A sors keze - Yoonmin, Taekook

104

Jimin szemszöge

Várom, a beszélgetés folytatását, de nagy csend uralkodik a szobában. Mi folyik bent?
- Beszélj vele! Vedd rá a fiad, hogy vegye el azt a lányt! - akadékoskodik anya. Hogy erről van szó?! Ha ennyire aggasztja a dolog, miért nem velem beszél róla? Miért a fejem felett kell ilyeneket eldönteni? Gondol valaki is az én boldogságomra?
- Szeretném jelezni, a te fiad is! - vágja rá apa. Most komolyan ezen is veszekednek?
- Nem tudom, hogy sikerült ennyire félre... - ez a mondat ismét nagyon fáj anya szájából. Most komolyan ekkora csalódás vagyok a számára? Homályosodni kezd a látásom. Basszus, könnyezem! Vissza kell fognom az érzelmeim, nem bőghetem el magam itt az ajtó előtt. Meg fognak hallani, mielőtt még megtudnám a következő lépésüket. Mert egy biztos, most ellenem szervezkednek, hogy tudnának csőbe húzni és megházasítani.
- Adj neki egy kis időt! Rá fog ő jönni magától is, hogy szeretne egy szerető családot. Feleséget és gyerekeket! - nyugtatja anyám, akinek már a hangján is hallani, hogy eléggé ki van akadva.
- Én ezt nem tudom, tovább elviselni! Addig kell vele beszélnünk, míg szereti azt a tanárt! - hadarja el anya. Hogy mi?! Végig tudtak Yoongiról? De honnan? És ezt eddig miért nem mondták?
- Nem ez lenne a legjobb módja! Mégis csak a gyerekünkről beszélsz! Magától kell rájönnie, mi a teendő! - ragaszkodik apám az elképzeléséhez.
- Most kell lépnünk! Szerintem nehezebb lesz vele, mint a tanárnál. - miről beszél anyám, mit tud ő róla? Mit tetted Yoongival?
- A saját fiadat akarod zsarolni? - képed el apám. - A tanárt máshogy nem tudtuk eltávolítani a fiunktól, de ezt nem tehetjük! - jól értem?! Megzsarolták Yoongit? Mikor és mivel? Miért ilyenek szüleim?
- Ha ez szükséges! - feleli szigorúan. - Ha most, míg érez valamit a férfi iránt, odaállunk elé és döntés elé állítjuk, megkapjuk amit akarunk. El kell vennie a lányt és családot alapítani, hogy ez a bűnös élettől távol tarthassuk. Ha kiderül, hogy fiunk beteg, mit fognak gondolni rólunk?! - visítozik anyám.
- De Drágám!
- Ne ellenkezz, így a legegyszerűbb. Megmutatjuk neki is a róluk készült felvételeket... ha nem veszi el a lányt a szerelme börtönbe kerül kiskorú megrontásáért... - anyám még sosem hallottam ennyire érzelemmentesen beszélni. Csak magára és a család hírnevére ondol, még a fiát is képes lenne ezért megzsarolni.
- Rendben, jövő héten leülök vele és megbeszéljük!
- Miért nem most? - rikácsol a nő, akit már anyámnak sem tudok nevezni.
- El kell mennem egy találkozóra.
- Akkor add ide a bizonyítékot, én beszélek vele.
- A laptopomon van, azt viszem magammal.
- Akkor másold át nekem... - hallom, hogy matat a zsebében, valószínű a mobilját keresi elő.
- Nem! Ebből nem lesz másolat! Ha rossz kezekbe kerül a család hírneve sinyli meg.

Mivel úgy éreztem mindent hallottam eltávolodtam a dolgozó ajtajától és minél kisebb nesszel távozom. 
Amint a szobámba belépek bezárom magam mögött az ajtót és próbálom megemészteni a hallottakat. Csak úgy cikáznak a gondolataim.

Yoongit megzsarolták és nehéz eset volt, vagyis szeret engem. Mi tévő legyek? A mobilom után nyúlok a zsebembe, kikeresem Yoongi nevét, de mielőtt rányomok a tárcsázásra, meggondolom magam és visszasüllyesztem a helyére. Mi van ha lehallgatják a telefonjainkat is? Nem beszélhetek erről senkivel. Egyáltalán milyen felvételekről van szó? Ki készítette? Most mi tegyek?

Meg kell szereznem a felvételeket! Ez eddig ok, de hogy? Apa laptopján van, ami vagy apámnál van vagy a dolgozó szobájában. De nincs másolat, ez mondjuk jó hír. Ha visszajön apám a megbeszélésről, meg kell szereznem a laptopját és ki kell törölnöm a bizonyítékot. Biztos jelszó védi, ami nagy fejtörést jelent számomra. Akár el is lophatnám a laptopot és tönkre tehetném, de azt azért nem szeretném, biztos sok fontos dolog van rajt. Nem akarom a vállalkozását csődbe vinni. Csak engem hagyjon elmenni.

Ha meglesznek a felvételek, ismét együtt lehetünk Yoongival. Ha apámnak nincs bizonyítéka, akkor nem tud zsarolni minket. Soha többé nem fogok szóba állni szüleimmel, nem ők döntenek helyettem, mi tehetek és mit nem! Lassan betöltöm a 18-at és azt teszek, amit akarok.

Már elég későre jár, mikor apa visszatér a megbeszéléséről. Egész idáig az ablakban ültem, hogy el ne szalasszam, mikor jön haza. Az első útja a dolgozó szobájába vezet, amikor kijön onnan a laptopja nincs nála. Még mindig nem tudom, hogyan jövök rá a laptopot védő jelszóra, de először legyen nálam. Amikor apa becsukja maga mögött az ajtót, még kulcsra is zárja. Basszus! Erre nem is gondoltam. A bejutáshoz kulcs is kell. Azt a bizonyos kulcsot pedig épp most rakja zsebbe apám. Újra kell gondolnom a bejutást. A filmekben hajcsattal vagy plasztik kártyával tudják a titkos ügynökök kinyitni az ajtókat. Ez menne valóságban is? Hát jobb ötletem nincs, minthogy kipróbálni. Visszatérek a szobámba. Előkeresem a suli belépőjét és az asztalra teszem. Várok míg mindenki elalszik.

Éjfél tájékán kilépek szobámból. A folyosókon félhomály uralkodik, a dolgozó szobáig settenkedem, szerencsére nem botlok bele senkibe. Kezembe veszem a kártyámat és a filmekben látható módom próbálom az ajtó és az ajtófélfa közé benyomni. De minden hiábavaló, mert a kártya sehogy sem megy be. Akkor hajcsatra van szükségem. Végigjárom a fürdőszobákat és a WC-ket, de egyikben sem találok. Mégis a kulcsra lesz szükségem, de azt szerintem mindig magánál hordja. Nem szeretném, ha valaki meglátna itt, ezért ismét visszahúzódom a szobámba, új tervet kieszelni.
Biztos van pótkulcs! Az pedig a személyzetiben lesz. Sajnos oda csak holnap tudok bejutni, mert a gondnok ott tölti az éjszakát. Reggel ki kell figyelnem, mikor hagyja el a szobát... beosonok és elhozom a kulcsot. Ásítok egyet, álmos vagyok. Lefekszem az ágyamra és szinte rögtön el is nyom az álom.

Reggel korán ébredek és egy gyors zuhany után reggelizni megyek. Megint a konyhára belopakodom és egy szendvicset tömök magamba. Utána kész vagyok az akcióra.

Megállok a személyzeti előtt és kopogás nélkül benyitok. 
- Halló? - szólok be halkan a félig kinyitott ajtón. Válasz szerencsére nem érkezik, belépek és körbenézek. A falhoz lépek, ahol a pótkulcsok lógnak. Hamar rálelek, amit keresek, nagy címke jelzi "dolgozó szoba". Zsebre vágom, majd egy másik kulcsot teszek a helyére, ne legyen feltűnő a kulcs hiánya. Lopakodva lépek ki. Így este ismét megpróbálhatom a felvételek megszerzését.

Ahogy a nappali mellett haladok el, észre sem veszem a személyt, aki a kanapén ül.
- Jimin! - szólít meg anya, én pedig hirtelen megijedek. Ránézek. - Este kérlek vacsorázz velünk! Fontos dolgot kell megbeszélnünk! - bólintok, majd gyorsan a szobámba távozom. Szorongatom a kulcsot a kezembe. Pedig már nagyon közel álltam a sikerhez.

Teljesen kétségbe vagyok esve, nincs időm megszerezni a felvételeket. Beülök az ablakomba és nézelődöm kifelé. Mi tévő legyek?! Ha elveszem a lányt boldogtalan leszek életem végéig. Ha nem, akkor Yoongi kerül börtönbe miattam. Potyogni kezdenek a könnyeim.

Látom apám autóját befordulni a parkolóba, ebből már nincs kiút?