A sors keze - Yoonmin, Taekook

74

Jimin szemszöge

Már majdnem álomba sírtam magam, mikor halk kopogásra leszek figyelmes. Kinyitódik az ajtó és némi világosság szűrődik be az ajtó résén. Háttal fekszem az ajtónak, azért nem tudom, ki léphet be rajta. Lépteket hallok közeledni és mellettem besüpped az ágy.
- Kisfiam... - hallom meg édesanyám hangját. – Ébren vagy még?
- Igen. - suttogom és fordulok felé.
- Beszélhetünk? – kérdi és megfogja a kezem.
- Persze. - reménnyel téli szorítom meg.
- Amin mondtál, nem igaz, ugye? – a végére a hangja elcsuklik.
- De, meleg vagyok! Egy férfiba vagyok szerelmes! – nyílok meg őszintén anyámnak megértést és nyugtatást várva tőle.
- Nekem elmondhatod az igazat! Nem vagy te meleg, csak apádat szeretted volna felhergelni, amiért nem szólt a házasságról! Tudom, igazságtalannak érzed a döntését, de ez az érdekünket képviseli. Ha megismered Hayunt hamar meg fogod szeretni, okos és szép. És nagy családot fogtok alapítani. Alig várom, hogy unokáim itt futkossanak a birtokon.
- Anya, kérlek, ne álltasd magad! Sosem lesz gyerekem, egy férfit szeretek! – kezdem elveszteni a reményt, hogy anya mellettem áll.
- Ezt nem vagyok hajlandó tovább hallgatni! Ha mindez igaz, akkor keresünk egy orvost! Majd kigyógyít ebből és teljes életet fogsz élni Hayunnal – mondja meggyőződéssel, szinte kántálva.
- Nem vagyok beteg! – emelem fel a hangom. Anyuval sosem beszéltem még így.
- De, de ne aggódj! Majd megoldjuk!
- Kérlek, hagyd el a szobám! – kérem édesanyám, mert nem akarok csúnyán beszélni vele.
- Rendben! Alud ki magad! Holnap keresünk egy orvost neked! – hagyja el a szobát. Nem akarok feleslegesen veszekedni vele. Fel sem akarja fogni mit mondok.

Nem szeretnek. Kezdek nehezen lélegezni, nem kapok levegőt. Felülök az ágyban. Már megint egy pánik roham. Remegve felemelem a mobilom és tárcsázom Yoongit, mert érzem, egyedül nem fogom tudni legyőzni a rohamot.
- Jimin! – szól bele a telefonba és érzem a hangján az aggodalmat. – Miért nem vetted fel? Annyiszor hívtalak. – én nem tudok megszólalni csak a zihálásom hallani. – Figyelj a hangomra! Minden rendben van! Úgy ahogy múltkor csináltuk: végy nagy levegőt és fújd ki. – tudja, hogy rohamom van, adja az instrukciókat. Teszem, amit mond, csak a hangjára összpontosítok. Lassan lenyugszom annyira, hogy meg tudjak szólalni.
- Értem tudnál jönni? – kérdem rekedtes hangon. – Tudom késő van...
- Mivel nem vetted fel a telefont, beültem az autóba, hogy megnézzem mi van veled... - feleli. Annyira megkönnyebbülök ennek hallatán. – A naplóban megnéztem a címed, egy órán belül biztos odaérek.
- Köszi. – szipogom. – El sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy vagy nekem?!
- Mi történt? – érdeklődik.
- Majd elmondom, ha ideértél... - most nem tudnék még úgy beszélni róla, hogy ne törjek ki könnyebe.
- Rendben! Sietek! Tarts ki! Szeretlek!
- Én is szeretlek!

Már teljesen lenyugodtam. Felugrom az ágyból és a kislámpát felkapcsolom. A táskámba pár fontos dolgot bepakolok. Nem tudom, mit kellene magammal vinnem. Meg van az esélye, ha most elmegyek szó nélkül, vissza sem jöhetek. Bár ha szüleim nem fogadják el a másságomat, akkor minek is akarnék visszajönni. De ha elszökök, apám úgy is tudja, hogy a szünet után hol keressen, akármikor haza tud hozni. Egy biztos, most el akarok innen menni! Az is biztos, hogy nem is szólok senkinek, hogy elmegyek itthonról.

Leülök az ágyra és várakozom. Az idő extra lassan halad. 45 perc múlva, ami egy örökkévalóságnak tűnt, megszólal a mobilom, gyorsan felveszem. Pár percen belül itt lesz. Már csak ki kell szöknöm. Kinézek az ablakomon. Nah innen ki nem mászok! Elég késő van, simán ki tudok osonni a bejáraton vagy a hátsó kijáraton, akár egyik földszinti ablakon keresztül is. Bár kétlem, hogy valaki is figyeli el szököm-e.
Csendben elindulok a hátitáskámmal. Simán ki tudok menni a bejárati ajtón keresztül. Mivel senki nem látott meg, lassan és megfontoltan teszem meg a kapuig az utat. Kinyitom a kiskaput és körbenézet. Merre lehet Yoongi?

Meg is látom Yoongi autóját közelíteni, integetek neki. Szinte feltépem a kocsi ajtaján, miután megállt mellettem. Bedobom a táskám a hátsóülésre.
- Szia Jimin!
- Szia! Kérlek, induljunk is! - nem akarok itt ücsörögni az autóba. Kérésem teljesíti. Nem tudom, mit tenne apám, ha most rajta kapna minket.

- Mi történt? - kérdi egy idő után.
- Összevesztem szüleimmel. - felelek higgadtan. Most hogy már elhagyta a házat, sikerült megnyugodnom.
- Mond, hogy nem csak úgy eljöttél!
- De, épp elszöktettél! - a fékre tapos és lehúzódik az út szélére.
- Tessék?! - néz rám, mintha szellemet látott volna. - Máris visszaviszlek!
- Nem, vissza nem megyek oda! Apám megütött, anya betegnek tart! - sírom el magam. Ennyit arról, hogy megnyugodtam. Yoongi magához húz.
- Miért ütött meg?! - kérdi aggódva. - Mi ütött belé?
- Elmondtam, hogy meleg vagyok. - szorítom jobban magamhoz barátomat.
- Hogy merészelt megütni! Milyen apa az ilyen! Anyád betegnek titulált?! - akad ki. Elmesélem a történteket.

Mivel Yoongit is felzaklatták a dolgok, amiket át kellett élnem, a következő városkában kiveszünk egy szobát. Holnap majd visszaindulunk a koliba. Átbeszéljük újból a dolgokat.
- Elsőre biztos sokk volt számukra, hisz nem is sejtették, hogy meleg vagy... Nem akarom védeni őket, de ha adsz nekik pár napot, megemésztik a hallottakat, rájönnek, hogy így is ugyan az a személy vagy. A fiuk vagy! - próbál jobb kedvre deríteni Yoongi. Én sajnos nem vagyok ezen a véleményen. De szeretném elhinni, hogy elfogadnak majd szüleim és nem kényszerítenek házasságra.

Reggel 9 kor a mobilom csörgésére ébredek. Álmosan kezembe veszem a telefont, de mikor meglátom, ki keres, rögtön teljesen fel is ébredek. A pulzusom az egekbe szökik.

- Vedd fel. - hátha jobb belátásra tért, súgja barátom mögöttem felülve az ágyon.

Nagyot nyelek és megérintem a hívás fogadása gombot. Nagy levegő után beleszólok.
- Szia, apa!
- Jimin, csalódtam benned! Elszöktél?! Ennek következményei lesznek! - köszönni minek?! Rögtön fenyegetőzni kezd.
- Nem hagytál más választást! A barátommal vagyok. - felelem nyugodt hangon.
- Még visszajöhetsz, a másik fél még hajlandó feleségül adni a lányát neked. Egyesülnek a cégek és minden rendben lesz. A színjátékot fejezd be!
- Milyen színjáték?! - emelem fel a hangom. Mert elegem van apám vádaiból.
- Ez a melegesdi... Nőj fel! Viselkedj érett férfiként! Ha átveszed a cégem, meg kell nősülnöd és családot alapítanod, hogy örökös is legyen... - magyarázza elképzeléseit, ami nem egyezik az enyémmel.
- Értsd meg, én nem játszom meg magam! Ez vagyok, ezt kell elfogadnod!
-  Tavaszi szünetig adok neked időt, hogy felnőj és eljegyezd Hayunt, ha nem teszed meg, nem is kell többet hazajönnöd! Kitagadlak! Ez nem csak fenyegetőzés, fiam!
- Nem mintha valaha is úgy viselkedtél volna velem, mintha a szeretett fiad lennék! - sírva kiabálok a telóba. Meg sem várom, hogy mit szól erre apám, kinyomom. Elég volt ebből!