bevallva karácsonyi ajándékot sem vettem nekik.

- Hányszor megyünk még körbe? - kérdi Kookie unott hangon, látja rajtam a tanácstalanságot.
- Csak szeretnék valami szuvenírt... de semmi értelmes sincs...
- Nézzük meg máshol...  kétlem, hogy itt megtalálod a megfelelőt.
- Igazad lehet.

Elhagyjuk a sétáló utca területét és a közeli üzletek kirakatát nézegessük már. Erre kicsit nívósabb üzletek vannak. Megpillantok egy női kis táskát, ami 100% -ig édesanyám ízlése. 
- Ez már megvagyon. - mondom és ránézek a kezemben lévő díszcsomagolásra, amiben a táska lapul. Biztos meg fog lepődni, ilyen ajándékra biztos nem számít. Kicsivel később már apámnak is megveszem az órát, amit pedig Jungkook választ ki.

- Hogy elment az idő... - néz rá szerelmem a mobiljának órájára.
- Már csak fél óránk van... és még vissza is kellene érni. - szomorodom el. Nem volt időnk élvezni az időt, mert én hülye ajándékokat keresgettem. - Sajnálom, elbasztam az időt! - Gondolom nem így képzelte el a mai napunkat, bár én sem.
- Semmi gond! Lényeg, hogy együtt töltöttük az időt. - feleli és indulunk vissza a fürdőhöz. Most kezdem érezni, hogy ismét kezd fájni a lábam, de nem szólok szerelmemnek. Nem szeretném, ha feleslegesen aggódna.

Az elköszönés megint elég sok időt vett igénybe, pedig pár órán belül találkozunk a koliban.

A szálláshelyre visszaérve gyorsan magamhoz veszem a bőröndöm és a táskám. Jiminnel együtt elhagyjuk a szobát, amit én még kétszer átnéztem, nehogy itt hagyjunk valamit. A drága barátom nem egyszer hagyott el már utazás során dolgokat. Egyszer még a mobilját is. De most nem fogunk még véletlenül sem itt hagyni semmit, gondoskodtam róla.
A buszra felterel a tanárnő és indulunk is meg a repülő felé. Ránézek az órámra, Kookie már a repülőn van és tart Dél- Korea felé. 

Kikérem magamnak a hamburgert és keresem Jimin hova tűnt. Hamar kiszúrom, mert állva csápol felém, mintha 500 méterre lennék tőle. Lehuppanok mellé a kétszemélyes asztalhoz. A reptér éttermeinél szanaszét széledt az osztály. Mindenki mást akar enni, így szerencsére Jiminnel kettesben maradtunk. 
- Jó étvágyat!
- Neked is!

- Jimin - szólítom meg egy idő után. 
- Hmm? - teli szájjal és maszatosan fordul felém. Ez a gyerek mikor nő fel már? Yoongihoz képest ő még tényleg csak egy kölyök. Nem tudom, ők ketten, hogy szerethettek egymásba... Nagy szemekkel várja, mit szeretnék mondani.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled is...
- Miért? - kérdi, miután lenyelte a falatot, majd iszik egy kortyot a kólából, mert majdnem megfullad...
- Hogy jelenetet rendeztem, és olyan ellenséges voltam, mikor May szóba került...
- Még mindig elég furcsán hangsúlyozod a nevét... - jegyzi meg.
- Tudom! De már tisztában vagyok vele, hogy csak barátok vagytok...
- Te azt hitted, hogy kavarok vele?! - akad ki.. jogosan... - Yoongival sosem tenném ezt! - halkítja le a hangját. - Komolyan kinézted belőlem?!
- Bocsi, régebben csak úgy faltad a csajokat... és a megszokásból néha nehéz kitörni. - magyarázom. - Ne haragudj!
- Megbocsájtok!- mosolyog széles vigyorával. - Ha legközelebb valami kételyeid vannak, először tisztázd velem! - bólintok rá és tovább folytatjuk az evést.

A visszaút rövidebbnek tűnt. Mikor beérek a koli szobájába Kookie már nagy mosollyal fogad, mintha hetek óta nem láttuk volna egymást.
- Elfáradtam... - mondom és esek be az ágyamba.
- Tae! Lenne egy meglepim... - kezd bele és kinyitja a notebookját. - Már tervezem egy ideje... - kíváncsi vagyok, most milyen ötlete támadt. - Holnap elutazunk a hegyekbe. - nyögi ki nagy nehezen.
- Jaj, Szerelmem! Ezt jó lett volna megbeszélni... nincs kedvem se síelni, sem a tömeghez, ami ilyenkor arra van... és a lábam még nem jött helyre.
- Kérlek hallgass végig, mielőtt nemet mondanál! - bólintok egyet.
- Ez nem egy síparadicsomban van. - fordítja felém a monitort.
Egy két szintes faházat látok meg rajta, egy kis tisztáson körülötte erdővel.
- Hány ilyen kis ház van a közelben? - kérdem gyanakvóan.
- Hát a leírás szerint a legközelebbi település 25 km és a közelében nincs más "nyaraló". - magyarázza. - Nézd meg a képeket! - teszem, amint mond és egyre szimpatikusabb a hely. Lehet mégsem lenne olyan rossz ötlet. 
- Hány napra foglaltad le?
- Hét éjszakára... - és mesélni kezdi a terveit, én csak hallgatom.
- Te aztán tudod, mire vágyom...

- Kookie? Ráérek holnap reggel bepakolni? Hánykor indulunk? 
- 11-re kértem a taxit...
- Az jó, akkor kényelmesen még be tudok vásárolni előtte.

-------------------------------------------------------------------------------

Drága Olvasóim!

Szeretném kérni véleményeteket: érdekelne valakit is egy- két Hoseok & May fejezet? Vagy csak maradjunk a két fő szálnál? /Nem szeretnék olyanról írni, ami senkit sem érdekel./

Előre is köszönöm a segítségeteket!