A sors keze - Yoonmin, Taekook

102

Taehyung szemszöge

Kookieval újból megpróbáljuk a közös "nyaralást". Bár most nem egy istenháta mögötti helyre megyünk, hanem egy tengerparti apartmanházba. Remélem jobban sikerül ez a kis kiruccanás mint az előző. A helyszínre JK bátyja fog elfurikázni és vissza is. Még véletlenül se legyen bajunk az út során se. Még a nagy maffiózók is aggódnak miattunk. Apja mellénk akart állítani 2 őrt is, de Kookie kinevette, én pedig megszeppenve hallgattam az eszmecserét. Még jó, hogy erről sikerült lebeszélnie, bár kinézem belőle, hogy tudtunkon kívül megfigyeltet bennünket. Ennek egyáltalán nem örülnék. Annyira csak nem lehetünk szerencsétlenek, hogy ismét egy sorozatgyilkossal fussunk össze. Nevetem el magam a gondolatra.
- Mi olyan vicces? - kérdi Kookie, miközben a táskáinkat teszi le az ágy mellé.
- Semmi különös. - felelem. - Minden megvan? - érdeklődöm.
- Igen. - mondja büszkén és elterül az ágyon. - Már csak a sofőrünknek kell megérkeznie. Ránézek az órára, még van egy kis időnk. Párom mellé fekszem és megölelem.

- Átugrom elköszönni Jiminntől! - engedem el párom és ugrom fel az ágyról.

Jimin a  szünetben szinte végig a kollégiumban marad, csak 3 napra tervez hazamenni, de azt is csak a szünet végén. Nem szeretne előbb menni, mert tart attól, hogy otthon marasztalják. Bár haza sem tervezett menni eredetileg, de apja állandóan ezzel zaklatta, ezért belement. Bár fél attól, mi várja otthon, hisz apja nagyon hozzá akarja adni az üzlettársának a lányához. 
- Ha gáz van telefonálj rám! - mondom komolyan és megpaskolom legjobb barátom hátát. - Rögtön megyünk Kookieval és elhozunk! 
- Nyugi! Nem lesz gáz! - feleli, de  szerintem még saját maga sem hiszi el ezt. De reménykedem, hogy nem egy esküvő várja otthon... Nah az kész színjáték lenne. - Meg nem szeretnélek titeket zavarni! Érezzétek magatokat jól! - már mondanám, hogy ő sosem zavar, de belém folytja a szóta mobilom. 
- Most mennem kell. - nézek rá a mobilomra, Kookie írt, hogy itt van értünk a bátyja.

A jó másfél órás autóút után elérkeztünk a célunkhoz. Egy kis apartmanház a tengerparton. A főépületben átvesszük a kulcsunkat és pár perces séta után már be is lépünk a szállásunkra. Semmi extra, csak egy kétszemélyes házikó. Vagy 10 ilyen sorakozik 50-100 méterre egymástól.
- Nézd! Ez de cuki! - mutatok az ágyon hattyúvá formált törölközőkre. JK csak mosolyog rám, majd ide jön hozzám és homlokon csókol. Elmosolyodom. 
- Tae, de vagy cuki! - feleli és a táskáinkat az ágyra teszi a törölközők mellé. - Sétáljunk egyet? - kérdi, én csak bólintok. 

Gyönyörű a táj, bár még kicsit hűvös az idő, ezért sokáig nem tartózkodunk kint. A település központja felé vesszük az irányt és egy jópofa kávézóba beülünk. Ez egy kisebb üdülőfalu, a kávézó második emeletéről jó rálátás nyílik a kis házikókra és a tengerre. Nyugalmasnak tűnik, úgy érzem itt semmi veszély nem leselkedhet ránk. Jókedvűen szürcsölgetem a forró csokimat. 
- Este, ott fogunk vacsorázni! - mutat ki az ablakon Kookie egy innen egy sarokra lévő teraszos étteremre. Elmosolyodom.
- Jónak tűnik. - felelem és nézelődöm kifelé. Amikor meglátok egy ismerős alakot a kávézó előtt elmenni, majdnem kiköpöm az italom. Szerencsére csak félre nyeltem és fuldoklom. Kifelé mutogatok, nagy nehezen leveszi szerelmem rólam a tekintetét és kipillant az ablakon. Kiguvadnak a szemei.
- Ez meg mit csinál itt? - kérdi félhangosan. 
- Nem tudom... - hozzá akarnám tenni, hogy nem is érdekel, de közbeszól.
- Megnézzük? - meg sem várja a válaszom, már ugrik is fel a székből. 

- Most miért is kémkedünk utána? - jegyzem meg kedvesemnek. Úgy viselkedik, mint egy kopó.
- Lehet, hogy nem egyedül van itt... talán az új áldozatával. - erre a kijelentésre felkapom a fejem.
- Ezt komolyan gondolod?! - akadok ki. - Komolyan azt hiszed, hogy Yoongi egy kaszanova?
- Kinézem belőle! Azok után amit Jiminnel tett!
Egészen egy hotelig követjük. 
- Itt fogunk várni, míg kijön vagy be akarsz menni?! - választ nem kapok, csak elindul az épület felé.

- Jó napot! Az egyik vendégükhöz jöttünk... Min Yoongi. Kedélyesen üdvözöl minket a recepciós , de azonnal közli, hogy nem adhat ki információkat a vendégeiről. Ezért kimegyünk vissza az egyre hűvösödő időbe. Szerencsére maximum fél órát kell csak várnunk, míg ismét megjelenik a tanár úr. Gyalog indul el. Ugyanoda az étterembe megy be, ahova nekünk is szól az asztalfoglalásunk. 
- Bakker, el is felejtettem! - kiált fel JK. Értetlenül nézek rá. - Már 18 óra elmúlt!
- És? - értetlenkedem.
- Elfelejtettem a vacsoránkat! 18 órára foglaltam asztalt.
- Akkor gyorsan menjünk! - indulok meg, de párom visszatart.
- És ha meglát minket Yoongi?
- Vakációzni vagyunk! Kit érdekel?! - kezd elegem lenni a hülyeségéből.
- De akkor megtudja, hogy itt vagyunk és nem tudjuk követni! - vágja rá.
- Nem is fogjuk, ENNYI elég volt! - ellenmondást nem tűrve indulok meg az étterem felé. Nem hagyom, hogy tönkre tegyen ismét mindent. Hamar észbe kap és követ.

Az étteremben elnézést kérünk a késésért, szerencsére nem annyira felkapott a kis helység, hogy rögtön el is foglalják a helyünket. Így az asztalunkhoz kísérnek. Persze a tanár úr abban a pillanatban kiszúrt minket, mihelyst felkísértek minket a panoráma terembe. Három asztallal arrébb ültettek le minket. Mikor a pincér lány távozott, hogy az italainkat hozza, ismét Yoongi felé pillantok, aki felállt az asztalától. Felénk közeledik. Mi van, ha észrevette, hogy követtük?!
- Sziasztok! Milyen kicsi a világ! Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csendes és nyugodt környékre jöttök pihenni... - mosolyog ránk.
- Még februárban foglaltuk le a szállást! - hazudok, mivel nem szeretném magunkat gyanúba keverni.
- Értem. - feleli.
- Tanár úr egyedül jött? - szól közbe Jungkook, akinek legszívesebben most valamivel betömném a száját.
- Igen, egy ilyen helyen lehet jól feltöltődni! - látom rajta, hogy még szeretne valami mondani, de közben megérkezik a pincér Yoongi levesével, ezért visszatér a helyére.

- Tényleg egyedül van? - kérdi Kookie suttogva hozzám hajolva. Válasz helyett én csak egy gyilkos pillantást vetek rá. - Semmi közöm hozzá. - adja meg magát és leadjuk a rendelésünket. Remélem többet nem futunk össze vele.

Miután a tanár úr megvacsorázott, intett nekünk és távozott. 

- Ez nagyon jól esett. - mondom, közben belekarolok Kookieba. Lassan sétálunk vissza az apartmanunkhoz. - Milyen szép a kivilágítás! - ámulok, ahogy az apartmanházakhoz érünk.
- Kár, hogy nincs jobb idő, ki tudnánk ülni a partra és hallgatni a hullámokat. - néz párom a tenger irányába.

A szállásunkra érve ledőlök az ágyra és mellém hívom JK-t is. Egy szenvedélyes csókot váltunk, majd az ölébe húz. 
- Szeretlek, Kookie!
- Én téged, Tae! El sem tudod képzelni mennyire!  - feleli és belecsókol a nyakamra, amire én felnyögök. Hosszú kellemes éjszakának nézünk elébe.