A sors keze - Yoonmin, Taekook

126

Jungkook szemszöge

Reggel összes bánatomat, kétségeimet és reményeimet elmondtam Yoonginak. Végképp el vagyok keseredve, nem tudom, mi tévő legyek. Ez abból is látszik, hogy az angol tanártól kérek tanácsot, aki összetörte Jimin szívét. De kihez forduljak?! Apámhoz, anyámhoz? Ők még csak meg sem hallgatnának... esetleg a féltestvéremhez? Ő pedig nagyon el van foglalva a családi biznisszel... Jimminnel pedig hiába szeretnék beszélni, ő teljes mértékkel Tae egyet ért döntésével. Tudom, hogy a legjobb barátjaként támogatnia szeretné őt, de neki is be kellene látnia, hogy Taehyungnak nem tenne jót, ha visszahúzódva élne egy farmon. A gyásza felemésztené.

A nap folyamán többször is kerestem Yoongit, de mindig dolga volt, ezért döntöttem el majd este átugrom hozzá, ha elalszik Tae. Nem szép dolog a tudta nélkül kiszöknöm, de nem értené meg, hogy nekem valakivel beszélnek kell a problémáinkról, ha már ő nem hallgat meg... Akárhányszor belekezdek a mondanivalómba, rögtön eltereli a témát.

Jimin szemszöge

A titkárnő a szünetben megkeresett és magával vitt az igazgatóhoz. Mindenki engem nézett, mintha egy sorozatgyilkost kaptak volna el és a rendőrség kíséri el. Nem tudom, mi rosszat tettem, de ilyen még nem történt velem, hogy értem küldött valakit. Csendben követek a hölgyet.
Mikor a szobájához érünk, aminek az ajtajára arany betűkkel írták ki a nevét és az igazgató szót, nyelek egyet. Nem sok jó élményem van ezzel a szobával kapcsolatban. A titkárnő bement, nekem meg kint kell várakoznom, míg nem szólítanak... Szétvet az ideg, mire kijön ismét a kisasszony és betessékel maga előtt. Hangosan illedelmesen köszönök az igazgató úrnak. Ő kedvesen invitál, hogy a vele szemben lévő széken foglaljak helyet. Túl kedves... valami nem stimmel.
- Park Jimin! - szólít meg, mintha csak ismerkedne a nevem hangzásával. - Hallom, itt hagysz bennünket. Milyen nagyszerű, de egyben szomorú, egy ilyen különleges fiatalember egy számára új, ismeretlen útra tér! Szomorú, milyen szomorú, hogy itt hagysz minket! - mereng el. - Édesapáddal beszéltem a mielőbb... és már mindent elintézett neked. Aláírta a papírokat, amiket majd én is aláírok és az utolsó tanítási nap kézhez is kapod a bizonyítványoddal! 
- Nagyon szépen köszönöm a segítségét! - felelem megnyugodva, hogy nem valami rosszat követtem el.
- Park Jimin! Attól, hogy távozol tőlünk, még vedd komolyan a tanulást és meglátod sokra viheted! - ezekkel a szavakkal engedett el az igazgató. A titkárnő kísért vissza, mert közben már becsengettek. Nem szeretné, ha a tanárunk azt hinné, lógtam az órájáról. Megnyugodtam, hogy apám nem fog keresztbe tenni nekem. Bár akkor biztos megbánná, nagyon megbánná.

Leülök a padba és Tae kérdően néz rám. Lefirkantom egy papírra, mi történt. Bátorítóan rám mosolyog.

Órák után Taevel és Jungkookkal visszaindulunk a koliba.
- Komolyan elintézett apád mindent? - ámul JK, mikor elmondom neki is a nap majdnem legjobb pillanatát. Azért csak majdnem a legjobb, mert a legjobb majd csak most jön. Yoongival elmegyünk megnézni az apartmant, amit ki fog venni. Ahol együtt fogunk lakni. 
- Az igazgató azt mondta, minden papírt aláírt! - ugrom fel örömömben. Tae is felnevet, Jungkook rögtön ráemeli a tekintetét. Minden egyes mozdulatát figyeli és elemzi lelki állapotát. Csak nem értem, miért ellenzi Tae döntését, hisz látom rajta, hogy szereti őt és törődik vele.
- Akkor lassan egyenesbe jössz! - veregeti meg hátam JK.
- Az új sulidnak is van kolija? - kérdi Tae. Legszívesebben elmondanám nekik, hogy én nem koliban, hanem a pasimmal fogok lakni egy lakásban, de nem tehetem. Yoonginak megígértem, hogy addig nem mondom el senkinek, míg ki nem teszem a lában a suliból. De az még hosszú idő! Nehéz lesz... ezért azt mondom, hogy igen. Koliban fogok továbbra is lakni.

Mikor belépek a szobámba megszólal a mobilom. Először azt hiszem Yoongi hív, így boldogan veszem ki farzsebemből. De a mosoly az arcomra fagy. "Apa" - áll a kijelzőn.
- Jó napot, apa! - mivel ma jót tett nekem, kedves leszek vele. Persze csak addig, míg fel nem húz valamivel.
- Szia, fiam! Ha jól érzem ki a hangvételből, már tudsz róla. - önelégültség a hangján kihallatszik.
- Igen! Köszönöm, hogy elintézted az iskolavártást! - ilyen jó kedvvel nem mostanság beszéltem vele.
- Remélem elégedett vagy!  - köszönés nélkül szakítja meg a vonalat. Hát igen, ő sosem fog megváltozni. De nem akarok most morgolódni a viselkedésén, mivel ma csupa jó dolgok történtek velem.

Állandóan az órát figyelem, hogy ne késsek el. Egy idő után meguntam a várakozást, ezért átöltözöm és el is indulok lassan. Séta közben állandóan jobbra- balra majd hátra figyelek, nehogy  ismerőssel találkozzak az úton. Nem lenne jó, ha valaki meglátná, hogy az angol tanár autójába szállok be. Most nem lenne jó, ha pletykák kelnek életre. Belegondolva, éjszaka sem kellene átjárkálnom Yoongihoz főleg, hogy apám aláírta a papírokat. 

A megbeszélt helyen álldogálok vagy 10 perce, persze sikerült sokkal korábban ideérnem, mert megint türelmetlen voltam. Bénán állok az út szélén egy fa mellet, mint aki drogot árul...

Nehezen eltelt az idő és Yoongi mellém gurul az autóval. Gyorsan beszállok és már indulunk is. Szerencsére se az úton se várakozáskor nem láttam ismerőst.
- Yoongi! Képzeld el, apám elintézte az átíratást! - köszönés nélkül kezdek bele nagy hévvel.
- Ez jó hír! - mosolyodik el és lép a gázra szerelmem. A jó kedvemet ma semmi nem tudja elrontani.

Közel fél órás út volt a lakóparkig, ha jól számolom Yoongi munkahelyétől, vagyis a sulitól 35 percnyire lehet. Egy kellemes zárt lakóparkba gurulunk be, ami első ránézésre 5-6 lakóépületből áll. Talán 10 emeletesek lehetnek, az egyik előtt megállunk. A járdáról egy hölgy integet Yoongi felé, miközben kiszállunk az autóból. 

- A lakás, amiről beszéltünk az ötödiken van. - mondja a nő,  lépünk be az épületbe és indulunk meg a lift felé.

A hölgy belépőkártyával nyissa ki a bejárati ajtót. Előreenged minket. Kis előtérbe érünk, ahol levesszük a cipőinket és a kabátjainkat. Balra van egy fürdőszoba, ami elég kompakt, de teljesen használható. Jobbra egy beépített szekrény található, ami elég tágasnak tűnik. Az előtér a nappaliba torkollik, ami egyben egy nyitott konyha is. A nappaliból nyílik két szoba, egyik egyik oldalra, másik a másik oldalra. Amíg körbenézünk a hölgy közben végig dumál, amire csak félig meddig figyelek. A bal oldalra nyíló szoba egy átlagos méretű szoba, egy egyszemélyes ággyal, éjjeli asztallal, íróasztallal, szekrénnyel. Semmi extra nincs benne, de minden újnak vagy újszerűnek tűnik.
- Gondolom a fiatal emberé lenne ez a szoba. - szól hozzám az ingatlanközvetítő.
- Igen. - felelem mosolyogva. Persze, majd külön szobában alszom a pasimtól.
Bemegyünk a másik szobába, ami a fő szobának bizonyul. Sokkal nagyobb mint a másik és még egy tágas fürdőszoba is tartozik hozzá, káddal. Egy kis balkon is nyílik a szobából. Nagyon tetszik ez az apartman, biztos jó drága is lehet a bérletdíja.

Amíg Yoongi beszél a hölggyel, én kimegyek a balkonra és nézelődöm kicsit. A leendő szobánk ablaka egy kis parkra nyílik, ahol van egy kis tavacska. Olyan idilli ez a hely.
- Nah, mit szólsz? - jön ki Yoongi is a balkonra és a korlátnak dől.
- Nagyon jól néz ki... - mosolyodom el. - neked is tetszik?
- Persze, ez az egyetlen apartman, ami tetszett eddig azok közül, amiket megnéztem... nincs kedvem tovább keresgélni... és ez teljesen megfelel. Jó állapotban van, jól berendezett és nincs se túl közel, se túl messze a sulitól...
- És az anyagiak? - kérdek rá, mert egész idő alatt ez járt az agyamban, egy ilyen lakás elég drága lehet.
- Hát olcsónak nem olcsó, de reális a díj... és amit még nem mondtam, már aláírtam a munkaszerződés meghosszabbítását, így fizetés emelést is kaptam hozzá. Megengedhetem magamnak... - magyarázza.
- Mivel már én is keresek pénzt, a bérleti díj felét természetesen állom... - ajánlom fel.
- Mondtam, hogy fizetés emelést kaptam... neked a tanulást a dolgod!- mondja és elhagyja a balkont.

Azt hiszem, ezzel azt akarta mondani, hogy abba kell hagynom a "munkám". Sóhajtok egyet, igaz jól keresek, de ha a pasim azt mondja, hogy hagyjak fel a testem mutogatásával, megteszem.