A sors keze - Yoonmin, Taekook

119

Jungkook szemszöge

Kijövök a szobából és magukra hagyom szerelmemet és a nagymamáját. Nem érzem helyénvalónak, ha én ott ücsörgök, miközben beszélgetnek. Végigmegyek a folyosón és a lépcsőházban leülök az egyik lépcsőre. A személyzet fel sem figyel rám. 

Mikor visszatérek a folyosóra, már félhomály honol, amit nem csodálok, hisz már 10 óra is elmúlt. A betegek már a szobáikban pihennek. Több szobából még halkan kihallatszik a tv vagy rádió zaja. A kórterembe halkan nyitok be, Tae a nagyijának halkan olvas fel egy könyvből, bár már a néni alszik, ő nem hagyta abba.

- Vissza kellene mennünk... - súgom kedvesemnek, mikor odalépek hozzá. Rám néz és rögön látom tekintetében, hogy ő maradni szeretne.
- Kérlek! Csak a ma estét, had töltsem itt, elalszom én a székben is! - feleli és nem tudok nemet mondani neki, bár reggel lehet kidobják a nővérek, ha észreveszik a dolgot.

Egyedül térek vissza Tae szobájába és leülök a pótágyra, amit nekem készítettek be. Nem szeretnék Taehyung ágyába befeküdni, mert a végén még azt hiszik én vagyok ő. Lefekszem és hajnalban megébredek. Úgy döntök ideje átmennem szerelmemért. Így mamájával aludt, mégsem kapják rajta.

- Tae! Ébredj! - keltegetem suttogva, vállát megpaskolva. Értetlenül néz rám. Elsőre le sem esik neki, hol van, majd ráeszmél és felugrik a székből. - Nyugi! Csak azért jöttem, hogy visszakísérjelek a szobádba. Lassan jönnek a nővérek a reggeli vizitre. Ránéz a mobilja kijelzőjére.  6-ot mutat. Ad az alvó nagyija homlokára egy puszit és elhagyjuk a termet.

Visszaérve átveszi a "kórházi" ruháit Tae és befekszik az ágyba. Én nem, de ő visszaalszik. Fél 7 környékén bejön egy nővérke és leteszi a reggelit, majd távozik. Nem sokkal később szerelmem is felébred és beleerőltetem a reggelit. Az orvos bejön, megvizsgálja és kijelenti, hogy délután távozhat. 

- Mikor tudunk megint átlógni mamámhoz? - kérdi véleményem.
- Háát... nem tudom... lehet meg kellene várni a látogatási időt...
- Az nagyon messze van... - szomorodik el Tae.

- Rendben! - adom be a derekam. - Még ebéd előtt átlógunk. - mondom, mire elmosolyodik.

Szerelmem könyvet olvas, én a mobilom nyomkodom. Jimin tegnap írt, hogy merre vagyunk, de nem volt kedvem rá válaszolni. Most is csak annyit írok vissza, hogy Tae szüleinél. Majd ha szerelmem képes lesz beszélni vele a történtekről, el fogja mondani. Ki vagyok én, hogy már dolgait kibeszéljem, még ha a legjobb barátjáról is van szó. 

Hirtelen valaki feltépi az ajtót. Tae szülei jönnek be nagy lendülettel. Csak akkor veszem észre, hogy anyja vörösre sírta szemeit, mikor megállnak előttünk. Rögtön fia karjaiba omlik és ebből Tae is rögtön rájön, mi történt.
- Ugye, nem! Anya, mond, hogy nem! - bömböli párom és magához szorítja édesanyját.
- Sajnálom, kicsim! A mama elment! 
- De reggel még nyugodtan aludt, mikor eljöttem tőle! - erősködik.
- Az orvos egy fél órája hívott, hogy elvitte a szívroham... -csuklik el a nő hangja.

Szerelmem elengedi anyját és hátradől a párnára. A plafont kezdi nézni, egy szót sem szól. 

Egy idő után a szülők távoztak intézkedni. Tae azóta mozdulatlan. Mellé ülök. Mit tegyek most? Hogy tudnák segíteni rajta? Tudok egyáltalán? Én is eldőlök az ágyon és a mennyezetet kezdem bámulni. Egyszer csak érzem szerelmem megfogja a kezem. Majdnem elsírom magam. Együtt átvészeljük valahogy! Számíthatsz rám! Fogadom meg magamban.

Jimin szemszöge

Írtam tegnap Taenek, de nem válaszolt rá, pedig nem említette, hogy hétvégén elmennek valamerre. Kookienak is írok, hátha Taehyung csak nem vette észre az üzenetem, de csak vasárnap reggel kapok rá választ. Tae szüleinél vannak. Nem mondom, hogy aggódtam volna, hisz csak 2 napig nem hallottam felőlük, de kicsit zavart, hogy nem tudtam róluk semmit.

Tanulnom kellene a holnapi dolgozatra, de sok kedvem nincs. Próbálok jó jegyeket szerezni és egy jó suliba átkerülni. Bár nem tudom, mikor kellene megigényelnem az áthelyezést... jövő héten bemegyek a titkárságra és megérdeklődöm a dolgok menetét. 

Igaz, jól keresek ezzel a stremeléssel, de közel sem olyan jól, hogy maradhassak. Illetve Yoonginak is azt mondtam, hogy magántanuló leszek. És jó lenne, ha továbbra is is taníthatna, mégis csak jobban keres, mint akármelyik másik helyen... Nem szeretném elűzni innen.

Másnap csodálkozom, hogy se Tae, se JK nem nyit ajtót. Talán már elmentek korábban? Végül egyedül indulok le az emeletről. Mikor leérek belebotlok Maybe.
- Jimin! Szeretném a segítséged kérni! - köszönés nélkül, letámad... hova tűnt a jó modor, kislány?
- Szia! - köszönök, hogy érezze, elfelejtett valamit. - Mi a gond? - nézek rá kérdőn. Ő nagyot sóhajt.
- Hoseokról lenne szó... - suttogja.
- Mi rosszat tett szegény? - kérdem mosolyogva.
- Bele fog betegedni a tanulásba! Elegem van már abból, hogy mindenhova könyvekkel járkál... éjszaka sem alszik rendesen... - panaszkodik.
- És én ebben hogy tudok segíteni?
- Nem tudom... nincs ötleted, mit csináljak, hogy hallgasson rám? 
- De miért kezdett el ennyire tanulni?
- Apám viccből azt mondta, hogy kitűnőre kell elvégeznie az egyetemet... még be sem került, de már az egyetemi anyagot tanulja...
- Bakker, ez súlyos! - felelem. - Majd délután összefutok vele...
- Köszi! - elköszönünk és elindulok a suliba.

Beérve az osztályba, látom, Tae ülőhelye üres. Csodálkozom, de biztos párjával van, csengetésre ideér. Megérkezik a tanárnő, de legjobb barátomnak még se híre sem hamva. Kicsit aggódni kezdek, hátha történt valami velük úton hazafelé.
Alig várom, hogy vége legyen az órának és felhívjam Taehyungot, hogy megbizonyosodjak, róla, hogy minden rendben velük.

Szünetben többször is megpróbálom felhívni őt és JK-t is, de nem veszik fel a telefont. Aggódni kezdek, az utolsó próbálkozásomnál Jungkook kinyomja a telefont.
- Jimin! Az óra elkezdődött, tedd el a mobilod, mielőtt elvenném! - hallom meg Yoongi hangját, aki a tanári asztalnál ül. Mikor jött be? Észre sem vettem, sem a csengő hangját...
- Elnézést! - csúsztatom táskám mélyére a telóm.

Yoongi a közelgő kirándulást részletezi, de én nem figyelek arra, mit mond, csak a hangjára koncentrálok. Elmerengek a régi szép időkön. Hiányzik Yoongi...
Alig teszi ki a lábát a teremből, már kikutatom is a mobilom a táskám aljáról. Újból megpróbálom elérni a két barátomat, de ismét sikertelenül. Tae mobilja ki van kapcsolva, Jungkooké viszont kicseng... Biztos valami történt...

Mikor felállnék a helyemről, hogy a tanáriban megérdeklődjem Tae szüleinek elérhetőségét, megérkezik az irodalom tanár. Szeretném megtudni mi történt, mert ez a viselkedés nem vall a legjobb barátomra. Akkor majd következő szünetben, gondolom, leteszem mobilom a padra és előveszem a könyvemet. Színlelem, hogy figyelek az órán.

Egyszer csak megrezzen a mobilom, meglátom, hogy Jungkooktól jött üzenetem. Próbálok nem az üzenetre koncentrálni, már csak 15 perc van az óra végéig. Annyit csak kibírok. De a kíváncsiságom nagyobb, ezért mikor nem figyel a tanár, a kezembe veszem a telót. 
- Jimin! - szólal meg mellettem a tanár. - Kifele! Jelentkezz a tanáriban az osztályfőnöködnél! - mordul rám az öreg úr. Felállok a helyemről és fejem leszegve távozom. Magamban szitkozódom, hogy lehettem ennyire béna. Lassan megindulok a tanáriba. Ekkor veszem észre, hogy a kezemben maradt a mobil. Így legalább nyugodtan  meg tudom nézni, mit írt Kookie.

"Jelenleg Taehyung szüleinél vagyunk, majd ha itt végeztünk, megyünk vissza." - ennyi állt az üzenetben. Megnyugszom, hogy rendben vannak, ezért annyira nem is érdekel, hogy kiküldtek az óráról.

Bekopogok a tanári ajtaján.