A sors keze - Yoonmin, Taekook

63

Jimin szemszöge

- Nem szívesen zavarnám a szerelemes párt... - mondom miközben a hotelszobám előtt haladunk el.
- Hát most én sem nyitnék be a helyedben... - neveti el magát Yoongi.
Pasim kinyitja a szobájának ajtaját előttem, gyorsan besurranok. Fél szemmel még látom, hogy éppen a tanárnő száll ki a liftből. Engem szerencsére nem vesz észre, de Yoongit igen, le is szólítja. Gyorsan rám is csukja az ajtót szerelmem és távozik a tanárnővel. Az a boszorkány pont most akarja megbeszélni a holnapi programokat?!
Addig is írok Taehyungnak, hogy ma kettesben hagyom Kookieval. Ezzel lebuktatom magam, hogy tudok az érkezéséről.

- Minden ok? - kérdem, mikor Yoongi kicsit gondterhelten jelenik meg a szobaajtóban.
- Két osztálytársad elég kellemetlenül viselkedett a szabad foglalkozáson... - morogja. Engem pedig elfogott a röhögőgörcs. - Nem vicces! Egy szoborra másztak fel! - teszi hozzá dühödten.
- De ebből lehet gondod? - esik le, hogy ő mint tanár felelős értünk.
- Ha nem a rendőrség hozta volna őket vissza... - magyarázza. - Az igazgató megpróbálja elsimítani a dolgokat, de ki tudja a japán rendőrség mennyire együtt működő...
- De ezért nem rúghatnak ki? Hisz szabad program volt... és nem rongálták meg a szobrot, igaz? - kezdek aggódni.
- A szobornak semmi baja. De... jegyzőkönyvet vettek fel róla. Ha sikerül rávenni őket, hogy töröljék, akkor nincs semmi következménye, sem a diákokra, sem rám nézve. Ha nem, akár ki is rúghatnak, nem vagyok állandó alkalmazott. Nem vagyok pótolhatatlan...
- Tessék? De mit tehetsz te róla, hogy felmásztak egy szoborra? Nem lehetsz mindegyik diák mellett, ha mindenki arra mehet, amerre akar... Ez hülyeség! - akadok ki. Hirtelen leizzadok és kapkodni kezdem a levegőt. Ismét kezdődik. Nem akarom!

- Jimin! - veszi észre rajtam, hogy valami nem stimmel velem. - Vegyél mély levegőt! - adja nyugodtan az instrukciót, amit próbálok is megfogadni, de csak zihálni tudok, könnybe lábad a szemem és erősen lehunyom. Yoongi megfogja a kezem. - Ne pánikolj be! Nincs semmi baj! Nyisd ki a szemed! - lassan kinyitom szemeimet, erőt veszek magamon. - Itt vagyok veled! - próbál lenyugtatni. - Figyelj rám! - emelem fel a tekintetem. - Végy mély levegőt és fújd ki lassan. - ismétli, majd imitálja, hogy vegyem a levegőt. Pár próbálkozás után sikerül abban az ütemben vennem a levegőt, ahogy ő. Kezdek lehiggadni.
- Jól vagyok! - szólalok meg kis idő után, mikor sikerül összeszednem magam és a gondolataimat.
- Volt már régebben is pánikrohamod?
- Nem, a múltkori volt az első. Nem is tudtam, mi bajom volt, Tae világosított fel... Sosem éreztem még ilyet... Amikor szóba került, hogy a tanév végével elveszíthetlek, teljesen kizökkentett a kerékvágásból...- vallom be. Nem szívesen beszélek ilyenekről, olyan sebezhetőnek érzem magam és butának.
- Jimin. Attól, hogy már nem fogok a gimidben tanítani, még nem fogok hazaköltözni Daeguba. És erről már beszéltünk. Amikor elfogadtam itt az állást, úgy jöttem el Szöulba, hogy maradok.
- Most, hogy mondod, tényleg említetted már. - szégyenlem el magam, hogy már megint feleslegesen aggódtam. - De mi lesz a lakásoddal és a fővárosban hol fogsz lakni?
- Igazából folyamatosan nézem a külvárosi kiadó lakásokat, mert ott olcsóbb... de míg a koliban lakhatom, nem kell. A daegui lakás bérleti szerződése csak tavaszi szünet után jár le, ezért a tavaszi szünetben kipakolok, vagyis visszaviszem szüleim lakására, amíg itt nem lesz állandó lakásom. De megsúgok neked valamit... az igazgató megkérdezte lenne- e kedvem maradni határozatlan időre, a másik angoltanár elmegy nyugdíjba és kellene helyette valaki. Igaz, így már nem tanítanálak, de maradnék a suliban, esetleg a koliban is. - magyarázza.
- Ez jól hangzik! De miért nem szóltál róla? - biggyesztem le ajkam.
- Mert még csak szóban egyeztünk meg... 
- Oké.- mosolygom mint a tejbe tök, el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. 

Taehyung szemszöge

- Ha May annyira kedves, akkor menj hozzá! A 437-es szobában találod! - szállok ki az ágyból Jungkook mellől mérgesen.
- Most meg mi bajod van? - akad ki barátom.
- Hát most már te is kezded? Te is Mayjel fogsz lógni? - emelem fel a hangom. - Nem vagyok elég jó neked?
- Ezt most te sem gondolod komolyan?! Ezért jöttem ide, hogy veszekedjünk? Meg talán te mondtad, hogy barátkozzam mással is!
- De nem vele! - nincs kedvem tovább veszekedni, ezért a fürdőbe távozom.

- Tudom, hogy érzékeny valamiért a téma, ezért is szerettem volna elmondani neked, hogy nem kell félned attól, hogy haverod a lánnyal folytat viszonyt. - lép be az ajtón és mondja halkan. - Nem veszekedni jöttem.
- Tudom, sajnálom! - kérek bocsánatot az indulatosságomért. Természetesen megnyugtató, hogy nincs köztük semmi, csak most nem róluk szeretnék beszélni. - Vetkőzz!
- Igenis! - dobja maga mögé a ruháit és száll be mellém a zuhanyzóba. Óvatosan leveszi a kötést a  kezemről, mivel mérgemben sem a kötést, sem a sebtapaszokat nem vettem le. Csak beálltam a víz alá. Felszisszenek, miközben mossa le a hátam. - Sajnálom! Ennyire fáj?
- Nem annyira vészes, csak csípi a tusfürdős víz. - fordulok meg és mosolygom rá. 
- Úr Istenem!- kiált fel Kookie. - Az alhasad! Ez nagyon durva. - nézegetni kezdi a kékes lilás foltomat. Itt rúgtak meg, mikor a földre kerültem és még nem sikerült összehúznom magam. Jól el is trafáltak. Utána egy részét a bal lábammal és bal kezemmel sikerült védenem. Ezért is van az a nagy horzsolás a könyökömnél. A sípcsontom is kapott párat, azon is van pár folt, de kisebb. Pont jókor talált meg Jimin és Yoongi. Nélkülük lehet a kórházban feküdnék vagy esetleg a sírban.

Jungkook szemszöge

Kibaszottul elintézték életem értelmét. Soha többé nem hagyom magára. Ha tudnám kik voltak, kivételesen elfogadnám apám segítségét és kinyíratnám ezeket a férgeket. 

Miután lekezeltem Tae sebeit, felemeltem menyasszonypózba és beviszem az ágyba. Kicsit ellenezte a dolgot, hisz tud járni, de szeretném enyhíteni fájdalmát.

Mellé fekszem az ágyba és simogatni kezdem a vállát és a karját, ügyelve, ne érjek sebhez vagy horzsoláshoz.